2012. jún. 17.

A hét gondolata XIII.

Rendhagyó módon ezúttal nem szombaton íródik, hanem vasárnap. Azért, mert még amikor fejben tervezgettem a hétvégémet, akkor nem is volt még téma Altairtól, meg azért is, mert tegnap esküvőn voltunk, így aztán amikor hazaértünk, már csak a bizonyítványosra maradt energiám. :)
Mondjuk mikor megláttam a témát, amit Altair könnyednek szánt, még fel is nyögtem. :D Na de ez afféli "szakmai ártalom" nálam, hogy az ilyesmi inkább púp a hátamra, mint örömforrás. De ezen simán felül tudok emelkedni, főleg, hogy egy jó kis hétvége után írom a bejegyzést, nem pedig munkából.
Hosszas bevezető után pedig akkor a hét kérdése:


Neked mi a kedvenc nyári ruhadarabod?

Sosem voltam az a kifejezetten csajos, öltözködős valaki, annak ellenére, hogy a szekrényem azért nem erről árulkodik. Mert ennek ellenére vannak gönceim bőséggel, és a szekrény tartalma ellenére viszont soha nem tudok mit felvenni. Erről tökéletesen jól árulkodott a tegnap délután, amikor az esküvőre/lagziba készülődve cirka két és fél órán keresztül próbáltam a saját ruháimat, majd még a húgom ruhatárából is a rám méretezetteket, és a ruhahalom előtt kétségbeesve megállapítottam, hogy mindenben szarul nézek ki, úgyhogy akár itthon is maradhatnék. De aztán végül azért felöltöztem, mondhatnánk, hogy az egyik kedvenc blúzom volt rajtam.
Mondhatjuk, hogy a kedvenc ruhadarabjaim a kockás blúzok. Télen is, nyáron is. Van belőle fekete-fehér, rózsaszín-fehér, és pink-szürke kockás. Szeretem őket, mert ha úgy akarom, akkor elegáns viselet, ha meg úgy akarom, akkor sportos. Ezért felvehetem a hétköznapokon egy halászgatyával, vagy nem annyira hétköznapokon szoknyával is. Kerestem róla képet, de bevallom, egyet sem találtam, úgyhogy egyelőre ezt képzeljétek el. (ha meg találok, akkor majd mutatom)
A másik kedvenceim a halászgatyák. Van három kedvenc farmer, és több kedvenc mindenféle. Van fehér, piros, narancsszínű. Szigorúan szűk fazonú, és szigorúan csak halász.. rövidnadrágot nem hordok. :)
Aztán a kedvenc felsőim... amik, hát egytől egyig feketék. A legeslegkedvencebb egy fekete hello kitty-s, ez a hétköznapi kedvencem. A kicsit kevésbé hétköznapi kedvencem egy virágos felső, ami olyan tök jó rugalmas anyagból van, hogy ugyan teljesen testhezálló, mégis ott takar el, ahol épp kell. :)

Na de essen szó azokról, amik lehetnének a kedvenceim, ha az enyémek lennének, de nincs egyikből sem. (ezért van, hogy nincs egy rongyom sem)
Ez a ruha lehetne az egyik alkalmi kedvencem, ha jól állna nekem ez a fazon. De próbáltam.. és nem áll jól. Mert ehhez a fazonhoz se mellbőségem nincs, se magasságom. (és akkor még el is tekintettem a Bambit is leköröző pöttyös hátamról) Szóval ez ilyen vágy-kedvenc marad. :)













Ez lehetne a másik kedvencem, ha tényleg ilyen rövid lenne, mint a modellen, de ezzel is az a baj, hogy túl alacsony vagyok. Ámbár a hosszúságán egy varrónő tudna segíteni.












És még egy ruha-kedvenc, amiről szintén mutatok egy képet.
Ezt el tudnám képzelni a szivárvány minden színében magamnak. Ha olyan kedvem lenne, akkor hordanám csak így magában, ha pedig olyan kedvem lenne, akkor egy leggings-sel. És erről jut eszembe, hogy a tunikák is nagyon tetszenek. Amiket egy szűk leggings-szel bárhol, bármikor el tudok képzelni. :)











Amivel mindig gondban vagyok, télen-nyáron, az a lábbeli. Mert szandált nem hordok, nem szeretem, ráadásul nem is áll jól a dupla bokám miatt rettenetesen előnytelen. A papucs nem mindig jó, marad a sportcipő meg a balettcipő fazonú másik..
Hát ruhaügyben ennyi tellett tőlem. :) Majd holnap rágyúrok élőben is. :)

8 megjegyzés:

  1. Mivel én nem szeretem a nyarat, ezért kedvenc nyári ruhadarabom sincs. Ha kedvenc, akkor nekem mindenképpen a farmer+póló v.pulóver kombó a kedvencem. Ezt egész évben tudnám hordani. Cipőből a bőrcipőket szeretem.
    Persze mindig elképzelem, hogy majd egyszer, ha megint dolgozó nő leszek, akkor majd csiniruha+magassarkúban fogok nyomulni, de egyelőre ez a verzió most nem a legpraktikusabb.

    VálaszTörlés
  2. Ez jó kis téma, az én szekrényem is tele ruhával... aminek a nagy részét (a kisember étkezése miatt) nem tudom felvenni. Így ami nagyon kicsi, elajándékoztam (reményeim szerint annyira vékony nem leszek többet), ami meg még "lehet, hogy jó lesz" szépen összehajtogattam, és félretettem, hogy ne is kísértsen :))) Egyetlen régi blúz sem jó rám (nem tudom összegombolni :)))) , viszont a nyáriak előnye, hogy a legtöbb sztreccs, és nyúlik... valameddig, de nem mindig addig amíg kéne :)) Egy (jó) ideje imádom a szoknyát, ha tehetem, azt veszek fel mindenhova, ez leginkább a nyárra vonatkozik, persze azért az udvaron/kertben ténykedni praktikusabb a rövidnadrág. Egy kedves ismerősöm csinálta, hogy évekig tartott "szoknya-hónapot", ami azt jelentette, hogy egy hónapig akárhova is ment, akármilyen idő volt, csak szoknyát vett fel (meg persze felsőt :))) ). Jó gyakorlat a nőiesség "újra-felfedezésére" :)

    VálaszTörlés
  3. Bea, a farmer póló nálam is a legnyerőbb. :)Ez a csiniruha-magassarkú dolog majd eljön ám nem sokára. :)
    Erika, nos, először is: szépen másszál ki a fejemből. :P (tegnap gondoltam rá, hogy milyen régen szóltál itt hozzám) Másodszor pedig, én azt is örömmel fedeztem fel, hogy a szoknya-imádattal és Bencus érkezésével jött egy újabb csoda is tőled: vannak rólad fotók. :))))))
    Ez a szoknya-hónap ez jópofa... :)

    VálaszTörlés
  4. egyszer majd csak be/felruhásodunk..... el kellene szabadulni valahová, ahol mindent felpróbálunk és utána már tudjuk mi állna jól :-)

    VálaszTörlés
  5. Dius, a fényképezésről még mindig megvan a véleményem, de ez a mai kor mániája, kicselezem másképp ;) A fejedben nem én voltam, Te jártál nálam :PP (amúgy meg nem kell mindig annyit beszélni, néha szebb a csend :)) )

    VálaszTörlés
  6. Szóval én jártam ott? Ám legyen... :) Végül is mindegy is.. Ez a kicselezés ez jól hangzik, majd egyszer kifaggatlak. A csend meg igen, néha jó, de beszélni is ugyanilyen... :) Mikor hogy... :-*

    VálaszTörlés
  7. :o) Jó kis téma, én is kiszenvedtem azért.

    Nálam a csíkos ingek és a kaprinadrág szintén bejövős. :o)

    VálaszTörlés
  8. Altair, Te csíkos, én kockás.. és valakinél láttam a pöttyös ruhát. Micsoda csoportkép lenne rólunk. :)

    VálaszTörlés