2011. nov. 6.

Rájuk fér

A jövő heti iskola, óvoda. Mert amíg egész héten azon sajnálkoztam, hogy szegények itt vannak egyedül, előtte egész héten azért sajnáltam őket, mert jajj, szegények, milyen fáradtak máris a nagy iskolai hajtástól. Nos, jelentem ma estére nemhogy nem sajnáltam őket egy fikarcnyit sem amiatt, hogy holnap reggel már suliba és oviba kell menni, de egyenesen alig várom a holnap reggelt. És mostani lelkiállapotomban még lehet, hogy a téli szünetet is eltöröltetem. Na jó, hát ez addigra bőven meg fog változni, ezt én is tudom. Egy biztos. Rendesen egymás agyára mentek a héten. A hétvégén meg a mienkre is. Egyszerűen őrület, hogy ezek hárman együtt mennyit tudnak beszélni. De még ha csak beszélnének... az még hagyján lenne. De nem... kőkemény csaták és viták színhelye a konyha, a szoba, a fürdő, de még az autó is. Mert egyáltalán nem mindegy, ki miért nézett a másikra, vagy épp miért nem. De az sem mindegy, ki miért nem csukta be az ajtót maga után, vagy miért csukta be a másik előtt. Ahogy az sem mindegy, hogy ki látta meg először. Vagy ki hallotta meg először. Meg másodszor. És mindjárt van egy ok, amiért a harmadik, aki bizony lemaradt, máris vádaskodhasson, és dühönghessen. Ki-ki vérmérséklete szerint csinálja. Roli nemes egyszerűséggel sír. Mindenért, igazi könnyekkel, és igazi világfájdalommal az arcán. Kis piszok amúgy, mert ezt úgy tudja előadni, hogy anyja is, apja is bedől ennek egy pillanat alatt. Századszor is. Erik először eljátssza a menő-gyereket, afféle SP-s menőséggel, lazán, macsón. Aztán, ha nem jön be, akkor jön a következő felvonás, amikor visszatér a csecsemő belé, és szájrezegtetve sír. Közben pedig ordítja, hogy mi baja. Egy élmény, komolyan. Egyszer tutira felveszem videora, már csak azért is, hogy ha majd az ő fia is ilyen lesz, akkor az orra alá dörgölhessem, hogy mi is túléltük. Patrik pedig, a lassú víz partot mos gyerekem, újabban átment dühöngő vadállatba, legalábbis ha a testvéreiről van szó. Nem szól, üt. Nagyot. Hatásosat. Aztán ha kérdőre vonjuk, akkor szájal. Egészen új dolog ez, és igen ijesztő. Megkockáztatom, hogy történt itt valami lélekcsere-dolog, mint abban a Meg Cabot könyvben, mert ez a gyerek nem az én gyerekem. Elcserélték. De mindegy, mert itt van, úgyhogy kezelnünk kell a helyzetet. Ami meglehetősen nehéz. És meglehetősen hangulatfüggő is. Mert ébredés után még elnéző vagyok, főleg abban az állapotomban, amit félkómában töltök az első kávémig. Az első kávé közbeni balhénál harapok. Mert az még egy sérülékeny állapot. A nap további részében pedig a fáradtsági szintemtől függően reagálok legyintéssel, süketség-színleléssel (néha úgy irigylem a kutyát amiért nem hall, de komolyan), aztán ha már nagyon elegem van, akkor előbb próbálok szép szóval a lelkükre hatni, majd amikor minden kísérlet kudarcba fulladt, és nyolcszázharmincharmadszorra is összebalhéznak ugyanazon, akkor üvöltve közlöm velük, hogy elég volt, elköltözöm. De minimum hagyjanak békén. Meg egymásról is szálljanak le.
Amúgy értem én őket. Nehéz helyzet ez nekik is. Itt voltak egyedül a szünetben, ráadásul ketten nem voltak a legjobb bőrben. Súlyosbította a helyzetet, hogy ezen a harminckettő négyzetméteren voltak összezárva.
Úgyhogy megállapítom, hogy jó ez az őszi szünet, de jó lesz ez az iskolakezdés is. Éppen rájuk fér.

5 megjegyzés:

  1. De jól feldobtad a reggeli kávézásomat ezzel a bejegyzéssel. Olyan élményszerű, hogy láttam is mi történt... Mosolyogtam és nevettem. (Egyébként a gyerekek toleranciaszintje nagyon alacsony nálunk az iskolában is, rengeteget kell békíteni, elfogadtatni, csendesíteni. A világ rivalizálása, küzdelmei, nagyhangúsága beszivárgott már hozzánk is, időnként kocsmahangulattal fűszerezve!) Na megyek is, lóra magyar! Erika

    VálaszTörlés
  2. Ez jó kis bejegyzés lett - elviselni már nyilván nem volt ennyire jó. :) És igen, szerintem is a kis helyre összezártság súlyosbította a helyzetüket.
    (Tetszik a profilképcsere! :) )

    VálaszTörlés
  3. Sokszor érzem én is így!:-) Próbálom a rosszban is a jót keresni, de csak legtöbbször akkor tudom átgondolni, mikor alszik az összes gyerekem. Akkor milyen rózsaszín minden!;-)(hahaha)
    Szép napot!
    Anikó

    VálaszTörlés
  4. Erika, örülök, hogy mosolyogva indult a hétfő reggel általam. :) Legyen ilyen az egész heted, és ne kelljen túl sokat békíteni és csendesíteni a suliban. :)

    Ági, örülök, hogy tetszik a kép, külön Neked cseréltem... egészen friss. :)

    Anikó, na igen, az az áldott meseszerű állapot az én lelkemnek is igen jól tud esni, mikor mindenki alszik, és csend van. Ezt kéne elérni éber állapotban is, de az már egy igazi mese, ami úgy kezdődik, hogy hol volt, hol nem volt..

    Szép napot nektek is.

    VálaszTörlés