2011. nov. 10.

Nyugis csütörtök

Najó, az elején azért volt egy kis aggódás, miközben épp vért vettek a kis hősömtől, aki egy könnycsepp nélkül tűrte, hogy elszorítsuk a kezét, meg még jobban elszorítsuk, merthogy a vénái össze vannak esve, és a laboros hölgy sem nagyon értette, hogy miért nem küldték előbb.. De túl vagyunk raja, és a nap további részében nem aggódtunk, nem rohantunk, nem intéztünk el semmit, csak úgy voltunk.
Azt megmondom, hogy simán el lennék így egy-két hétig, ebben a láblógatós állapotban. Még csak lustának sem éreztem magam attól, hogy ebéd után nem pakoltam és mosogattam el rögtön.
Majd holnap, amikor reggel dolgozni megyek, ebből fogok erőt gyűjteni a péntekre. Ami, cserébe ezért a mai nyugalomért, igen sűrűre fog sikerülni. De sebaj... akkor is megérte.
A rövidke bejegyzésnek is ez a túlzott nyugalom az oka. Még az agyam is kiürült annyira, hogy épp ne tudjak semmi bennem munkálkodó dologról írni.
Azt azért elárulom, hogy készül a szavakból fűzött történet, de nem is olyan egyszerű ám. :P
Holnap figyeljétek a jobb alsó sarokban a számlálót, és akinél lesz a kerek szám, légyszilégyszi...... :)

És még egy szolgálati kérdés minden freeblogos ismerősömnek: mi történt ott, hogy megint augusztus van?

2 megjegyzés:

  1. Kedves Dius!

    Nem igazán érte(tte)m ezt a számlálós dolgot, mivel mikor írtad a 45000-t, megkerestem, és már akkor többet mutatott... És kipróbáltam, egy frissítésnél kettőt ugrik. Ezzel csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy lehet, mást látsz, mint én, de mentettem Neked képet az 50000-ről. (Most úgy érzem, össze-vissza írok.)
    Csak épp bénázom, és nem találom, hova küldjem.

    Eszter

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, ezt a frissítés dolgot én még nem teszteltem le. Amiről most a képet csináltad, az a blogger saját számlálója, a múltkor, amit én csináltam, egy másik számlál (független a bloggertől, és nem a kezdetektől számol).
    Esetleg emailben? Pinter.Diana@mailbox.hu

    Köszönöm szépen, hogy mentetted.
    Andinak is a 49700-ról. :)

    VálaszTörlés