2012. márc. 4.

Fiús téma

Az a hír járja, hogy a fiúk nem olyan hisztisek, mint a lányok. Nos, ezt el ne higgye senki. Legalább úgy tudnak hisztériázni, mint bármelyik lánytársuk. Annak ellenére, hogy saját lányom nincs, azért van összehasonlítási alapom. Írtam már Regináról, aki három éves koráig gyakorlatilag mégiscsak az én lányom volt. Szóval, Roland fiam is tud olyat, mint ő.
Aztán az a hír is járja, hogy a fiúk nem szoktak nyerítve vihogni hülyeségeken, mint a lányok. Ezt sem kell elhinni, mert tudnak. De úgy, hogy majd megfullad a röhögéstől. Mindenen. Meg a semmin. A legjobb ez az asztalnál ülve ebéd/vacsora közben, mert olyankor azon is lehet még röhögni, hogy minden szanaszét fröccsent a szájából.
Olyan hír is járja, hogy a fiúk nem szépítkeznek. Ó, dehogynem. Zselés haj, fél óráig állítgatva a tükör előtt, "férfi illat",meg ilyenek.
Az a hír viszont igaz, hogy genetikailag kódolva van bennük a koszos zokni szanaszét hagyása, a porszívó ősellenséggé kikiáltása, a lakásban űrlényként közlekedés (ezt én még sosem láttam.. tényleg évek óta itt van?). És az a hír is igaz,hogy bármikor, bármennyit tudnak enni. Mindegy, hogy gyümölcs, vagy süti, főtt étel, vagy szendvics, jöhet...
 Ja, és az is igaz, hogy ha egy csepp vérük is folyik, azonnal minimum tizenöt rétegnyi kötés kell rá, különben elvéreznének.
Majd ha még eszembe jutnak ilyen hírek, akkor megosztom veletek. Jobb az ilyenekre felkészülni. :D

Természetesen ezek a hírek mind-mind a saját házam tájáról bukkantak elő, így aztán a többi hímneművel kapcsolatos bárminemű hasonlóság csakis a véletlen műve lehet. Nem beszélve arról a sok-sok kivételről, akikben az ilyesmi csak úgy fordulhat elő, mint a túró rudiban a földimogyoró.. nyomokban. :D

6 megjegyzés:

  1. Jééé! Az én fiaim is pontosan ugyanezeket tudják! Bár a főtt étel nálunk a "tényleg muszáj?" kategóriába esik.

    VálaszTörlés
  2. Én azért akartam anno lányt, mert a fiúk hisztisebbek...

    Tényleg. Itt most titokban vállalom, ez a véleményem. Sokkal keményebbek a nők, már lánynak is.

    És jót mosolyogtam a vérző sebeken, mert Kevin fiam minden sebet megmutogat, akkor is ha tudja, tőlem max. egy "túléled"-re futja, és vizes ronggyal vastagon beköti.

    Enni viszont? A lányom a főtt kajából eseti jelleggel eszik, de folyton a konyhaszekrényből meg a hűtőből lóg ki a háta.

    VálaszTörlés
  3. Tudnék azért írni a lányokban rejtőző "nyomokbantartalmaz" dolgokról. Szegény Mesi nálunk nagyon kikapta a kamaszkort. És a fiúk is kezdenek kamaszodni, jajajajaj..:-))))

    VálaszTörlés
  4. :) A mi fiaink is hisztisek, Máté nyerítve vihog újabban, ami borzasztó idegesítő, nem mindegy neki, hogy mit vesz fel, lehetőleg bársony vagy fekete nadrág galléros pólóval vagy inggel.
    a kedvencekből bármikor bármennyit meg tudnak enni, és egy orrfolyásba is képes lenne belehalni, ha hagynám.
    Szóval azt hiszem mégiscsak meglested az én gyerekeimet is mielőtt írtad a posztot:)

    VálaszTörlés
  5. Hát ja...Nálunk egyelőre Zalán pont olyan hisztis, mint Réka...:))

    VálaszTörlés
  6. Én is jókat mosolyogtam azokon, amit Ti írtatok. Lehet, hogy minden fiú egyforma?

    VálaszTörlés