2011. nov. 14.

Van egy csomó minden

amiről gondolkodom, mégsem tudom annyira rendezni ezt a fejemben lévő katyvaszt, hogy normálisan le tudjam írni. Igaz, hogy többször is jártam már úgy, hogy akkor fogalmaztam a legérthetőbben, amikor a legkevesebbet agyaltam azon, hogy is kéne ezt elmondani.
Fura érzés például nekem mostanában itt a világban. Olyan, mintha kívülről szemlélnék mindent, és aztán, mikor egy-egy megjegyzés nagyon betalál, akkor meg mintha a gravitációs erő is kb. százszorosan működne, úgy pottyanok vissza a valóságba. Fura érzés, hogy innen kívülről egészen tisztán látom, hogy mi az, amin változtatnom kell, mégis a saját valóságomban csinálom tovább amit csinálok. Persze, jó az embernek a saját ....ában, mert ismerős is, meg jó meleg is van, hát akkor minek is strapálja magát.
Hiszem, hogy semmi nem történik ok nélkül, és minden történésnek tanító szándéka van. Néha a tanítást zokszó nélkül el tudom fogadni, de sokkal többször van bennem még mindig a "csakazértis", így aztán marad minden a régiben.
Mostanában nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mégis, mi lenne az a hivatás, amiben jól érezném magam, de úgy igazán. Ha az anyaságot elvesszük a lista éléről, ami az egyetlen olyan hivatásom, ami igazán megfelel minden "képességemnek", és az írást is a második helyről, mint vágyálom, akkor marad egy teljesen reális valami. Amin belül azt hiszem, igazán sok minden megfér. Van bennem egészséges önbizalom annak tekintetében, hogy megbirkóznék akármivel. Csak legyen benne változatosság, kelljen hozzá néha legalább gondolkodni, kelljen hozzá kreativitás. Arra már csak néha gondolok, hogy valami olyan dologba fogjak, amit mondjuk itt, a városunkban még nem próbált senki, mert ahhoz az egészséges önbizalmon kívül nem kevés szabadon felhasználható tőke is szükséges lenne. Ez meg nincs.
A sok tépelődés, gondolkodás és bizonytalanság eredménye jelen pillanatban még több bizonytalanság, amihez még társult egy csomó kérdés. Ezek pedig már hozták magukkal azt, hogy azon is eltűnődjek, vajon mennyire álltam eddig rosszul ehhez az egészhez? Gondolom eléggé. Mert mindig csak kérdezek, gondolkodok, és elvárom magamtól, hogy megtaláljam a válaszokat. Holott a kérdésekre talán válasz sincs. A megoldásra pedig simán elég lehet, ha végre rá merem bízni az életemet valaki másra. Odafent szerintem már várja, hogy egyszer végre eljöjjön a nap, amikor minden kérdés nélkül átengedem neki a gyeplőt, és minden kétkedés nélkül befogadom, amit nekem szán.
Tudatos, huszonegyedik századi robotként emberként azonban ez nem egyszerű. Úgy vagyunk programozva, hogy ne higgyük ezt el, és mindig, amikor már a küszöbén vagyunk (természetesen tisztelet a kivételnek, akik már rég túl vannak ezen), beindul a program, és futtatja azokat a parancsokat, amiktől beindul ez az önostorozás, kétkedés, és az egész csak generálódik egy hatalmas nagy kupac valamivé. Tök jó lenne, ha a kupac alján úgy tudnék dönteni, többet nem akarok a tetején kapirgálni, és a kupac elkezdene eltűnni. Ez amúgy minden bizonnyal megtörténik, már csak az kell hozzá, hogy kilépjek a robot-énemből a szeretettel teli énembe, és ott is maradjak. A kupacot pedig ez az énem hordja el, és alakítja át valamivé.

De erre még alszom azért egyet... mert mire a végére értem ennek a kacifántos gondolatnak, már működésbe is lépett a robot, amelyik szajkózza, hogy "kellnekedmégezzelisdolgozni?nemjóezígyahogyvan?jóezneked, neváltsvilágot'"

8 megjegyzés:

  1. Nehéz ám a jól megszokott kis karinkánkból-kockánkból sokszöget, netán csillagot csinálni. Kiugrani belőle pedig egyenesen halálmegvető bátorságra valló cselekedet.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó, amit írtál és egyáltalán nem felesleges eszmefuttatás a dilemmád. Én 30 éves voltam, amikor először találkoztam valakivel, akinek megláthattam az életén, hogy más, mint az enyém... Tudom, hogy megszólított akkor az Úr (még fel is ébredtem rá éjjel!), de elhárítottam és még 5 évig akartam küzdeni, bebizonyítani, kardozni, csakazértis... Aztán 35 éves koromra olyan mélypontra érkezett az életem, amikor teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ehhez már én kevés vagyok, végre ki tudtam mondani és mertem kérni, hogy segítsen, hogy vegyen le a vállamról terheket, mert ez sok nekem. Először csak néha imádkoztam, amikor eszembe jutott, utána kicsit sűrűbben... Hétről-hétre, hónapról-hónapra tapasztaltam, ahogy vezet kifelé, átélhettem a csodákat. Ehhez persze kellett egy házaspár Andi és Jani és én, aki végre le tudtam tenni az EGOmat. Azóta sok év telt el, talán több, mint 10 csak az Úrra hagyatkozom és köszönöm neki minden képességemet, élethelyzetemet,örömömet, bánatomat, mert tudom, hogy minden a javamra van. (Azért írtam le ilyen hosszan, hogy kifejezzem feléd, hogy tudom, hogy nem egyszerű elindulni a világi életből...) Ami a szakmaválasztást illeti abban marha nagy szerencsém volt: kb. 6 éves koromtól minden babámnak volt ellenőrző könyve és csak pedagógus akartam lenni. Ma is az lennék!
    Köszönöm az őszinte bejegyzésedet! Szép napot: Erika

    VálaszTörlés
  3. Drága Dius! Sok sok sok sok nem tudom mit kívánok neked ahhoz, hogy el tudd engedni azt, amit el kell! Hasonló harcot harcolok magammal nap mint nap, úgyhogy nagyon veled vagyok (most is). Ez a gyeplőelengedés nem megy olyan könnyen. Elengedem, elengedem, de azért még néha igyekszem visszaszerezni :) És baromi nehéz nézni, hogy merre mennek a lovak, főleg, ha sötét van...

    VálaszTörlés
  4. Van egy történet, sehol sem találom, pedig a neten olvastam valamikor...
    Az igaz mese szerint a romák régenm ha a gyerekekkel a városba mentek, és valahova nem szerették volna bevinni a pulyát, letették valahova, kört rajzoltak köré, és a pulyának nem szabadott átlépni azt a kört. Már egész pici korukban megtanították a gyerekeket erre. Gondolom, jó elnáspángolták Őket, ha kiléptek a körből.
    A mesélő, akitől a történet származik, egy öreg roma bácsiról mesélt, aki köré a fiatalok heccből kört rajzoltak. Az öreg órákon keresztül nem TUDTA átlépni a kört. Egészen addig, míg a "büntetői" fel nem hatalmazták erre.
    Valami miatt ez a történet jutott eszembe a posztodról, Dius! :)
    gy vagyunk ezzel nagyon sokan. Évezredek óta tanítják, hogy csak a körön belül élhetünk.
    Én azt javaslom, elsőre rajzolj picit nagyobb kört magadnak! ;)
    Aztán jöhet a radír.
    Én ezt csináltam. Radíroztam egy ajtót magamnak, aztán ha nem érezte magam biztonságban, visszafutottam az én kis karikámba. :D
    Fel kell nőni hozzá, hogy végleg el tudjuk hagyni. Nincs ezzel semi gond. Menni fog. Csak fogadd el, hogy ez így természetes. :)

    VálaszTörlés
  5. Heni, ezt igen találóan és pontosan megfogalmaztad. :)
    Erika, köszönöm, hogy elmesélted a történetedet. Kísérteties párhuzamot lehet vonni köztünk életkori vonatkozásban. Azt hiszem, tartozom odafentre egy nagy köszönettel, amiért ide vezérelt Téged hozzám.. :) :-*
    Kikocs, én is hasonló valamit kívánok Neked. :) Milyen érdekes, hogy ugyanazt az utat járjuk, és még érdekesebb a saját gondolatainkat, érzéseinket valaki más "fejéből" olvasni.
    Cleo, üdv. nálam. Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt a történetet, még sosem hallottam. Ki fogom próbálni. :)

    VálaszTörlés
  6. Dius! Nincsenek véletlenek: mint ahogy az sem az, kivel találkozunk, mit csinálunk, kin kell segítenünk, vigasztalnunk, mi foglalkoztat gondolatilag, milyen kísértés környékez meg... Minden Isten terve és munkája - ÉRTÜNK! Erika

    VálaszTörlés
  7. Erika, hogy mennyire nincsenek véletlenek, nagyon jól példázza, hogy ma olvastam az alábbi két mondatot a könyvben, amit épp olvasok.
    "Egy kicsit összekuszáltam a dolgokat, atyám!-mondta
    "Erről szól az egész élet-válaszolta a pap.- De visszatérhetsz a helyes ösvényre, csak add át a gondodat Istennek!"
    Kiírtam, hogy el ne felejtsem, és eszembe jutottál. :)

    VálaszTörlés
  8. Mi pedig angolon kezdésnek egy igét fordítottunk a Példabeszédek könyvéből, ami angol nyersfordításban és némileg hiányosan kb annyit tesz, hogy ha bármibe fogsz, tedd Istent az első helyre, és az erőfeszítéseidet sikerrel koronázza majd. Magyarul ugyanerről a passzusról, mikor felolvasta a tanár, egészen más jutott eszembe, így viszont eléggé szíven talált :)

    VálaszTörlés