2012. febr. 14.

Így spórolunk mi

Azt ígértem valamikor, hogy majd írok erről. Általában be is tartom az ígéreteimet. Ez alól csak azok a helyzetek képeznek kivételt, amikor elfelejtem. De ezek zömmel nem fontos dolgok. De mindegy is ez most, lényeg, hogy ma eszembe jutott...
Szóval, tapasztalataim szerint amire a legtöbbet költünk az az, amit megeszünk. Lusta is vagyok, és nem is osztom be jól az időmet ahhoz, hogy sok mindent itthon állítsak elő, így mi bolti kenyeret és bolti felvágottat eszünk. Ez utóbbiból tetemes mennyiség is el tud fogyni, amikor mondjuk van itthon sokféle. Ha nincs, akkor beérik azzal is. Így aztán van mikor csak kétféle van. :)
De mégsem így spórolom a legtöbbet. Sokkal inkább azzal, hogy nem azt esszük, amit megkívánunk, hanem ami épp "le volt ötvenezve". Mert semmi baja nincs az aznap lejáró felvágottnak, sajtnak, joghurtnak, csak épp fele annyiba kerül. Kiiktattuk az életünkből a minden napi túró rudit, vagy akármilyen nasit, ezzel is spórolunk. Roland ugyan rendszeresen reklamál a túró rudiért, de mivel mandarin-nagyhatalmat készül alapítani, azzal is jól beéri helyette.
A másik nagy spórolás a benzinen van. Mert gyalogolunk, ahova csak lehet. Ennek megvan az az előnye is, hogy bevásárlásnál is kevesebbet veszünk, mert azt haza is kell cipelni. Így aztán ötször is meggondoljuk, akarunk e megszakadni.
A villanyszámlán nem igazán tudunk lejjebb szorítani. Az összes lámpánkban energiatakarékos izzó van, az összes gépünk A és A+ osztályos ebből a szempontból is. Az ősszel boylert is cseréltünk, talán az valamennyit visszahoz, majd kiderül. (mostanában lesz elszámolás)
Egyébként meg nagyon sok mindenből a spar saját márkás, vagy akár a lidl (rossmann, tesco) saját márkás termékeit vesszük. A lidl cukormentes joghurtja például a legfinomabb joghurt, amit életemben ettem, tele gyümölcsdarabokkal, hatalmas adag. És csak kétszer annyibe kerül, mint mondjuk egy könnyű és finom (ami az én szememben a joghurtok legalja). Figyeljük hol mi akciós, és igyekszünk akkor venni, amikor olcsóbb.
Ruhára nem költünk. Csak amikor muszáj. Akkor is a vateráról hamarabb veszünk, mint az üzletből.

Hát ennyi. Nincs benne semmi nagy titok végülis. Gondolom sokan csinálják ezt így. Amúgy meg ma azzal spóroltam, hogy nem is mentem a boltba. :D

És akkor a napi jó: kaptam ma Eriktől egy tábla csokit. :) (ő kapta, de a mogyorókrémeset nem szereti, úgyhogy nekem adta) Na és volt egy pár tök jó telefonbeszélgetésem is. Meg a nap is sütött, és már csak mínusz négy fok volt. :) 


8 megjegyzés:

  1. Jó ötletek a spórolásra, nagyrészt én is így teszek. A legjobb spórolás,hogy nem megyek boltba, így igyekszem max hetente 2x vásárolni.

    VálaszTörlés
  2. Erik igazán kedves volt. :-)
    Azt sejtem, nem én derítettelek fel tegnap, de jó volt beszélni.

    VálaszTörlés
  3. Nos, hát igen! Így kell csinálni. Kell, mert ...

    VálaszTörlés
  4. Dius!

    Talán fura, hogy a témához hozzászólok, hiszen páran már megjegyezték, hogy jómódban élünk, hogy megvan mindenünk, nem tudhatjuk milyen az, amikor nincs..
    Ilyenkor azt (is) szoktam válaszolni, hogy azért lehet ez így, mert igenis megnézem milyen cipőt veszek és mennyiért ahogyan azt is hol vásárolok és mit teszek a kosaramba.

    Szeretem a Lidl saját termékeket, mert hihetetlenül jó minőségűek csak éppen nem kell megfizetni a reklám árát. (öblítő, wc papír, mirelit termékek, sonkák, tej mind ilyen)

    Továbbá, ha tehetem, tele pocakkal megyek vásárolni, így nem csábulok el.

    Villannyal, vízzel annak is illik takarékosan bánni, akinek tele a pénztárcája, szerintem egyszerűen már bunkóság (a Földdel szemben) pl. úgy fogat mosni, hogy folyik a víz közben, vagy feleslegesen égetni a lámpákat..

    Szeretem a kuponos oldalakat is, mert ki lehet fogni jó ajánlatot. Pl. Hanna szülinapjára jó előre megvettünk kedvezményes pizza kupont és ezt váltottuk be a buliján.

    Van még egy csomó praktika persze, nem akarom mindet felsorolni, mindenesetre jó, hogy írtál erről, mert sokakat érint, még azokat is, akik nem vallják be. :-)

    Ágnes

    VálaszTörlés
  5. Én is azzal spórolok a legtöbbet, hogy csak hetente egyszer megyek boltba. Mert ha többször megyek mindig elcsábulok,így abból gazdálkodok ami van otthon.:-)

    VálaszTörlés
  6. Eszter, de, Te is felderítettél.

    Ági, egyáltalán nem fura, hogy hozzászóltál, sőt. :) A fogmosásnál én még hajlamos vagyok megfeledkezni a csapról.. pohárból öblíteni meg képtelen vagyok. De igyekszem. (és a gyerekeimet a poharas dologra szoktattam)
    A lidl-nek tényleg nagyon jó termékei vannak. A felvágottak nagyon nagy része, a sajtjaik messze a legjobbak szerintem. Öblítőt rossmann-ost használok, de pl. a lidl-s mogyorókrém is verhetetlen nálam. :)
    Patrícia, Anikó, ez a heti kétszer meg egyszer is jó ötlet, nálunk sajna helyhiány miatt nem megvalósítható (nincs spájz, és ilyenkor télen a kinti tárolóban megfagy minden), de azért igyekszem csak minden másnap vásárolni, akkor is keveset.
    MJ, hát ez van. Most ezt kell megoldanunk, hát megoldjuk. Mindannyian.:)

    VálaszTörlés
  7. Örülök Ági kommentjének, mert én is többször megkaptam már, hogy én bezzeg ne szóljak semmit. jó, oké, nem a létminimumon élünk, szerencsére, de még bármikor kerülhetünk a jelenleginél sokkal rosszabb helyzetbe, ha mondjuk Feri cégével történik vmi. Meg egyébként is, egyikünk sem olyan családból jött, ahol kolbászból volt a kerítés, így aztán mi is alaposan megnézzük, hogy mit veszünk meg és mit nem, és mit mennyiért.
    A fiúknak pl. a legtöbb ruháját a turkálóból veszem, van itt a közelünkben egy egész jó, és jó holmikat lehet kifogni.
    Aztán mostanában azt szoktam csinálni, hogy ha pl. csak kenyér kell, akkor direkt pékségbe megyek, és nem nagyobb boltba, így biztos, hogy nem veszek semmi egyebet.
    a vízzel, villannyal, gázzal pedig eleve takarékoskodunk.

    VálaszTörlés