2012. jan. 28.

Valóvilág

Nem, nem arról a valóságshow-ról fogok írni, ami éppen most is megy az rtl-klubon. A mostani szériáról még csak véleményem sincs, annyira fogalmam sincs róla hogy kik is játszanak épp azért, hogy a végén csak egy maradjon.
Hanem a hús-vér valóságról. Ma vásárlás közben jutott eszembe, miközben az "így spórolunk mi" című bejegyzésemet fogalmazgattam, és eközben fültanúja lehettem egy beszélgetésnek. Mondhatjuk, hogy hallgatóztam, de amúgy nem, mert miközben én a sajtok között válogattam, mellettem fennhangon mondták a magukét. Középkorú férfi és középkorú nő. Arról beszélgettek, milyen nehéz is boldogulni, kinek mennyi a rezsije, a törlesztője, és körülbelül minden második mondat után valamelyikőjük megjegyezte, hogy "De majd csak túléljük ezt is." Ez a mondat volt, ami a spórolós bejegyzést törölte a fejemből (átmenetileg), mert máris azon morfondíroztam, mennyi ilyet is hallok mostanában. Bármerre járok, mindenkitől azt hallom, hogy a túlélésben reménykedik. Tele van mindenki bizonytalansággal, és mégis reménykedik. Úgyhogy ez jó. Ezek szerint jó kis "ösztöneink" vannak, amik elég mélyen gyökereznek ahhoz, hogy a kilátástalanságban és tervezhetetlenségben is tudjunk bízni és remélni. Nem vagyok sem szociológus, sem pszichológus, hogy ezt összességében elemezni tudnám. Igazából nem is akarom.
Azt hiszem, az emberek többsége valahogy mégis egyformán van összerakva, mert például mi is itthon, mindig valahogy így zárjuk le, ha arról beszélgetünk, milyen nehézségeket kell megoldanunk. Mint mindenki, vagyis inkább csak a nagy többség, mi is kevesebbet fogunk beosztani az idén. A költségeink pedig várhatóan magasabbak lesznek, már csak az áfa emelés miatt is. De úgy gondoltuk, úgy is megoldjuk valahogy. :) Mondhatnám, majd csak túléljük.
Azt pedig, hogy mennyire komolyan túl akarjuk élni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már azt tervezgetjük, hogy lesz majd a hitel utáni életünk. Mert már van fény az alagút végén. Sokkal kevesebb idő van hátra, mint amennyi eltelt. Utána pedig.. hát, ha minden valóra válik, amit szeretnénk, maradjunk annyiban, lesz miről blogolnom még majd 2014 szeptembere után is.
Azért az is a hús-vér valóság, hogy miközben csitítgatjuk és nyugtatgatjuk magunkat mindannyian ezzel a túlélős dologgal, azért mindenkin látszik a megviseltség. Úgy illene, hogy egy ilyen bizonytalan és búskomor január után, mint amilyen ez a mostani volt, egy napsütéses, vidám február jöjjön. Ehhez képest még csak most jön a tél... de gondolom, ezt is túléljük. :)
Vidám kis szombat esti bejegyzésre sikeredett... hát bocsi..

3 megjegyzés:

  1. Vidám túlélést kívánok Mindenkinek!!!Mindannyiunknak!!!!!! Sajnos akkor is ez van,ha szomorkodunk,akkor már nem jobb vidámabban túlélni?,teljesen igazad van,csak pozítivan továbbra is,pont mint a mottódban!!!!!! Sztem is sokkal könnyebb így!!!!

    VálaszTörlés
  2. Na, valami ilyesmit akartam írni, mint ilgya. Megyünk előre :)

    VálaszTörlés