2012. febr. 7.

Visszanyalt a fagyi

Sok mindenen volt ma lehetőségem megint gondolkodni. Igazából komolyan magamra vettem, hogy jóformán az egész internet kifigurázta már a hozzám hasonló tél-nembírókat, ami amúgy hülyeség részemről, de tény, hogy még sosem bántott ennyire. Mindegy végül is, mert azóta rájöttem, hogy mindez lényegtelen is. Mármint hogy az internet épp min csámcsog. Én tudom az okot, én élem meg a következményeit, és kész.
Alig vártam, hogy hazaérjek, mert fél délután azon kattogtam, hogy itthon válság-helyzet van, Balázs beteg. Megfázott, fájt a feje, illetve a szeme mögött (úgy gondolom, az arc, vagy homlokürege). Többször beszéltem Patrikkal, mindannyiszor "apa fekszik", "apa alszik" válaszokat kaptam arra a kérdésre, hogy hogy van apa. Háromkor telefonos úton átszerveztem az oviból hazahozást is, tudtam, hogy anyámék négykor már nem lesznek otthon, így megkértem, menjen át rögtön ébredés után. Ez is megvolt.
Ötkor hazajöttem, Balázs még mindig feküdt, de már nem aludt. Jóformán csak nyöszörgött, hogy nagyon fáj, és hogy mennyire, azt igen jól tükrözte, hogy azonnal beleegyezett, hogy elővegyem az infra lámpát. Máskor ezért minimum egy fél napig könyörgök-morgok-fenyegetek. Lámpáztunk, jól esett neki, vett be fájdalomcsillapítót, mert a fájdalom továbbra sem szűnt, majd elment fürdeni. Az nem újdonság, hogy szeretek bemenni a fürdőbe hozzá, mert ott legalább nyugodtan lehet két szót váltani. Most tettem-vettem a konyhában, mikor egyszer csak jött a "vezérhangya", hogy menjek be inkább hozzá. És milyen jól tettem. Még mikor beléptem, arra panaszkodott, hogy nagyon fáj. Akkor már furán sápadt is volt. Aztán elmondása szerint pattant egyet az a valami, majd még egyet, és ugyan egy fél percig is azt hajtogatta, hogy jajj de jó, végre nem fáj, de már látszott, hogy amúgy meg nagyon nem stimmel valami. Az arca nem is sápadt volt már, hanem iszonyatosan fehér, amikor pedig elkezdett a szája is fehéredni, és ezzel egyidőben valahogy olyan érdekesen kezdett zihálni, bevallom, egy pillanatra pánikba estem. Láttam már őt nagyon kiszolgáltatott helyzetben, amikor dőlt az orrából a vér, de még így sosem. És nem is akarom többet. Végigfutott az agyamon, hogy istenem, csak el ne ájuljon itt, a kádban, mert nem tudom megakadályozni, hogy megüsse magát. De már nyitotta is a hideg vizet, locsolta az arcára. Láttam, hogy leverte a víz. Hoztam neki egy kockacukrot, meg egy pohár vizet. Nem ájult el, de nagyon lassan múlt el a rosszullét. Még jó pár percig nem engedtem felállni, nehogy újrakezdődjön. A vérnyomását megmérte, 113/40. Ez a per ez iszonyatosan kevés. Ivott egy kávét, és természetesen lebeszélhetetlen volt arról, hogy elmenjen dolgozni, mert amúgy is kevesen vannak. Nem vetettem be az aduászt, hogy ők kevesen vannak, nekünk meg csak ő van egyedül, mert én sem vagyok különb egy fokkal sem, itthon nem maradok semmivel sem.. (két hülye egy pár) Szent ígéretet tett, hogy ha újra elkezdődik, akkor hazajön.
Bennem azóta is kattog az egész. Az is, ahogy szinte "visszanyalt a fagyi". Ő csinálta végig ezt velem már, sőt, még rosszabbat. Most már értem azt a rettegést benne, amit olyankor érez, ha én nem vagyok épp a legjobb formámban. Az a pár perc az valami iszonyat volt. Nem tudom mitől féltem inkább, és nem is akarom megfogalmazni magamban. De soha többé nem akarom őt így látni. Inkább morogjon, amiért elsóztam a levest, vagy későn keltem fel, vagy akármi.
Remélem ez egy ilyen soha vissza nem térő alkalom volt.

5 megjegyzés:

  1. Remélem Balázs már jól van! Olvasni is rossz volt, Dius!:-( Én is mindig ezen agyalok, csak egészség legyen. Mert míg egészséges az ember nem is érzi ennek a mondatnak a fontosságát!

    VálaszTörlés
  2. Dius!Ezt nagyon rossz volt olvasni! Jobbulást!!!

    VálaszTörlés
  3. Remélem minden rendben! ölellek.

    VálaszTörlés
  4. Köszi mindenkinek, ma már teljesen jól van. :) Reméljük ez így is marad.

    VálaszTörlés