2012. máj. 26.

A hét gondolata X.



Nagyon komoly témát kaptunk a héten. Ráadásul még külön "feltétel" is van, csak egyetlen szempont alapján lehet írni. Bevallom, eljátszottam a gondolattal, hogy akkor én most ezt kihagyom. De aztán mégsem.

Mi teszi tehát emberré az embert?

Szerintem a legfontosabb és egyben talán legsokoldalúbb tulajdonságunk, amitől igazán kiemelkedtünk az állatok közül az az, hogy képesek vagyunk az ösztöneinken túl tudatosan is gondolkodni. Na persze ez lehet, hogy nem minden esetben jó, és butaság is lenne az ösztöneinket teljesen elnyomni a tudatunkkal szemben, mégis... Leginkább az különböztet meg engem például egy majomtól, hogy hiába diktálja az ösztönöm, hogy meneküljek, van az a helyzet, amikor maradok, mert maradnom kell. Vagy hiába akarnék ösztönösen csak csokin és nutellán élni, mert azok a számomra legfinomabb falatok, a tudatom segít abban, hogy ne így tegyek, mert nem járok jól. A tudat persze néha túlságosan előtérben van az ösztönnel szemben, ami miatt képesek vagyunk átesni a ló túloldalára, és agyonszabályozott, feszélyezett életet élni. Ez sem jó. Kell egy arany középút, amihez viszont egy élet munkája kell. Most mondjam, hogy akkor talán mégsem a tudat ez, amire gondolok, hanem a tapasztalat? Ami végül is tudatosítja bennünk mindazt, ami miatt az ösztöneink nem minden esetben irányítanak. Nem is tudom már...

Rendhagyó hét gondolata bejegyzés ez nekem, mert éppen ma van a 34. születésnapom, és valami ilyesmin gondolkodtam ma egész nap. Mitől mondhatom én, így, ennyi évesen, hogy ember vagyok? Ha csak magamra hagyatkozom, akkor azt mondom, attól vagyok ember, hogy a szívemmel érzek, az ösztöneimre hallgatok, és tudatosan irányítom azt, hogy amit ez az előző kettő cselekszik, az ne legyen rossz nekem.
De ez nem igaz ám. Én attól érzem magam embernek, hogy képes vagyok bármikor, bármilyen helyzetben segítő kezet nyújtani, képes vagyok szeretni, feltétel nélkül elfogadni, megbocsátani, elbocsátani, elengedni, várni, visszavárni, felállni, megállni, átgondolni, felvállalni, megtenni, elmondani. Meg még egy csomó minden ilyen. Mint bárki másnál.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon sok boldog szülinapot! Egyébként egyetértek veled, bár hozzátenném, hogy az emberek soszor idegesítőbbek az álatoknál, mivel van tudatuk. Pl. most a férjem, aki nem álltal a lányom hálószobája előtt ácsorogni este tizenegykor, csak mert Gemma barátja nálunk alszik. Hát neki persze tudni kell, mit csinál egy 16 éves lány meg a barátja. Odáig süllyedt, hogy halgatózik!!!!!!! Pedig ő is tudja, hogy nem alszanak. Na, most jól kipanaszkodtam magam, de mérges vagyok, na. Mégegyszer boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  2. Boldog Szülinapot Dius!!!
    Amikor elolvastam mi a téma akkor rögtön az utolsó 3 mondatod ugrót be.
    Szép Napot!

    VálaszTörlés
  3. Jennelle, hát ezen a mérgelődésen jót nevettem. :D (bocs) Elképzeltem a jelenetet, ahogy a férjed hallgatózik, Te pedig mondod a magadét, közben püfölöd a billentyűzetet. :D :D Köszi a jó kívánságot. :)
    Kata anya, Erika, köszi. :)

    VálaszTörlés
  4. Sok boldog születésnapot! :)

    VálaszTörlés