2012. ápr. 9.

Húsvét vége

Még délután eszemben volt valami olyan téma, ami nem éppen könnyed lett volna, de mostanra már fogalmam sincs, mi is volt, úgyhogy biztosan nem volt olyan fontos. :)
Most meg akkor téma helyett elmesélem, hogy azért nem hervadtam el, mondjuk ezen nem is aggódtam egy percet sem három fiúgyerek és egy férj mellett. :D Rajtuk kívül is volt még locsolóm, túléltem... bűzlött a fejem, mint az "urasági ganédomb" (ez is a nagymamám mondása), ráadásul rettenetesen nehezen szántam rá magam a hajmosásra is.
Ja, és megállapítottam ma este, hogy mi fordítva működünk, mint mások...negyed kiló kenyér, nyolc darab zsemle, másfél kiló sonka (de még van belőle), és egy kiló darált húsból készült fasírt fogyott a hétvégén... semmi extra zaba nem jutott eszünkbe. :D
A világon semmit nem csináltam ma, mégis estére úgy elfáradtam, mint aki egész nap szenet lapátolt. Úgy látszik ez a nagy henyélés sem jó. Vagy talán inkább a hirtelen visszatért "tél" az, ami nem tett jót, a fejem is belefájdult (de úgy becsülettel). Reménykedem, hogy nem tart sokáig ez a hideg idő, mert én nagyon jól éreztem magam abban a múlt hét elejei huszon pár fokban. :)

Azzal az ígérettel búcsúzom, hogy a héten elárulom, mi volt az ajándék, úgyhogy figyeljetek... :)

3 megjegyzés:

  1. Ajj, ez a hirtelen tél engem is úgy lefárasztott, úgy látszik, frontérzékeny vagyok, de nem baj, elvileg ma jön már a nyár. Nagyobb gond, hogy elfagytak a gyümölcsfáink, meg Elena lányom csúnyán megfázott, mert nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy nem 20 fok van, ezért rövidujjúban mászkált az utcán addig, amíg meg nem láttam. Jöjjön már a jó idő!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Már teljesen elszoktam, reggelente jeget vakarni a szélvédőről. :)

    VálaszTörlés
  3. Jennelle, jobbulást Elenának. :) (kár, hogy nem írsz blogot, olyan kíváncsi lennék egy ilyen hatlányos család mindennapjaira... vagy írsz, csak nem publikus?)

    MJ, hát ez a kegyetlen hideg már igazán nem hiányzott. Se a szélvédőknek, se a természetnek, se az ilyen fagyosoknak, mint én.. De hátha nem tart sokáig..

    VálaszTörlés