2012. jún. 26.

1000

Amikor ma beléptem, akkor gondoltam, kifotózom a blogger szerkesztőfelületéről amivel szembe találtam magam, már csak azért is, hogy legyen bizonyítékom, hogy ez akkor itt és most tényleg az ezredik bejegyzés.
Már tegnap este azon gondolkodtam, hogy akkor mit is fogok írni ebből az alkalomból? Nos, elárulom, semmi eget rengető nem jutott eszembe, úgyhogy akik esetleg olyat vártak, azoktól elnézést kérek. Így, ennél a hihetetlen számnál is csak ugyanolyan poszt születik, mint eddig.
Gondoltam rá, hogy majd egyszer, amikor nagyon ráérek, és nagyon unatkozom, akkor lementem egy word dokumentumba is az összes itt lévő írást, (mert ugyan van mentésem, de az más formátumú), kíváncsi lennék rá, összesen hány oldalt tenne ki. :D
Száraz statisztikai adatokkal azonban tudlak benneteket boldogítani.
Tehát, az elmúlt három és fél évben született:
1000 poszt,
2563 hozzászólás,
118460 oldalletöltés.

Ezen túl pedig van 47 rendszeres olvasóm, akiknek nagyon hálás vagyok. Még ezen túl szereztem ez alatt a pár év alatt egy jó pár blog-barátot, akik között vannak olyanok, akikkel bárhol, bármikor szívesen összefutnék egy kávéra. Hálásan gondolok arra az elveszett pillanatomra 2008. december elsején, amikor az első bejegyzést írtam, mert életem egyik legjobb döntése volt. Az ezer bejegyzésben benne van a szívem, lelkem, igyekeztem mindig, minden érzésemet a lehető legőszintébben leírni, vállaltam a rossz döntéseimet, a boldog perceimet, a boldogtalanokat, és az elkeseredetteket is. Írtam bejegyzést vidáman nevetgélve, és írtam csorgó könnyekkel is. Néha lélegzet visszafojtva vártam, hogy vajon aki hozzászólt, mit szólt hozzá....
Mielőtt átmegyek teljesen szentimentálisba, be is fejezem gyorsan.
Inkább megköszönöm Nektek, akik minden írásom ellenére még mindig itt vagytok, megosztjátok velem a véleményeteket.
Azt mondják egyébként, hogy a csúcson kell abbahagyni.... de ez a csúcs még nem az a csúcs. Egy tisztességes csúcs az olyan tízezer méter is van. :) Úgyhogy még olyan kilencezer bejegyzést biztosan olvashattok.
Másképp ugyan nincs lehetőségem rá, de így, ebben a formában megkínállak benneteket egy szelet tortával.
Köszönetképp. :)
És mit szólnátok egy újabb szavas játékhoz? (tudjátok... írtok max. három szót, amiből én egyszer csak kerekítek majd egy történetet) De ha nem, úgy is jó... :P

15 megjegyzés:

  1. tündér, tulipán, férfi...az én három szavam...és köszi hogy vagy nekem, nekünk, szeretem olvasni a gondolataidat...ha összefutnánk egy kávéra biztos nem lenne dermedt csend :)

    VálaszTörlés
  2. Régebben volt egy tv csatorna a Hallmark. Azon vetítettek olyan filmeket, amiket nagyon szerettem, és csak életmeséknek hívtam. Igaz már a címekre sem emlékszem, de a történetek, a hangulatok megmaradtak bennem. Nos a blogod ilyen "életmese" nekem. Remélem meglesz az a 10000.:).
    A három szó: könyv, lélek, harmónia.

    VálaszTörlés
  3. Hehe, itt a várva várt 1000.
    :D
    Pizsama, koktél, savanyú cukorka.

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok :) És nyertem, tényleg anyósom szülinapján lett :)

    Papírsárkány, tengerimalac, domborzat.

    VálaszTörlés
  5. Sok ezret még!!!

    mappa, fényképezőgép, szörp

    VálaszTörlés
  6. még sokat-sokat! :-)

    gitár, pénz, történelem
    (ebből mit hozna ki egy pszichológus :-DDDD)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon örülök, hogy anno rád találtam! Én is sok ezer bejegyzést és olvasót kívánok még!!!
    Nagyon tetszik ez a szavas történet dolog, úgyhogy én is írok 3 szót:
    paprikajancsi, kenőolaj, fogkefe

    VálaszTörlés
  8. Kíváncsian várom a Tízezrediket:)
    3 szó: uborka, verseny, szunyókál

    VálaszTörlés
  9. De jó, hogy én is veled tarthatok!:-))))
    A három szó: álom, édes,gyerekek

    VálaszTörlés
  10. göröngy, varangy, rongy...
    csak tetszik a hangzásuk, és még sok-sok jó bejegyzést, hogy legyen mit olvasnunk.

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm a kedves szavakat, amiket rólam írtatok, meg a gratulációkat is.
    Erika, a Te szavaid különösen szívmelengetőek voltak.

    Timi, anyósodnak ezúton is boldog szülinapot kívánok. :)

    És köszönöm a szavakat, amiket a játékra írtatok. Nem mondom.... jól feladjátok a leckét. :D

    VálaszTörlés
  12. Szeretek itt lenni és bevallom, Te hamarabb olvastál engem, mint én a Te soraid, de két éjszaka alatt végigolvastam az összes Diust és azóta minden nap jövök.
    Boldog ezrediket!!!

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok, és megígérem, hogy a következő ezren is idejárok majd olvasni. :)

    Szavak: emlékezés, türelem, lókupec

    VálaszTörlés
  14. Tízezer? Szép terv. Hamarább eléred mint én az biztos. Itt leszek. :)

    VálaszTörlés
  15. Ez is egy csúcs már, de abba ne hagyd...! Hajrá 10.000, aztán majd utána 100.000 :)

    VálaszTörlés