2012. febr. 2.

Mikor lesz már vége?

Amikor ilyen hideg van, mint most, szép lassan átvedlek az igazi önmagamból egy hisztis-morgós-fázós macilánnyá. Aki, ha már téli álmot nem aludhat, hát legalább kedvére morog, amiért februárban még meg lehet fagyni (bezzeg 2002-ben...), és különben is, micsoda dolog már, hogy pont most kezdődik ez az igazán kemény tél. Meg egyáltalán.. mit képzelnek magukról, amiért még hó is, meg szél is.. meg mindenféle ilyen várható. Meleget akarok most már, az sem baj, ha azonnal. Elegem van a rengeteg ruhából, amit nap mint nap magamra cibálok, ráadásul egy csomószor mit sem ér, mert átfagyok, és aznap már nem is tudok kiengedni.
Mindenféle egyéb tünetem is van, úgymint.. bőrfájás, izomfájások, iszonyatos fejfájás, néha egy-egy ijesztő is, (amit nem írok le, mert mégiscsak nyilvános helyen vagyunk) és persze folyamatosan fáradt vagyok.
Dacára minden előrejelzésnek, én azért bíztam ám bundás barátaimban, hogy majd ők aztán nem mennek vissza a barlangjukba, és akkor már csak egy kicsit kell kibírni, és jön a jó idő.
Nos, hát ez sem jött össze. Visszamentek. Ami nem csoda.. olyan hideg volt ma is, hogy tök megértem, hogy visszavágytak a meleg, puha ágyba.. én is egyre nehezebben bukkanok elő a jó meleg takaró alól.
De minden megértésem ellenére is úgy unom már. Tavaszt akarok, vagy lehet mindjárt nyár is, én nem bánom. A kánikulát is bevállalom.

6 megjegyzés:

  1. Mélységesen egyetértek, én is szó szerint ugyanezeket gondolom. A tél haladéktalanul monnyon le! :(((

    VálaszTörlés
  2. Szia Dius! Felétek milyen macik vannak? Felénk az állatkertben a macinapon hosszú, kemény telet jósolt! A Híradóban is ezt hallottam. Látott valaki másmilyen macit? Az rögtön jelezze.
    Egy előnyét had írjak le: tele van a jég korcsolyázó gyerekekkel - és az valami csoda!
    Saját hidegérzetemen túl, nagyon megdöbbent, hogy milyen sokan fagynak meg és hogy bírják ki az utcán élők, a magányosan hideg lakásokban gubbasztók. Adjunk hálát, hogy van mit felvennünk, van minek nekidőlnünk, felmelegednünk a forró teától...
    A tavaszt én is várom ám! :o)
    Erika

    VálaszTörlés
  3. A meleg fűtőtestünk mellett kucorogva, én is pont azokra gondoltam éppen, akiknek nincs mihez odakucorogni.
    Tél van, Dius. De talán pont ez a tél kell ahhoz, hogy annyira szerethesd a nyarat!
    Puszi,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  4. Ági, ha valahol lehet ezért demonstrálni, megyek veled.. de szigorúan csak fűtött helyre. :)
    Erika, én is csak az állatkerti/vadasparki medvéket ismerem, általunk tájékozódom.
    Igazatok van azzal kapcsolatban, hogy még mindig hálás lehetek sokakhoz képest. Mégsem tudok hálát érezni akkor, amikor a 12 fokos boltba megyek be három réteg ruhában, és nem, nem tudok már átmelegedni. Ez van, nyilván jellemhiba, ezt hozza ki belőlem a hideg. Ráadásként úgy egyébként is megvisel a hidegfront mindig, ez a mostani lassan ki is nyír.

    VálaszTörlés
  5. Mától mondja a havat is felénk, de még nemért ide. Csak a hideg, a farkasordító hideg.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon fázós vagyok én is. Itthon most 20 a fok, én három réteg hosszúujjúban vagyok, egy vékony, egy thermo és egy vastag pamut... Szóval veled vagyok, megértelek. De azért a telet is szeretem :)
    A tavaszt nagyon várom, januárban évek óta mindig ültetek nárciszt, tulipánt - most dupla adag lett véletlen, mert azt hittem, elvesztek a tavalyi hagymák, de előkerültek -, és onnantól, hogy előbújnak a zöld hajtások, minden pillantással reményt adnak, hogy vége lesz a télnek. Lehet kapni ilyeneket úton útfélen most már, szerezz be, tényleg segít!

    VálaszTörlés