2011. szept. 26.

Beszéljünk róla

Tudom, lesz, aki azt mondja, neki fogalma sincs, mert nincs gyereke, vagy még olyan kicsik, vagy már olyan nagyok... de szeretném, ha mindenki elmondaná erről a véleményét, mert tényleg érdekel.
Több hete (vagy inkább hónapja) gondolkodom a gyerekek iskola-kérdésén. Az, hogy végül itt maradtak helyben legnagyobb részt kényelmi szempontok alapján dőlt el. Kérdés volt továbbá az is, hogy mi lesz Patrikkal jövőre. Elvigyük e hatosztályos gimibe, vagy csak felvételiztessük?
Mostanában úgy gondolom, hogy nem biztos az sem, hogy felvételire megyünk, mert egyre inkább biztos, hogy nem fogom engedni bejárni még. Akárhova menne, akár Tatabányára, akár Budaörsre, napi egy-másfél óra pluszt jelentene csak az utazás. Azt meg soknak érzem, és úgy gondolom, a fáradtsága a tanulás rovására menne.
Ma, miután Erik megint felvetette a "vigyetek el másik iskolába" témát, beszélgettem erről Patrik egyik osztálytársának anyukájával. Aki azt mondta, el ne vigyem őket a szomszéd faluba, mert ott nem kapnak ilyen oktatást. Na, aztán ezt én tovább gondoltam. Mert tudtommal van egy nemzeti alaptanterv, aminek mindenkinek meg kell felelni. Nyilván ezen kívül, ha lehetőség (gyerekanyag, felnőtt affinitás, pénz, stb.) van, akkor egy csomó pluszt is adhat egy iskola. De ehhez nagyon komoly együttműködés kell. Szülő a gyerekkel, gyerek a szülővel, gyerek a tanárral, tanár a gyerekkel, szülő a tanárral, és tanár a szülővel. És igen, gyerek a gyerekkel is. Jelen pillanatban ma szerintem tök mindegy, ki hol végez az iskolában (valószínűleg van rá egy csomó ellenpélda, mégis így gondolom). Minden iskolának van minimum egy olyan tanulója, akire nagyon büszke lehet. És olyan is van, aki mondjuk lehetne a rossz példa. Általános iskolába járnak, és ahogy a nevében is benne van, az a dolga, hogy általános ismeretekkel ismertesse meg őket, olyanokkal, amik majd stabil alapot nyújtanak a középfokú képzéshez. Stabil alapot pedig nehéz lehet megszerezni egy teljesítménycentrikus iskolában, ahol hajtják őket, mint a "versenylovakat".
Balázzsal arról beszélgettünk, hogy annak idején mi, mennyire más rendszerben tanultunk még. (pedig elvileg ugyanez volt a követelmény) Akkor, abban a rendszerben számított, hogy melyik iskolába járt az ember, mert voltak igen jó hírű, elit gimnáziumok, szakközépiskolák, ahova rendszerint minimum tízszeres túljelentkezés volt. Voltak a közepes szintűek, és voltak azok "ahova bárkit felvesznek". Aztán amikor érettségiztünk, szintén ez volt, (már aki felvételizett), hogy számított, honnan felvételezik. Most pontszámok és kódszámok vannak. Nem áll ezek mögött egy személy, csak meg kell felelni a ponthatároknak, és máris tied a pálya. (jó, tudom, hogy nem ilyen egyszerű) Aztán még szóba került az is köztünk, hogy ugyan akkor mennyire nagy szám volt, hogy pl. ő is egy nagyon erős vendéglátós suliba járt, de mostanra ez már "senkit nem érdekel", mert talán már nem is tudják. Sőt, hogy ne menjek messzire, a saját kettes(!) matek érettségim is nagyban köszönhető annak, hogy S. tanár úr a maga 70-80 évével három egész éven keresztül a megoldóképletet tanította nekünk. Semmi mást. (Igaz e Timi és Dóri?) De abban a kis kék izében csak az osztályzat szerepel.. semmi más, ami mögötte van. Mondjuk régen is úgy gondoltam, hogy az érettségi bizonyítvány egy hülyeség, mert maga az érettségi vizsga sem a 12 éven át tanultakat tükrözi, hanem a pillanatnyi tudást. Oké, hogy aki penge, annak mindegy, hogy milyen tételsor van magyarból, mert akármit meg tud írni. És mindegy, mennyiféle feladat van matekból, mert álmából felkeltik, akkor is meg tud oldani bármit. Na de nem mindenki penge.
Persze, erre van most kitalálva az emelt szintű érettségi. A pengébbeknek.
Amit hiányolok az oktatásból, nem csak most, hanem úgy mindig is, az éppenséggel a gyakorlatias tudásra nevelés. Meg az a fajta "felzárkóztatás", amit azok a gyerekek, kamaszok kaphatnának, akik nem tartoznak a pengék közé, de nem is gyengék. Egyszerűen csak mondjuk azért tanulnak, mert muszáj. Nekik is van motiváltságuk valami felé, csak épp soha nem derül rá fény, mert anyja/apja szét van hajtva a munkahelyén, szét van stresszelve az életében, a pedagógusnak meg annyiféle statisztikai jelentést meg tervet, meg kitudja még mit kell készítenie, hogy szépen elsikkad a gyerek a számok mögött. És aztán ott áll egy kettes érettségivel, a pontjai alapján esélye nincs bekerülni sehova (pedig lehet, hogy tök jó szakember lenne belőle, mert álmából felkeltve is összerak egy karburátort), és lesz belőle egy megkeseredett munkanélküli, esetlegesen feketén dolgozó segédmunkás. Na de ez már túlságosan továbbgondolása az alaptémának..
Szóval, summa sumárum, azt gondolom, hosszas vívódás után, hogy jelen pillanatban akkor teszek a legjobbat a gyerekeimnek, ha hagyom őket békén a saját ütemükben fejlődni,és továbbfejlődni, ehhez megadok minden tőlem telhető támogatást. És aztán nemsokára (Patrikkal) elkezdhetnénk talán komolyan nyelvet tanulni. Mert annak az egynek látom értelmét.
Azt hiszem, nem felvételizünk. Tudom, amit tudnom kell Patrikról, pontszámok nélkül is. A pontjai valószínűleg megfelelnének, de ő még egy kisfiú. Akinek semmi szüksége arra, hogy egy bizonytalan jövőkép miatt a gyerekkora kevés kis maradékát feláldozza a bejárás oltárán.
Beszéljünk róla! Mert bennem is maradt egy csomó gondolat, amit nem sikerült megfogalmaznom, de talán egy-két gondolatébresztő hozzászólás után majd "kibukik" még belőlem.
Ami jó, tudom, hogy legalább ketten érintettek vagytok az olvasóim közül a hatosztályos képzéssel kapcsolatban is (merthogy oda jár gyerekeket), vannak itt, akik tanítók, tanárok. Szóval, kerekedhet ebből még egy jó kis kerekasztal-beszélgetés is. :)

6 megjegyzés:

  1. Amit most felvetettél, arról blogot lehetne írni (nemhogy hozzászólni).
    Szerintem az egyes iskolák közötti különbség minden szinten, most is jelentős. (tanterv ide, vagy oda; helyi tantervek vannak)
    Mi elvittük a lányokat 6 osztályos gimibe (nagyon jól tettük, azt gondolom), mondjuk 10 percet utaznak, napi másfél óra utazásnál már erősen meggondolnám. Bár az önállóságuknak is, tudásuknak is nagyon jót tesz. (nyilván elfogult vagyok) És nem gondolom, hogy elveszem ezzel a gyerekkorukat, mert jól érzik magukat, no meg megkapják azt a pluszt, amit az általánosban nem.
    Pont és kódszámokban ennyire azért ne bízzál, láttam én már karón varjút. (az om-azonosító alapján pontosan tudják melyik gyerek, honnan írt és ha kell -mert a szülőnek van ismerőse/befolyása stb. simán behívják szóbelire a kevéspontos gyereket is, szóban meg nagyon lehet ám kompenzálni a pontokat)
    Szóval mi azt gondoltuk pont a 6osztályos gimivel adjuk meg azt a gyerekeknek, hogy végre!!! fejlődhetnek a saját ütemükben. (az a pletyka járja, hogy nálunk indul a 8 osztályos is, akkor az úgy fog kinézni, hogy egyik fiam kezdi a 6osztályost, a másik meg a 8 osztályost; általánosban csak addig maradnak amíg muszáj)

    VálaszTörlés
  2. Én érdemben nem tudok még hozzászólni a témához, de az ismerőseim körében mindenki amint lehetett 6ill. 8 osztályos gimibe iratta a gyerekeit. Fogalmam sincs, hogy az ottmaradottak milyen képzést kapnak, de azt tudom, hogy már a 8 osztályosban is hihetetlen követelmények vannak. Kötelező különórák, kötelező délutáni programok. Szerintem gyerekfüggő, hogy ki bírja és ki nem, és ebben szerintem a tanárok is segítségedre tudnak lenni, hogy javasolják-e Patriknak a magasabb követelményeket vagy sem, és hogy esetlegesen ha rosszabb eredményeket érne el egy erősebb suliban, akkor azt mennyire sínylené meg érzelmileg. Lehet, hogy valóban akkor jár jobban, ha marad, mert akkor a sikerélményeiből jobban tud építkezni, és ha szorgalmas okos gyerek, nem lesz hátrányban szerintem. Persze az utazás is mindenképpen mérvadó. Valószínű ha naponta másfél órát kellene utaztatnom a 10 éves gyerekemet nem vinném másik iskolába. Az utazás nagyon megterhelő szerintem egy ilyen idős gyereknek, még egy felnőttnek is. Szerintem annyira kifárasztaná a napi bejárás, hogy az biztos az eredményei rovására menne. A nyelvtanulást viszont mindenképp támogatnám.
    Nem irigyellek ezekért a döntésekért, pedig előbb-utóbb nálunk is sor fog kerülni ugyanezekre a dilemmákra.

    VálaszTörlés
  3. Eszter, az erről blogolást meghagyom azoknak, akik nálam sokkal jobban értik is ezt az egészet. :)
    Nektek "szerencsétek" van, hogy a lakhelyetekhez igen közel van egy ilyen nívójú gimi. :) Biztosan más lenne a helyzet, ha itt is elérhető távolságban lenne egy ilyen lehetőség. :)
    A karón varjúk (még) nem zavarban, azt hiszem, elég edzettek leszünk ezen a téren, mire Patrik elvégzi a sulit. :D

    Bea, dilemma, ám annyira mégsem az. Igaz, kissé lusta és motiválatlan szülők vagyunk e téren, valószínűleg a saját középfokú végzettségeink miatt van ez így. De mindemellett azért nagyfokú bizonytalanság is van e téren is, szerintem sokkal nagyobb, mint valaha. Patrik jó helyen van, az iskola legjobb tanárai tanítják minden tantárgyból. Motiválják, ráadásul emelt magyart és emelt matekot tanul (óraszámban és követelményben is többet jelent ez), elégnek kell ennek lennie.
    De meglátjuk.
    Lehet, hogy két év múlva majd itt, a blog "falai" között verem a fejem.. hogy miért is nem vittem.. :) Annak is meg lesz a maga tanulsága. :)

    VálaszTörlés
  4. Én 6osztályos-párti vagyok (abból is a kéttannyelvű), mert én is odajártam, de tényleg csak annak való, aki bírja, meg szeret tanulni. 1,5 óra utazás azért az sok, azt már a felnőtt is meggondolja munkahelynél... inkább akkor kolesz. Megbánni nem fogod, ha nem viszed el, mert a mostani iskolában is jól érzi magát (ahogy írtad).
    Az oktatás mit sem változott a NAT-tal, max. több lett a papírmunka. Helyi tantervek is vannak a NATra épülve, hogy nagyobb legyen a káosz :D Ugyanúgy megvannak az elit-sulik mint régen, csak a színvonal csökkent, nagyrészt a gyerekanyag miatt. A különbség most még nagyobb, mint eddig, mivel minden tárgyból viszonylag szabad tankönyvválasztás van. Most már az általános és közép között is nagy a szakadék, nemcsak a közép és felsőoktatás között. Viszont a mai gyerekeknek nem is való ez a merev oktatási rendszer, őket más érdekli, vagyis érdekli ez is, de másképp. No meg persze függ a gyerekanyagtól is... csoportos foglalkozások kellenének 20-30 fős osztályok, meg 45 perces tanórák helyett, de hát ez az én álmom, talán egyszer majd megvalósul (vagy valamilyen szinten meg is valósult a Waldorf-iskolával). Meg van fejlesztés is... legalábbis nálunk volt, de örül a tanár, ha van ideje (meg ereje) az SNI-re, meg HHH-ra, nem hogy a "kevésbé-pengét" pengére (vagy közel hozzá) fejleszteni. Vannak itt gondok, és sok esetben a szülőket is nevelni kéne, nemcsak a gyereket (akinek nem inge, nem vegye magára :)).

    VálaszTörlés
  5. Az utolsó mondatod (is) nagyon ül. :) (és nem vettem fel, mert nem az ingem szerintem)
    A legnagyobb bizonytalanságot számomra a MOST jelenti. Mert azt látom, hogy mindent "ész nélkül", meggondolatlanul átszerveznek, kiiktatnak, beintegrálnak, meg a többi.. és így, ebben a formában én nem merek tervezni a gyereke(i)m kontójára.
    Meglátjuk.. az tény, hogy sokkal rugalmasabb oktatási rendszerben sokkal hatékonyabb lehetne minden. Megkockáztatom, lehetnének akár életszerűbb tanórák is, és többen szeretnének tanulni is. De hát ez álom-álom...
    Majd talán Bence már egy ilyenbe járhat. :))

    (addigra megcsináljuk)

    VálaszTörlés