2012. febr. 11.

Bulldog Szülinap

Nem, nem, nincs elírás a címben. Pontosan így akartam. Arthur ma négy éves lett. Arról fogalmam sincs, mire emlékszik az első három és fél évéből, azt pedig csak remélem, hogy azt a fél évet, amit már nálunk töltött azt nagyon szerette.
Nem lenne baj, ha legalább beszélni tudna, de nem tud, úgyhogy csak megfigyelésekre hagyatkozhatom. Úgy tűnik, szeret nálunk lakni, mert
- mióta itt van, azóta nem hullajtja a szőrét
- mióta itt van, azóta naponta többször is alkalma van körberohangálni egy nagy füves (vagy havas) területet
- mióta itt van, azóta mindig van valaki, aki simogatja
- mióta itt van, azóta mindig akad valaki, akinek az ölébe befészkeli magát
- mióta itt van, azóta nagyon sokan szeretik egyszerre
- mióta itt van, azóta nagyon sok mindent tanult (megállni a szőnyegen, ha bejön az udvarról, parancsra lefeküdni)
Fürdeni is szokott, minimum kéthetente. Eleinte nagyon nem rajongott érte, mostanra egészen megszokta. A hajszárítót viszont, amivel utána szárítgatva van, azt nagyon szereti. Ahogy a fűtőventilátort is, ha be van kapcsolva, centinként araszol hozzá mindig közelebb, és imádja, ahogy "lobogtatja" a fülét.
Újabban már tökéletes jelzőkutyává nőtte ki magát, minden alkalommal, amikor valaki közelít az ajtó felé, ugat egyet. Múltkor rám is hozta a frászt, mikor álmából felugorva jött a konyhába este tizenegykor, és ugatta az ajtót.. még meg is morogta.
Kiismerte a napirendünket, a szokásainkat, és tökéletesen alkalmazkodott hozzá. Igaz, vannak próbálkozásai, például unalmában,ha odakint van hagyva (amíg jó idő volt, mindig kint volt, ha nem voltunk itthon, vagy Balázs aludt) kipakolja a takaróját a kennel közepére. Idebent pedig ha megunta az egyedül létet, fogja, és kapar egyet az ajtón. (ezt Balázs szokta értékelni)
Megszokásból mellénk ül az asztalnál, de elfogadja, hogy nem kap a mi kajánkból. Attól mondjuk még próbálkozik.
Ha a sütőt kinyitom, megnyalja a száját, és nyel egy hatalmasat.
És ő az egyetlen, aki szereti a telet nálunk. Imád a hóban rohangálni, ugrálni, és szaglászni.:)

Ma már reggel mindannyian megpaskolgattuk, és mondtuk neki, hogy "Bulldog szülinapot". Nyilván fogalma sem volt, miről beszélünk, de nagyon hálásan nézett ránk minden alkalommal. Ajándékot is kapott, bár csaltunk, mert előbb megkapta.. egy állványos etetőt, és egy játékot. Mindkettő főnyeremény, a játékot nagyon szereti, az etetőért pedig szemmel láthatóan hálás, sokkal könnyebben hozzáfér, mint ahhoz, amit "hozott magával" a régi helyéről.
Torta helyett pedig ma egy egész tálnyi jutalomfalatot kapott. Nagyon szerette... :)
Jövőre pedig egyidősek leszünk. :)

(és ezt csak nagyon zárójelben, kell e annál nagyobb összekötő kapocs, ha az ember kutyája is produkál "lábrázáshoz" hasonló tüneteket álmában?... )

5 megjegyzés:

  1. Bulldog szülinapot neki!

    A lábrázós rész is mosolyogtató volt, a fül lebegtetés pedig eszembe juttatta a bernáthegyimet, aki a hajszárítót és a porszívó kimenő levegőjét meg akarta harapni, mindig.
    De most emiatt elolvastam az írásom róla, úgyhogy köszi ezt is, meg a vidám bejegyzésed is :))

    VálaszTörlés
  2. mi kutyánk is lábrázós:)

    boldog szülinapot a dognak

    VálaszTörlés
  3. bevallom az ilyen bejegyzések sokkal jobban "bejönnek" de nyilván nem minden nap "boldogdognap":)
    Mióta ide járok hozzád (jó rég óta) tudom, hogy ez a lábrázás engem is érintő téma. meg a fázás. estére a lábaim a fájdalomig képesek fázni, mondtam ezt a doktornak. ő tapintással megállapította, hogy nincs semmi bajom.(röhögtem mert a jobb lábamon kivették az eremet és a doki kitapintotta hogy van. kicsit volt csak zavarban mikor mondtam neki hogy ott nincs semmi. Na szóval szedem a ginko prim HOT kapszulát, és mintha talán hangyányi javulást éreznék lábrázás és megfagyás tekintetében

    VálaszTörlés
  4. Andi, a lábrázásra az igazi és hatékony segítség nekem a magneb6. Eleinte egy lónak is elég adagban szedtem, később már normálisat. (mostanában gyakran előfordult, hogy semmi sem, mert berágtam az összes bogyóra)
    Ezt a hot prim-et épp hétvégén láttam, hogy reklámozták, és fel is csillant a szemem.. de nem tudom még, hogy akarok e beruházni rá.
    A köszöntéseket meg köszi Arthur helyett is. :)

    VálaszTörlés
  5. további vidám bulldok napokat éveket neki nálatok :)

    VálaszTörlés