2012. máj. 28.

Kérdőív

Ma kitöltöttem egy rettenetesen haszontalan kérdőívet. A hatodikos gyerekemnek, aki szerdán kompetencia-felmérőt ír. Az egy dolog, hogy a kérdőív elején szereplő tájékoztató szövegben az szerepel, hogy a válaszadás opcionális, kötelezően kitöltendőként hozta haza. Mindegy, ilyeneken igazán nem akadunk fent, kitöltjük. Az viszont azóta sem fér sehogyan sem a fejembe, hogy mégis, mit fognak azokból az adatokból kisütni, hogy a lakóhelyéhez legközelebb eső iskolába jár e, meg hogy milyen a szülei legmagasabb iskolai végzettsége, hány mobiltelefonunk, számítógépünk, könyvünk, fürdőszobánk van, és hogy milyen a szomszédaink anyagi helyzete. Nagyjából kapisgálom, hogy arra kell ez, hogy jól bebizonyítsák, hogy az eltérő szociális környezetből érkező gyerekek mennyire másképp is tudnak teljesíteni. Na de szerintem ez úgy hülyeség, ahogy van. Értem én a statisztikát, hogyne érteném. Sőt, azt is értem, hogy van egy séma, ami szerint a nyolc általános végzett szülők gyereke, aki ráadásul egy elmaradott településen él,sokkal kisebb eséllyel indul a fővárosi, diplomás szülők gyerekével szemben.
De azért pont ez a téma az, amivel kapcsolatban nem lehetne általános statisztikákat készíteni. Eleve marhaság az egész kompetencia-felmérés, mert (bár én nem írtam sosem) azt hiszem, olyasmi lehet ez, mint az érettségi. Nem tükrözi hűen az elmúlt négy, hat, nyolc tanév alatt szerzett tudást, hanem csak épp arra a feladatsorra azon a napon adott válaszait. Teszem azt, következő héten már egészen más eredményt érne el, mert nem lenne már náthás. Vagy akármi. Ez a bajom az érettségivel is, és jó sok éve kesergek magamban azon a könyvvitel hármason, mert marhára nem azt tükrözte, hogy én csak egy közepesre voltam képes. Azt tükrözte, hogy a másodikos tananyagból közepes voltam, és épp akkor baromi peches voltam, és szinte a teljes feladatsorban az egyszeres könyvvitel példái voltak, amiben valóban nem voltam valami nagy penge, mert soha nem is érdekelt igazán. Mindegy, azóta is ott virít az a közepes, és kit érdekel, hogy voltam én színötös is belőle? Más kérdés, hogy a jegyem sem izgat azóta sem senkit.
Szóval, elgondolkodtam én itt a szűk, mikrokörnyeztemben ezeken a dolgokon. És azt kell mondanom, hogy ez a kérdőív semmiképp nem lehetne releváns azoknak, akik az oktatási ügyeket tervezik, szervezik, irányítják. Ahhoz, hogy valakiből minden képességét a legmesszebb menőkig kiaknázzák nem kell más, mint egy jó pedagógus. Aki meglátja a gyerekben az erősségeit, a gyengeségeit, és segíti őt abban, hogy a kettőt úgy hozza összhangba, hogy míg az erősségek erősek maradnak, a gyengeségek is felzárkóznak egy átlagos szintre. Nyilván ehhez kell a szülői együttműködés ugyanúgy, mint a gyerek részéről az érdeklődés, az akarat, és a kitartás. A kulcs egyáltalán nem abban rejlik, hogy nekem milyen iskolám van, vagy van e itthon internet kapcsolatom. Abban rejlik, hogy azok az emberek, akik a gyerekkel érdemben foglalkoznak meg tudják találni egymással a megfelelő hangnemet, tudják tisztelni egymásban a szülőt, a pedagógust, elfogadják és megértsék egymás véleményét, és ha szükség van rá, akkor egyfajta véd-és dacszövetséget képezve az adott gyerek körül elérjék azt, amit épp kitűztek maguk elé. Ez nem feltétlenül az ötös, sőt, sok esetben nem az. És nem is az kéne, hogy legyen a cél, hogy mindenkiből egy kis Einsteint varázsoljunk, mert ilyen nincs. Minden ember más és más, szükség van erős és biztos kezű szakemberekre, akik szeretik a szakmájukat, és szükség van kitartó kutatómunkát végző tudósokra is. Mindannyian ugyanúgy születnek a világba. Van anyjuk, és apjuk. Jó esetben fürdőszobájuk is, és könyveik is. Adott esetben testvéreik is, akikkel kapcsolatban a fentiek ugyanígy igazak. De nem gondolom, hogy a kis, eldugott faluból származó tudósember a paraszti származású szüleivel, akik esetleg a mai napig kétkezi munkával keresik a földeken a napi betevőt ne ugyanazzal az eséllyel indulna az Életben, mint a második kerületből származó előkelő család sarja.
Ismerek családokat, akiknek gondot okoz a napi létfenntartás is, és minden fillért gondosan be kell osztaniuk. Nincs internet otthon, de van mobiltelefonjuk, a szülők három műszakban dolgoznak. A gyerekeik (két fiú) mégis igazi értékrend szerint nevelkednek, szeretetteljes családban, ahol a gyerekek az elsők. Nem tanult emberek, egyszerűen csak emberek.
De ismerek olyan családokat is, ahol apuka, anyuka többdiplomás, pénzügyi szektorban tevékenykedő, vagy akár csak a versenyszférában komoly vezetői szerepet betöltő emberek. A gyerekeik minden nap másféle különórára járnak (ja, tényleg, ez is kérdés), a legkorábbi szabad időpontjuk minden nap az este hét óra. Ugyanolyan tanulmányi eredményük van, mint az előző példában szereplő fiúnak, viszont sosem találkozik a szüleivel, két különóra között beszalad a boltba egy energiaitalért, és megy tovább.
A fenti két példa a kérdőív adatai alapján csak a száraz statisztikai tényeket nézve azt fogja mutatni, hogy a sikeres, sokat tanult ember gyereke sikeresebb lesz (hiszen minden különóráért kap majd egy pontszámot). A kérdőíven túl pedig a véres valóság az, hogy az első példában szereplő fiú meg fog becsülni mindent, amit az életében elér, és hálás lesz a szüleinek a lehetőségért, ráadásul nagy valószínűséggel boldogabb is lesz, mert egy szerető családi háttér áll mögötte, mint a második példában szereplő fiú, akit agyonhajtanak már gyerekként, és azt sem fogja tudni, hogy mi a boldogság.
No, hát ennyit erről a kérdőívről.. Ti mit gondoltok erről? Mert lehet, hogy én látom nagyon rosszul..

6 megjegyzés:

  1. A szöveg első felével teljesen egyetértek. Attól nem lesz a gyerek tanulmányi eredménye jobb, ha 12 fürdője van is. Nem hinném, hogy a szülők tanultsága befolyásolná teljes mértékben a gyereket. Itt vagyok én, akinek az anyja nemhogy nem éretségizett le, de a nyolc általánost is csak üggyel-bajjal járhatta ki. Egy szobában aludtam a hét nővéremmel, nyaranként meg kimentem a régi csirkeólba az egyik tesómmal aludni, hogy ne legyünk olyan szűkösen. És mégis van két végzettségem. Persze az is más, ha valakinek csak azért van gyereke, hogy jöjjön a pótlék, és a gyereknek meg szarnak a fejére, na ott elmondható, hogy a szülő a felelős, mert nem normális az, ha valaki 13 évesen még mindig 4-es. De most attól a gyerek nem lesz okosabb, hogy a csirkeólban alszik-e, vagy a luxusházban. Viszont én nem hiszem, hogy a jómódú gyerekekre olyan sors vár, amilyennek megírtad a cikk végét. Férjem kemény munkájának köszönhetően nagyon jól élünk és a "luxust" is megengedhetjük magunknak. ( most ezt nem dicsekvésnek szánom ) De nem hajszoljuk agyon a gyereket, rengeteget vagyunk
    eggyütt, szóval család vagyunk. És nem mi vagyunk az egyetlen ilyen család, az ismeretségi körünkön belül is rengeteg szerető familíát ismerek. Mivel mániám, hogy mindenképpen tudni akarom, más emberek hogy élnek, sokszor időzöm a gyakori kérdéseken, ahonnan rengeteg mondent lehet megtudni különbőző anyagi helyzetben élő családok, emberek életéről. És sok, kevés pénzel megáldott ember egyáltalán nem boldog, mert nem működik jól a családja. Vannak szegényebbek, akik boldogok és vannak akik nem, ugyanúgy, ahogy vannak gazdagabbak, akik boldogabbak és vannak akik nem azok. Hidd el, nálamnál ezt kevés ember tudja jobban, aki a nagy szegénységből hirtelen a nagy jólétbe csöppent. Azon kívül, hogy sok tárgyi értékkel gazdagokdtam, rájöttem, hogy milyen is egy igazi család, mert az én szülőházamban sosem volt olyan hű de nagy családi hangulat, mindig a pénzszerzés és a gazdagabbak átokzása volt a téma. Szerintem egy család élete, mármint az, higy mennyire szeretik egymást, töltenek-e el eggyütt időt, beszélnek-e meg dolgokat, nem a társadalmi helyzettől függ,nem is a pénztől, hanem az adott családtagoktól. A jólét egyetlen gyengéje valóban az lehet, hogy nem becsül meg a gyerek mindent, de ezt is ki lehet küszöbölni. Mi például ( és ez a nagy gyengém ), szinte mindent megveszünk nekik ( csak a teljesen értelmetlen hülyeségeket nem),mert nekem sose volt kábé semmim és nem akarom, hogy ők is átéljék ezt, vagy netán szégyenkezzenek a suliban, ahol szinte csupa jómódú gyerek jár. De egy-két évre elvittük őket a világ legszegényebb országaiba, ahol láthatták, hogy az élet nem fenékig tejfel és hogy milyen az, amikor a taxisok ( érts: lovaskocsisok ) összeverekedtek, csak hogy vihessenek mindket, mert annyira kellett a pénz. És találkoztak AIDSes, éhező meberekkel is. megrázó lehetett nekik, mert azóta mindegyik gyerek bedob a hajléktalanok kis poharába rendes nagypénzt, és emlékszem, amikor Tonycsi lánykám egy étteremben degeszre ette magát, de az Istenért sem hagyta volna ott a desszertet. Kínlódott vele jó sokáig, már a hányinger kerülgette, amikor meg már az egész család kórusban kérte, hogy hagyja már ott, mert nem ülhetünk itt estig, közölte, hogy nem, mert Etiópiában az ilyen sütiért az emberek vérre mennének, nem hagyhatja csak úgy itt. Kb. hat éves volt és én meg sírni kezdtem a meghatotságtól ( aztán meg találhattam ki mindenféle hülye mesét, hogy bevertem a karomat, azért zokgok ). Szóval nem mindent a pénz befolyásol, hanem az érzelmek.

    VálaszTörlés
  2. Agya ég, mennyit írtam?????!!! na most már mindegy, muszály volt ezt elmesélnem.

    VálaszTörlés
  3. Nekem a tizedikes lányom hozott haza ilyen kérdőívet, mi nem töltöttük ki. Nem hiszem, hogy bárkit tájékoztatni szeretnék az anyagi helyzetemmel kapcsolatban, már csak azért sem, mert nem biztos, hogy nem élnek vele vissza. Nem szeretném, ha esetleg egy egyetemi felvételi csúszna el azon, hogy visszadobják, mondván, ha ilyen szegény a családja, ne tanuljon, hanem dolgozzon. Mondjuk mihez képest vagyunk szegények?

    VálaszTörlés
  4. "A kérdőíven túl pedig a véres valóság az ...." Egyetértek! :)

    VálaszTörlés
  5. Én is egyetértek, Dia. Jennelle, szerintem az a jómódú család is csak egy példa volt. Ott sem a jómódtól lesz olyan élete a kisfiúnak, amilyen.

    Amúgy meg meglepődtem, nekem csak harmadikos a legnagyobb, és nem is tudtam, hogy ilyen kérdőívet kell kitölteni előtte...

    VálaszTörlés
  6. Jennelle, egyáltalán nem bántásnak szántam azt a példát, nehogy magadra vedd. Hatalmas különbségek vannak ember és ember között.
    Azt az egyet nem értem csak, hogy a gyakorikérdésekből hogy szűröd le, hogy ki milyen élethelyzetben, anyagi körülmények között van? Főleg, hogy rengeteg arctalan troll van a neten. Volt hozzájuk szerencsém még régebben...
    Erika, egészen biztosan be lesz azonosítva, hiszen ott volt a tetején a vonalkódos azonosítója, amivel majd holnap nyilván ír. De mit tehetsz, ha kötelező? Kitöltöd. Igazából úgy voltam vele, sem szégyellnivalóm nincs, sem titkolnivalóm, akinek meg ez lesz majd az öröme, hát legyen neki..
    MJ, köszi. :)
    Timi, még két éve nem kellett ilyet, mikor a negyedikest írta, az idén már az iskolai beiratkozáskor is kitöltötték... de hátha jövőre majd már nem kell. :D

    VálaszTörlés