2011. szept. 1.

Az első nap

Kicsit sem indult zökkenőmentesen. De csak azért ám, mert nagyon klappolnia kellett volna mindennek ma reggel. Úgy kezdődött minden, hogy orbitális fejfájással ébredtem. Ennyire már ezer éve nem fájt. Még az első kávém előtt be kellett vennem egy fájdalomcsillapítót. De azért sikerült megcsinálnom a tízóraikat, elkészült mindenkinek minden táskája, a dobozokat bekészítettem egy-egy szatyorba. Még magamnak is sikerült elraknom az egész napos munka fő kellékei (úgymint könyv, innivaló, kávé, laptop). Rolandot is sikerült egészen rövid idő alatt felébreszteni, úgyhogy éppenséggel negyed nyolcra már meg is nyugodhattam volna. Patrik 7:20-kor elköszönt, és elindult. (gyalog) Erik busszal fog járni az idéntől.  Első nap elkísértem. 7:40-kor kell itt lennie a busznak az új menetrend szerint, ami ugyan eleve nem jó, mert 7:45-re már bent kéne lenni az iskolában. Még szerencse, hogy már tegnap szóltam a tanító néniknek, hogy késni fog, mert busszal jön. 7:45-kor még itt álltunk a buszmegállóban. A menetidő tíz perc. Eriknek már fájt a hasa, és vacogtak a fogai. Izgult, mi lesz, hogy elkésik. Izgult, hogy mindent megjegyezzen. Sosem kellett még neki buszozni, ráadásul most rögtön majd úgy, hogy délután már egyedül kell hazajönni. Nem nagyon mertem ránézni, mert annyira sajnáltam, féltettem, hogy félő volt, kibuggyanak a könnyeim. Végül megérkezett a busz, és 7:55-kor már a suli előtt voltunk. Szabályosan felrohantunk a két emeletnyi lépcsőn, de persze kaptunk szemrehányó pillantásokat a tanító néniktől. Na mondjuk nem hatottak meg.. én szóltam..
Erikkel még gyorsan megbeszéltük a délutáni teendőket, aztán elköszöntem tőle. Még volt kis időm a boltnyitásig, így elmentem a gyógyszertárba, a pékségbe, közben folyton az járt a fejemben, hogy remélhetőleg mindent elmondtam neki. Meg az, hogy mégis kellett volna neki az a telefon.. nyugodtabb lennék.. vagy idegesebb...
Kinyitottam a boltot, aztán gondoltam egy nagyot, és felhívtam a polgármesteri hivatalt emiatt a menetrend miatt. Meglepően készséges és tájékozott fiatal emberrel beszéltem, aki azonnal mondta, hogy már tudnak a problémáról, és valóban elkövették azt a hibát, hogy a buszt nem az iskolásokhoz, hanem az ovisokhoz igazították, de legkésőbb két hét múlva már lesz egy újabb menetrend, ami igazodik az iskolai rendhez. Na, úgy legyen..
Meglepően sokan jöttek ma vásárolni, úgyhogy sok időm nem volt gondolkodni, legközelebb arra eszméltem fel, hogy fél 12. Aztán meg hogy hív Patrik, hogy elindult haza.
Innentől megint felgyorsultak az események, és Balázs kérés nélkül is elment a suli elé, hogy "meglesse" Eriket, hogy száll fel a buszra.. Igenám, csakhogy.. Erik kijött háromkor, ahogy kell. A busz 15:10-kor megállt az iskola előtt, csakhogy épp ellenkező irányba  ment, mint neki kellett volna. Úgyhogy további negyed óra várakozás következett.. volna.. ha közben Balázs nem unja meg, és nem hozza haza. Szóval jó ez a busz.. csak mégsem. Remélem tényleg megváltoztatják a menetrendet, mert ez így egy kalap.....
Az első nap jól telt nekik. Eriknek tetszik az új épület, bár vannak furcsa korlátozások, pl. nem lehet a lépcsőn csak a fal felőli oldalon menni (van korlát), nem lehet ablakot nyitni, meg ilyenek. A digitális tábla nekik csak október 1-től használható.
Patrik is nagyjából meg van elégedve, bár körberöhögték a tűzvédelmi oktatást, ami nagyjából abból állt, hogy közölték, a digitális táblát nem lehet száraz ronggyal törölni, mert kigyulladhat. :D Náluk keményebb korlátozások vannak, az osztálytermek zárva(!) vannak a szünetekben, szünet végén azonnal (!) osztályonként sorakozó van, meg ilyenek. Hát nem tudom..
Roli nagyon jól érezte magát az oviban, sokat játszott, jót aludt, és végre találkozott a barátjával is. :) Az új kislányok nem tetszenek neki, mert az egyikük kint az udvaron hátba vágta.
Jövő hét kedden és szerdán szülői értekezlet előbb az alsós gyerekemnél, utóbb a felsősnél. (mélysóhaj)
Végezetül pedig idebiggyesztek egy képet, amit Virágtól csórtam el, mert tetszett az ötlet. Nyomtatni nem tudok, mert a nyomtatónk úgy másfél héttel ezelőtt úgy döntött, nyugdíjazza magát, de mire való a technika.. kiszíneztük paint-tel. A kérdés pedig, ami a képhez kapcsolódik: Ez az osztályod/csoportod. Melyik vagy Te közülük?
Aki tud elemezni ebből, most az egyszer tényleg ne fogja vissza magát. Kíváncsi vagyok.. :) (de ez nem újdonság)

Eltelt tehát az első nap. És már van lista, mi maradt le, illetve mi kell még. Nem lesz unalmas a hétvége. :) :D

7 megjegyzés:

  1. Roland meglepett (vagy nem is), a csúcsra helyezte magát, abszolút sikerorientált, tisztában a képességeivel és amit akar azt el is éri.
    Erik a csúcs közelében, már majdnem a csúcson. Tisztában van azzal, hogy sokat elérhet, de az utolsó lépéshez kell neki még egy kis löket. Patrik a jószívű, védelmező, aki a kupacban érzi jól magát (nem akar, nem tud kitűnni) neki kell egy kis plusz, hogy ő is úgy érezze, hogy magasabban van a helye.

    VálaszTörlés
  2. Szia Dius! Ez nekem is megtetszett Virágnál, csak még nem volt érkezésem megcsináltatni velük - de majd a hétvégén!
    Én a fiaid elhelyezkedéséből azt szűröm le, hogy legkisebb fiacskád tele van egészséges önbizalommal, Patrik társaságibb lény, Erik pedig keresi a helyét, de még véletlenül sem maradna alul semmiben...
    Puszi,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  3. Eszter, köszi. :) Roland volt az egyetlen, aki egy pillanatot sem habozott a választással.. azonnal rábökött a csúcson lévő figurára. :) Engem leginkább Erik lepett meg.. igen jól leplezi a mindennapokban ezt a törekvését. Patrik pedig úgy tűnik, teljesen tisztában van önmagával, valóban, az élete minden területén ott, középen helyezkedik el, abszolút kompromisszumképes, alkuképes, befogadó és elfogadó. :)
    Szilvi, kíváncsi vagyok rá a lányok majd mit választanak. Ugye megmutatod majd Te is?

    Eszter, Te nem csináltatod meg a gyerekekkel?

    VálaszTörlés
  4. Szia Dius!
    lehet, hogy majd megmutatom a blogban is, ha lesz rá érkezésem, de itt azért elárulom, hogy megcsináltattam én is. Hogy csigázzalak, csak ennyit. Két gyermekem a csúcsra helyezte magát, egy eggyel lejjebb, egy pedig nagyjából azzal egymagasságban, a jó széles deszkára....
    Puszi,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  5. Hú, Szilvi, tényleg jól felcsigáztál.. mert mióta csak láttam, amit írtál, azon gondolkodom, vajon melyik lány hova is helyezte magát. :) Remélem megmutatod. Addig is tippelek: Zita és Imola vannak a csúcson, Emma eggyel lejjebb, Klára pedig a széles deszkán. :) És majd a blogotokban megnézem, jól tippeltem e (ez kb. a négyzázadik verzió magamban), vagy nagyon melléfogtam. :)
    Puszi, Dius

    VálaszTörlés
  6. A nagy széles deszka mit jelent? Dávid is oda helyezte magát:)

    VálaszTörlés
  7. Ilgya, én sajnos nem tudom. Tippelem csak, hogy a széles deszka azt jelképezheti, hogy szüksége van a "biztos lábakon állásra". Helyileg pedig majdnem középen van, és akár az lehet igaz rá, amit Eszter írt nekem Patrikról. De remélem, valaki, aki sokkal hozzáértőbb e témában majd válaszol neked. :)

    VálaszTörlés