2011. nov. 16.

Addig-addig

...járt a korsó a kútra, amíg csak el nem törött. Ez egy egészen jó kis mondás arra, ami velem történik épp. Mert mondjuk tudtam én, hogy nem megy az büntetlenül, amikor az ember lánya épp a saját sorsát akarja kovácsolni. Tudtam, hogy lesz még olyan, hogy százszor is meg fogom bánni a pillanatát, amikor először szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy valami más kéne. Na ez nem igaz, nem bántam meg. Mert akárhogy is, amit azóta tanultam, és kaptam, az már mind a javamra vált. Ami meg nem arra vált volna, arról a szelektív memóriám már gondoskodott.
Mondjuk egy ilyen szó szerinti eltörésről "ábrándoztam" már vagy három hete, minimum egy térdig gipszes verziót képzeltem el magamnak, merthogy akkor aztán kedvemre nem csinálnék semmit. No igen, úgy kb. a harmadik nap után a hajamat tépném tehetetlenségemben és unalmamban, de jó ötletnek tűnt. Persze, poénra veszem most, de elég hülyén fogok ám nézni, ha valamikor a közeljövőben úgy járok...
Helyette a torkom fáj. Piszok módon. Pedig ritkán fáj a torkom, már csak azért is, mert ritkán van olyan, hogy valamit ne tudnék kimondani. Most viszont nagyon fáj. Épp a jobb oldalon, de annyira, hogy a fülem is szúr tőle. Nagyon nem kellemes. De persze lázam az nincs, így nincs igazolt henye itthon, hanem munka van. Jó, hát végül is mindegy, hogy itthon fáj, vagy ott, de mégsem. Olyan jó lenne csak feküdni az ágyban, és nem csinálni semmit.
De jó hír is van: ez a második kedd ez bejött. Legalábbis pillanatnyilag úgy tűnik, elüldöztük a hányást okozó gonoszt, mert ma minden rendben volt Rolanddal az oviban, jól érezte magát, és még kosárovin is volt.
A kevésbé jó hír, hogy nálunk hatalmas "front" van, ami azt okozza a két kisebb gyerekemben, hogy magukból kikelve kiabálnak egymással, és aztán mindketten zokognak, amiért a másik megbántotta. Ilyen torokfájósan pedig még túlkiabálni sem tudom őket, úgyhogy csak szép, halkan elmagyaráztam, hogy testvérek nem viselkednek így egymással. Persze, nincsenek illúzióim afelől, hogy eljutott hozzájuk amit mondtam, de arra jó volt, hogy kizökkentsem őket az épp aktuális vitából.
Holnap igazi csütörtök lesz nálunk is, remélhetőleg fordul egyet a kocka ami a torokfájást és a testvér-háborút illeti. Mindkettőt nehezen viselem.

3 megjegyzés:

  1. Gyógyulj meg Dius! Én az őszi szünetben kaptam ki ugyanezt, négy nap lázzal, fülfájással, minden, ami felső légúti. Remélem nem "süllyedsz" idáig. Szép napot! Erika

    VálaszTörlés
  2. Úgy látszik ez benne van a levegőben! Én is az őszi szünet óta küzdök folyamatosan. Fáj a torkom, és folyik az orrom. De persze annyira nem, hogy legyen felmentésem!:-)
    Jobbulást Neked is!

    VálaszTörlés
  3. Lázon kívül minden van. Ja nem, az orrom is tökéletesen működik.
    Köszönöm a jó kívánságokat, Anikó, Te is gyógyulj meg hamar.

    VálaszTörlés