2012. jan. 13.

Nem a ruha teszi

.. az embert. Tartja a mondás. Én is azok közé tartozom, akik ezt azért teljesen mély értelemben nézve maradéktalanul osztom. Mert tényleg, a legkevésbé sem számít, hogy néz ki valaki. Beszélgettem én már órákat olyan emberekkel, akiket még sosem láttam. Lehet, hogy báli ruhában ült épp, olyan gyönyörű sminkkel, amit egy hónap alatt sem tudnék magamra applikálni. De az is lehet, hogy koszos-foltos szakadt ruhában volt. A legkevésbé sem számít ez az értékes embereknél. Ami számít, az ott van belül.
Ennek ellenére mégis van abban valami, hogy a ruha is teszi az embert. Mert akárhogy is, azért csak megakad az ember szeme egy csinosan felöltözött nőn, de férfin is. A férfiak talán hajlamosabbak elkényelmesedni ruházkodás terén, igaz, nincs is akkora bőségzavar a nekik készült ruhadarabok között, mint nálunk. Ami érdekes, egy férfit előbb találunk sportosnak talpig szabadidőruhában az utcán, mint egy nőt. És ha már a ruhadarabok bőségzavarához eljutottam, akkor jöjjön, amiről igazából írni szándékozom. Nekünk, nőknek valamiért különös gondot kell fordítanunk a kinézetünkre. Ez valami társadalmi elvárás, ami igen mélyen belénk épült, és ki tudja, szabadulhatunk e valaha is tőle. Vannak azok a szerencsések, akik bármit ehetnek, bármennyit nassolhatnak, a hasuk mindig lapos, a fenekük feszes, és még a bőrük is szép. Ők vannak a legkevesebben. Már csak azért is, mert mi nők sosem vagyunk elégedettek magunkkal. De vannak azok a kevésbé szerencsések, akiknek van "takargatnivalójuk". Zsírpárnák, kis mellek, nagyobb pocak, ami evés után még fel is fújódik, és hétszentség, hogy azonnal megjegyzi valaki "Csak nem ...?" Ehhez a kimondatlan kérdéshez persze titkos kacsintás is jár. Mi, akik a kevésbé szerencsések közé tartozunk, mindent elkövetünk azért, hogy legalább ne látszódjon. No, hát mi vagyunk az a tökéletes fogyasztói célcsoport, akinek mindent el lehet adni, ami azt ígéri, hogy optikailag reményünk van arra a vágyott tökéletességre. Kezdetnek ott van rögtön a push up melltartó. Ami egy igazán jótékony találmány. Az icike picike cicikből is pillanatok alatt kívánatos keblet varázsol. Aztán van az alakformáló bugyi. Többféle verzióban létezik. Van, ami a fenekünket "emeli" meg, van, ami a hasunkat szorítja le. De ugyanez van harisnyában is.
Ez eddig rendben is lenne.. mert felkapja a ember a push up melltartót meg a hasleszorítós bugyit, és már fel is veheti a feszülős felsőt, azt is, amiből esetleg kivillan végre valami, ha még valami jó kis harisnyát is sikerült beszerezni (lehetőleg nem túl világosat, hogy takarja az ilyen-olyan bőrhibáinkat), akkor még egy szoknyába is beleugrunk. És voila.. a tükörből valami jó alakú nő néz vissza. Itt, ezen a ponton azonnal az arcunk mélyreható vizsgálatába kezdünk, és azonnal rohanunk korrektorért, barnító krémért, szempilla-göndörítőért, meg még kismillió akármiért, ami azonnali átváltozást ígér. Ha már magunkra kentünk mindent, és még mindig kapunk levegőt a hasleszorítós alatt, akkor indulhat a buli..
Minden szép is, jó is, mert attól még, hogy nem a ruha teszi az embert, ha ilyen "csalóként" végigmegy akárhol, akkor megnézik. Mert ugye a legkevésbé sem számít az, milyen emberek vagyunk, ha jól nézünk ki, hát jól nézünk ki. Csakhogy... a sokat tapasztalt párunk is meglepően csininek találhat bennünket így. És ilyenkor kezdődhet a kellemetlen pár perc. Amikor azon gondolkodunk, hogy lehetne feltűnés nélkül megszabadulni az alakformáló bugyitól, ami ugyan roppant hasznos ruhadarab, de a legkevésbé sem szexi. Erre nem gondoltak a tervezői..
Nos, hogyan szabadulnátok meg tőle?
(még mielőtt bárki hamis következtetéseket vonna le, nem élő helyzetből merítettem ihletet...:P)

2 megjegyzés:

  1. Az a jó kis push up... Az hogy a mell tartóizmai totál elgyengülnek tőle, és később sokkal lógósabb mell lesz az eredmény már rég nem számít.
    Képzeld el, hogy mikor ismerkedni akar egy középkorú nő, és így felöltözik, ahogy leírtad. Oké, pasi megvan, akkor előbb-utóbb vetkőző jelenet is lesz. A pasi szemszögéből pedig? Hová lett az a jó nő? Akinek negyvenesen is feszes feneke és lapos hasa volt? A teniszlabda cicikről nem is beszélve? Ki ez a lógó mellű, palacsinta seggű rom, akinek lifeg a hasa is?
    Ne haragudj, nem bántásból írom, nem is a nők ellen akik felvesznek ilyesmit, de ez az öltözködősdi olyan egy átverés!
    De lassan jön a bicepsz-póló, kockahas pulcsi, izmos láb-betétes nadrág, alatta pedig majd lézeng csontváz-Frici :))

    VálaszTörlés
  2. Ez egy ilyen látszat világ, Heni. De már nem tart sokáig. :)

    VálaszTörlés