2012. márc. 30.

Ajjajj

És megint csak ajjjajj.
Ma már megint közelebb kerültünk egy fél lépéssel az elkerülhetetlenhez. Legkisebb királyfi, akinek most már meg vannak számlálva a napjai az óvodában, egészen pontosan 43-szor megy még oviba a ballagása napjáig, ma iskolalátogatáson volt. :( Három órára vitték őket az óvó nénik, ahol volt nekik aktív játszóház, majd négy órára vártak minket, szülőket értük. Egész héten ezen ettem a kefét, mindenféle hülyeséget kitaláltam mentségnek, hogy miért is kéne kihagynunk, mire rájöttem, hogy attól még, hogy most nem megyünk el, az iskolába április 16-18. között be kell iratkoznunk. Ha meg muszáj, akkor meg már igazán el is mehetünk ma, legalább látni fogja, milyen is. (ebben az épületben még sosem járt) Így, hogy az egész csoport együtt ment a két óvó nénivel, így meg aztán végül nem is volt kérdés.
Csak reggel mondtam meg neki, hogy mi lesz délután... amit a tőle annyira megszokott kitörő lelkesedéssel fogadott.
Elég fura volt, hogy délután négykor az iskolába megyek az ovisomért, de azért mentem. Ott ültek a tornateremben, az első padokat elfoglalta az igen lelkes macicsoport. Meglátott, és már rohant is oda puszit adni, és nyomta a kezembe az alkotásait megőrzésre. Papírpillangó, zsenília drót emberke vagy mi, meg még valami, amit nem sikerült megfejtenem, micsoda, azt meg elfelejtettem megkérdezni, mégis miféle szerzet az a narancssárga papíros izé.
Ami még furább volt, hogy a köszöntőben az én kicsi fiamra azt mondták, hogy "Kedves leendő elsősök". Bááá, hát nem, nem akarom, hogy beszippantsa őt is a mókuskerék... :( Pedig fogja. Meghallgattuk a kiskórus elődását, ami Rolinak nagyon tetszett, láttam, hogy veri a ritmust a talpával, ahogy énekeltek. Megnéztük a csárdás-táncot a negyedikesek előadásában, meghallgattunk két mesét is gyerekektől, aztán invitálták a szülőket az  igazgató által tartott kampánybeszédre tájékoztatóra. Én úgy döntöttem, látva a gyerekem túlzott pörgését, hogy azt már kihagyom. Gondolom újat úgysem tud mondani már, így, hogy van már két, ebbe az iskolába járó fiam. Ami meg igazán újdonság lesz esetleg, arról is időben értesülni fogok.
Még elmentünk a sparba hazafelé, pont jó volt arra, hogy mire végeztünk, nagyjából leállt az őrült pörgéssel, és már lehetett vele értelmesen szót váltani. Úgyhogy már tudom, hogy neki tetszett az iskola, és úgy gondolja, hogy rögtön a 4/f-be szeretne menni, mert azok a tanító nénik nagyon tetszettek. Valamit tudhat egyébként, mert nekem is épp ők a szimpatikusak.. de persze én tudom, hogy ők jövőre 1/f-esek lesznek, nem lehet rögtön negyedikkel kezdeni.

Na és a másik ajjajj-téma. Csak ma legalább öten mondták, hogy hát ha már Roli is ekkora, akkor most pont jó lenne még egy gyerek. Volt, aki arra "vetemedett", hogy felajánlja, még a kutyákra is vigyáz addig, amíg összehozzuk, nem csak a gyerekeinkre. :D :D Mindezt azután, hogy egy órán keresztül dajkáltam Balázs munkatársának öt hetes kisfiát, és nagyon jó volt. Mit mondjak? Inkább semmit,úgyis tudja mindenki.

2 megjegyzés:

  1. nagy dilemma.. de rendesek akik még a kutyákra is ügyelnének addig. mondjuk később is jöhetnének komatálazni :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Dius!

    Szeretnélek egy játékba invitálni. Úgy döntöttem, hogy a blogom rendszeres olvasóinak adnám át a staféta botot. Egy húsvéti menüt kellene csak összeállítani és a blogon közzétenni, ha van kedved, csatlakozz hozzánk.
    Tudnom, hogy a blogod nem egy gasztroblog, de ez nem jelent akadályt.

    http://90naposdietareceptek.blogspot.com/2012/04/husveti-ajanlo-jatek.html

    Üdv:
    Judit

    VálaszTörlés