2011. nov. 2.

Tényleg?

Tényleg szoktál írni? És miket írsz? Tényleg indultál már pályázaton? Tényleg mesét is? Nahát.. és tényleg bármit tudsz írni? Na, erre az utolsóra már nem tudtam válaszolni. Mert amúgy tényleg szoktam, mindenfélét, és igen, indultam már, és igen, egyszer már a "dobogón" is álltam egy írásommal, és igen, még mesét is írtam már. De hogy bármit tudnék e azt nem tudom. Műfajilag nem biztos, hogy menne a bármi, mert krimit pl. szinte biztos, hogy nem tudnék. Meg eclogát sem. :D Azzal eltelne vagy egy emberöltő, mire én eclogát írnék. Az első fél óra azzal telne, hogy fel kéne idéznem mi is az pontosan. Mert azt tudom, hogy tudom... csak már biztos nem vagyok benne.
Na de nem lesz itt irodalom óra, már csak azért sem, mert még a végén kiderülne, mennyi mindent elfelejtettem. (pedig mindig ötös voltam belőle, mert még a verselemzést is szerettem)
Ezen a pár kérdésen elgondolkodtam ma délután. Volt rá időm, dolgoztam egész nap... :D Amikor Eszternek délután a telefonban azt mondtam, hogy majd írok valami vidámat is végre, akkor még fogalmam sem volt, mit is... Aztán egyszer csak bevillant valami.. Összeraktam a kettőt..
Elmondom mi lett belőle. Játszunk! Azt fogjuk játszani, hogy leteszteljük tudok e bármiről írni. Ti fogjátok kommentben megírni hozzá a szavakat, fogalmakat, és azt, hogy az összesből a végén egy valami legyen, vagy esetleg mindet külön-külön írjam meg. Én pedig megírom. Becsszó. :)
A jutalom pedig az lesz, ha meg tudom írni, akkor olvashatjátok. :) Ha meg nem, akkor be kell látnom, hogy azért bármit nem...
Várom a kommenteket... bárkitől, bármit... :) És hogy legyen határidő is, vasárnap estig. :)

14 megjegyzés:

  1. Készülj Dius :)! Holnap felsoroltatom az első 10 szót, ami a hároméves nagyfiam eszébe jut, na arra varrj majd gombot :)!
    Nagyszerű, izgalmas ötlet, gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
  2. Most írjam neked azt a szót, hogy ecloga ? :-))) Nem vagyok ám ilyen gonosz. Az én szavaim: tanítás, siker, szép (szoktam ilyen feladatokat feladni olaszul, de ott olyan szavakkal pl., hogy kolléga, bank, telefonálni :-))

    VálaszTörlés
  3. kisbéka, ködös, lány, álmok, internet blog, fénykép.
    Na, ezek jók?? :)

    VálaszTörlés
  4. Mindig is érdekelt a piros pettyes bögre és a rotációs kapa közti kapcsolat :D

    VálaszTörlés
  5. Nem baj ha ellopom ezt az ötletet?

    VálaszTörlés
  6. ki kellene próbálnod az erotikus történet írást...

    szavak: veríték, vágy, szoknya, vad, kéj, vörös, elhagyatott

    de kérlek, külön írj történeteket, mert túl bizarr lenne a kéj a rotációs kapán. vagy végülis ki tudja? egy elhagyatott szántóföldön... :D

    VálaszTörlés
  7. de persze nyugodtan vétózd ám meg, ha túl szemtelen voltam :)

    VálaszTörlés
  8. Micsoda szavak... köszönöm őket. És várom tovább. :) Már kattognak a fogaskerekek.. :D

    WS, a tieden még vacsora közben is gondolkodtam, de már kerekedik is belőle egy történet idebent.

    Heni, üdv nálam, és nem, nem baj. :)

    Barna,nem voltál túl szemtelen.Jót vigyorogtam a gondolatmeneten. És végül is, ki tudja... lehet, hogy erotikus történetekben is jó lennék..:D Mondjuk ezzel a rotációs kapa dologgal én írnám Kovi új filmjének forgatókönyvét. :D

    VálaszTörlés
  9. Ha még lehet, akkor leírom, hogy milyen témák foglalkoztatnak egy kisfiút lefekvés után. Kíváncsi vagyok vajon fel tudod-e fűzni őket egy szálra :)?
    -"mi leszek, ha nagy leszek?"
    -sérülés
    -gombaszedés
    -szörnyeteg
    -kísérlet (nem kísértet!)

    VálaszTörlés
  10. Beus, persze hogy lehet... vasárnap estét adtam meg határidőnek.
    Köszi. :)

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Én még nem kommenteltem (csak 1x).
    Nohát az én szavaim:
    kalács, eladó, kosár, borz.
    Szétnéztem és ez volt az első 4 szó, amivel találkoztam.

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm, Poppy. :) (ha jól emlékszem, akkor Erikaként kommenteltél, amikor egyszer írtál)

    VálaszTörlés
  13. Barna, erotikus történet inkább nem ilyen nyilvánvaló szavakból, dolgozzon az a fantázia:
    rotációs kapa
    prezentáció
    Új-Zéland
    kisbéka

    :))

    VálaszTörlés
  14. Dius: Igen, az is én voltam. :)

    VálaszTörlés