2011. aug. 9.

Nők...

Ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk. Nők között is. Ez nem is kérdés, azt hiszem, mert rohangálunk páran két x kromoszómával a világban, mégsincs közöttünk két tökéletesen egyforma. Még az ikrek sem azok (ugye kedves ikres anyuka olvasóim bólogattok?)
Ahogy az sem egyforma, hogy nézünk ki, úgy az sem egyforma, mitől érezzük magunkat nőnek. Egyáltalán mi is akkora feneket kerítünk ennek az egész "nőségnek", mint a férfiak? Szerintem nem. Én legalábbis azt hiszem, még sosem misztifikáltam magam annyira nőnek, mint ahogy az esetleg elvárható lenne tőlem. Ha másért nem, hát azért, mert nő vagyok, ugye. Az a fajta nő vagyok én, aki már kislánynak sem volt az a bűbájos, aranyhajú, tündérarcú kis gyönyörűség. Egész egyszerűen azért nem, mert barna, rövid hajam volt, és még kövér is voltam (nemkicsit). Hogy emiatt e, vagy csak azért, mert abban a világban nőttem fel, amiben, nagyon sokáig nem is értettem, hogy most mit kell attól úgy odalenni, hogy én nő vagyok. Nagy cucc.. épp elég bajom is tudott lenni néha. Főleg mikor elkezdtek nőni a melleim, és annyira zavart, hogy nem győztem eltakarni jó bő pólókkal, pulcsikkal, és a lehető leggörnyedtebben jártam, nehogy észrevegyék. Persze, azok vették észre, akiknek nem kellett volna, családunkhoz tartozó idősebb rokonok, akik megfelelő kacsintgatásokkal paskolgattak, és célozgattak, amitől persze fülig vörösödtem az ő legnagyobb gyönyörűségükre. Azért ezt kinőttem, és később még büszke is tudtam lenni rá, bár tény, hogy a mai napig sokkal inkább zavarba jövök egy-egy elismerő pillantástól, mintsem örülni tudok neki.
Múltkorában beszélgettem több emberrel is arról, mit tart nőiesnek, és mily meglepő, férfi ismerőseim egytől egyig külsőségekről beszéltek. Lakkozott körmök, vagy műköröm, rendezett frizura, csinos ruha, magas sarkú, harisnya, szép smink. Ez a nőies szerintük.
Úgyhogy én megállapítottam, hogy én bizony akkor nem vagyok nőies. Mert jelen pillanatban óriási ősz lenövés van a hajamon, és még megmosni sem volt kedvem ma. A körmeim sincsenek kifestve, se a kezemen, se a lábamon. Hetek óta nem volt rajtam se szoknya, se harisnya, se nőies cipő. Magas sarkú meg több éve már. Sminkelni sem szoktam. Mert nem is tudok szépen, meg idegesít is. Tuti, hogy azonnal viszket a szemem, tuti, hogy letörlöm a számról a rúzst azonnal, meg egyébként is az az arc nem is az enyém.
A járásom sem mondható nőiesnek, mert nem riszálom magam, általában sietek is, és hátizsákkal a hátamon közlekedem.
Most már ugyan büszke lennék rá, ha lenne mellem, és nem takargatnám, de most meg már éppenséggel nincs mire. A hajam továbbra sem hosszú.
Én mégis minden porcikámban érzem, hogy nő vagyok. Hogy miért, valószínűleg örök rejtély marad. Mert egészen reálisan látom magam, és meg sem közelítem a tv-ben, újságokban sztárolt nőies formákat. Sehol a hosszú comb, sehol a formás, izmos fenék, helyette itt-ott felütötte a fejét a narancsbőr, van rajtam egy rakás bőrhiba, őszülök, és ráncosodok. Viszont nincs rajtam semmi, ami mű lenne. Mert az összes ráncomat én szereztem magamnak.. jó, hát néha rásegítettek kicsit, hogy így legyen... de a sajátjaim.
Nőiességem igazi lényege azt hiszem, abban rejlik leginkább, hogy képes voltam és képes vagyok a családomnak a lakásból otthont varázsolni, képes voltam és lennék még gyereket szülni. Csak a nők alkalmasak arra, hogy ha százszor is elmondtak valamit, százegyedszer is elmondják ugyanazzal a hangsúllyal, ugyanúgy. Meg még egy csomó ilyen van. Amire csak a nők alkalmasak igazán. Persze, ez nem kivagyiság. Egyszerűen csak így teremtődtünk annak idején. A férfiak meg másképp. Ők azok, akik a technikai újdonságokat képesek azonnal átlátni, kezelni, akik tudják, melyik ajtóhoz melyik csavar lesz jó. Szóval így épp kiegészítjük egymást. :)
Mindenesetre ennek a se füle-se farka írásnak az a lényege, hogy ugyan nem vagyok egy csinibaba, és nem is leszek már, az esetek többségében a reggeli szépítkezés a fésülködés-mosakodás-szemüvegmosásban kimerül, mégis tutira tudom, hogy ennek ellenére én is ízig-vérig nő vagyok. :)
Aki meg mást mond, annak meg nem hiszem el. :P

31 megjegyzés:

  1. Jaj, Dius, ezt az egészet olyan találóan összefoglaltad! Minden egyes szavadat akár én is írhattam volna, külsőleg is kicsit hasonlítunk szerintem, csak én valahogy mégsem érzem mostanában (mondjuk úgy 3 éve, mióta megszületett a nagyobbik fiam), hogy nemhogy ízig-vérig, hanem hogy egyáltalán nő lennék :(. És ez annyira rossz... Talán ha kicsit nagyobbak lesznek a gyerekek több időm lesz magamra vagy egyáltalán az igényem sincs már rá meg, hogy minimális szinten nőciként nézzek ki, nem tudom. Oké, nem (csak) a külsőségektől Nő a nő, de valahogy a szerepeim (anya, feleség) sem erősítik női öntudatomat. Áhh, mindenki ilyen komplikált mint én :)? Elgondolkodtattál most is és ez olyan jó!

    VálaszTörlés
  2. Mivel éppen erről beszélgettünk tegnap este a párommal, férfiként tennék hozzá valamit. A nőiesség meg az anyaság kicsit egybemosódik itt, pedig szerintem nem szabadna. A gyerekeidnek anya vagy, de a párod továbbra is a nőies nőt keresi benned. És nem kell riszálni a segged, vagy olyat tenni, ami nem esik jól. Tudd, hogy nem csak anya vagy, hanem egy pár fele is, egy szerető, akit nem csak anyaként tartanak számon, hanem szeretőként is.

    És végigolvasva az idézeteket, hogy a férfiak mitől tartják a nőiesnek a nőket, szerintem összefoglalva úgy lehet mondani, hogy a csábítástól. Nem kell ahhoz kirakatbabának lenni, hogy egy régóta együtt élő pár nő tagja elcsábítsa a párját. Csak fel kell ismernie a nőt magában, és a férfit is emlékeztetnie kell, hogy nem csak egy anyával él együtt, hanem egy szeretővel is. Tudom, a jó anya típusú nők mindent képesek feláldozni a családért, csak ebben valahogy elveszik a nőiesség.

    Hátszóval kedves "nők és anyukák is egyben", tessék időt szakítani magatokra, amikor kiléphettek kicsit az anyaság rejtekéből, és nem csak a ráncokat, az ősz hajszálakat keresgélitek magatokon. Egy szerelmesen csillogó szem sokkal többet ér minden szemceruzánál...

    VálaszTörlés
  3. Kedves Névtelen! Nálad a pont!
    Bocsi Dius,de most vele értek egyet ,nemrég óta,csak pár éve....(de lehet,hogy a kozmetikus mivoltomból adódóan:))))))))ém sem festem magam-csak alkalomadtán, és nem érzem magam cicababának,de fordítok időt mostmár magamra is.....befestem a hajam,ha meglátom az ősz hajszálakat és még ránctalanítok is,ha úgy adódik. És eljárok néhanapján maniküröshöz ,lehet hogy a tornát már tényleg túlzásnak tartod,de
    probáld ki egyszer te is(egy új frizura, egy kozmetikus vagy akár otthon egy kis arckényeztetés, jó kis maszk,vagy egy új ruha),meglátod jól fogod magad érezni tőle.

    VálaszTörlés
  4. Khhhmmm.. khmm...
    Azt hiszem, valamit én nem írtam úgy, ahogy kellett volna, vagy nem is tudom.. de csak Beus értette meg talán mire is gondoltam.
    Szó nincs arról, hogy nem festem a hajam, vagy nem használok ránctalanítót, elárulom, van szemránckrémem is, sőt, külön éjszakai és nappali hidratáló krémem is. Műkörmöm is volt már, lesz is még, tényleg nőies, ámde cseppet sem célszerű viselet.
    A hangsúly inkább azon lett volna, hogy annak ellenére is érezheti magát az ember nőnek, hogy nem folyamodik nap mint nap mindenféle külön trükkhöz, hanem éppenséggel elfogadja a nőiességének minden (árny)oldalát is.
    Kedves Névtelen, ha az érem másik oldalát nézem, mondhatom, hogy szerintem meg nem csak én csábíthatom el a férjemet.. hanem esetleg ő is tehet erőfeszítéseket. Ráadásul azzal azt hiszem, jó sok nő egyetért, hogy nálunk sokkal többet ér a lelki ráhangolódás mindennél.
    Egyébként ma, mindezek után megkérdeztem Balázst, hogy akkor most itt és most mondja meg, mit lát bennem? Vigyorogva közölte, hogy mitmit? Hát Diust. :)
    Úgyhogy én azt mondom, nála a pont. Mert Diusban az összes létező énem benne van.. :)

    Ja, és mielőtt bárki úgy érezné, senkit nem akartam ezzel a bejegyzéssel megbántani. :)

    VálaszTörlés
  5. Érdekes volt egy férfi szemszögéből is olvasni a dolgokat! De hogy "szerető" is kellene legyek, hát izé, ez aztán igazán nem fordul meg mostanában a fejemben :(. Talán mert még kicsik a gyerekek (?). Mikor a kinézetem miatt kesergek, akkor a férjem mindig biztosít, hogy neki így vagyok tökéletes és azt várja tőlem, hogy továbbra is elsősorban "jó anya" legyek. Nekem többen mondták, hogy szinte felolvadok az anyaságban. Nem kell félre érteni, nem az az ősanya típus vagyok (Isten ments), de egyszerűen mintha elveszett volna a valódi női énem. Talán idővel visszatér?
    Dius, nem azért mondom, de én tényleg mindig maximálisan megértelek, döbbenetes, mikor olvaslak szinte szóról szóra a saját gondolataimat látom. És Te tudd meg, hogy hozzám képest cicababa vagy :)! Sosem volt még műkörmöm, manikűrösnél is életemben egyszer voltam, pedikűrösnél, kozmetikusnál soha, se szemránc-, se éjjeli arckrémem, ruhavásárlás szökőévente. Így leírva tényleg meglehetősen antinőnek hatok és ez itt a kérdés: mindezek hiányában is elmondhatjuk, hogy igazi nő a nő a XXI. században?
    Hú, jó hosszú lettem, bocsánat!!
    Még valami: köszönöm Dius a 90 naposhoz felajánlott segítségedet, nagyon kedves vagy! Már az első napon megbuktam, nem bírtam délig csak gyümölcsön lenni :((. Nem tudom mi lesz így...

    VálaszTörlés
  6. Dius, elvégeztem az imént a férjemmel a kísérletet. Én is megkértem, mindenféle bevezetés nélkül, hogy "akkor most itt és most mondja meg, mit lát bennem"? Kit lát, ha rám néz? Kicsit meglepetten, de magától értetődően közölte, hogy "mit? Hát egy anyát." Nem tudom, de én ennek örülök nagyon, mert az általa és általam is legfontosabbnak tartott szerepemet látja elsősorban bennem. Oké, ez a téma sokkal összetettebb, de most per pillanat ez jobban esett és nagyobb elismerésnek veszem, mintha azt mondta volna, hogy "egy jó nőt".
    Na jó, most már tényleg befejeztem mára :).

    VálaszTörlés
  7. Beus, csak nyugodtan ereszd bő lére bármmikor a gondolataidat. Megmosolyogtattál.. és miközben olvastalak, az jutott eszembe, hogy még azért ez is hozzánk tartozik (hozzánk, nőkhöz), hogy annyiféle korszakunk van. Nyilván amikor kicsi gyerekeink vannak, elsősorban és mindenekfelett ANYÁK vagyunk. Később, mikor már a gyerekeink kicsit nagyobbak, és több "szabadságot", de legalábbis másfajta elfoglaltságot adnak, akkor jön egy új korszak. A lényeg mégis minden korszakunkban az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben akkor is, ha a reklámok/hírlapok/internetes portálok szerint ez nem lehetséges némi túlsúllyal, jógaórák és társaik nélkül.
    90 napos nem mindenkinek jön be elsőre. Ne add fel, meg tudod csinálni. :) Esetleg próbáld ki banánnal, az laktatóbb a nyári gyümölcsök többségénél.. és igyál sok-sok vizet, az is eltelít. :) Mondom ezt én, aki ezügyben szintén zenész lenne.. De én drukkolok neked.

    VálaszTörlés
  8. Balázs indulhatna a választásokon, jól "kivágta" magát. :D

    VálaszTörlés
  9. Azt hiszem, én is inkább antinő vagyok ezek szerint. Pedig azért nem gondoltam volna. Sminkelésről leszoktam, nincsenek kencéim, (hajam azért festve, mert itt-ott már őszülök)magassarkút sem hordok már egy ideje, szoknyám 1 darab van (az is az ápol és eltakar fajtából). Huh ezt így borzasztó leírni és én azzal sem takarózhatok, hogy kicsik a gyerekek, mert már ne azok.
    Felkelek, teszem a dolgom, mint minden nő/feleség/anya és este fáradtan berogyok az ágyamba. Annyira ez nem szörnyű, mint ahogy kinéz; mert szeretem ezt csinálni, a család szereti, hogy ezt csinálom.
    Balázs meg szerintem nem kivágta magát, hanem így gondolja és ez tök jó.

    VálaszTörlés
  10. Félreértés ide félreértés oda nekem akkor is ott a pont:))))))és ha megnézed névtelen utolsó mondatát? -nem abban van az igazság? én csak továbbgondoltam egy kicsit...
    Értem én amit írtál amúgy,viszont én úgy érzem,hogy nem szabad beletőrödni az árnyoldalba,amikor tenni is lehet érte valamit....
    Persze nem kell átesni a ló túloldalára,és nem azt mondom,hogy a magazinokban lévő NŐK" legyenek az íránymutatóak,de ha egy nőnek már nem elég az Anya szerep és mondjuk nőiesebb Anya szerepre vágyik, én azt is megértem. Sőt...igenis tegyen érte,és jobban fogja magát érezni. Ha meg jó úgy neki,ahogy van,akkor legyen! Nem feltétlenül a poszt fő témája a hozzászolásom írányvonala-ez tény....de miért ne lehetne beszélgetni????? :)))

    VálaszTörlés
  11. Balázsnak nincsenek ilyen ambíciói.. ráadásul ő túl őszinte is ilyesmihez. :)
    Na Eszter, erről van szó, hogy annyira nem szörnyű, mint ahogy azt gondolnák.. :) Sőt, teszem azt az ember még jól is érezheti magát így is. :))
    Ilgya, hát én is értem ezt az oldalt. És van, akinek úgy jó, hogy egy idő múlva elkezdi felfedezni önmagát, vagy épp átalakul.. ez mind-mind elfogadható számomra. Egy esetben nem: ha azt nem önmagáért teszi. És ezért nem "hatott" meg névtelen utolsó mondata. Mert véleményem szerint (ráadásul komoly munkám fekszik benne, hogy ezt megtanultam, megértettem, és jól is kezelem) saját magunk vagy magunkért.. ne azért akarjak jobban kinézni, sportosabb lenni, csinosabb, akármi, hogy tetszek valakinek, hanem azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben. :)

    VálaszTörlés
  12. Nem akart ő személyeskedni,mert ugyan tiéd a blog és a poszt is meg itt minden,de általánosságban is írtál a "Nőkről",és ő erre reagált az ő oldalukról megközelítve,nem érzem benne azt a támadást,amit magadra vettél, nem ellened írányulnak a mondatai hidd el,mi aki "ismerünk" tudjuk,hogy ízig-vérig Nő vagy!
    Na most aztán azt hiszem én indulhatnék a választásokon-jól bekampáyoltam itt Névtelen barátunknak:)))))))))

    de azért szeretsz még remélem♥♥♥

    VálaszTörlés
  13. És akkor mi van ha tetszene a nőcis ruha/szoknya, de nem merem felvenni? A sminkről nem is tudom miért szoktam le, talán mert itthonra minek? A műköröm is szép, de simán megbeszélem magammal, hogy azzal csak a gond lenne (töltetni kell, stb.). Akkor hülye vagyok?

    VálaszTörlés
  14. Ilgya, magamra vettem???
    Fittyfenét.. pont, mivel általánosságban írtam erről a témáról nem vettem magamra. Általánosságban "védtem" meg azokat a nőket, akiknek nem a kinézetük a legfontosabb az életükben jelenleg.

    Senkire nem haragszom, sőt.. szeretem az építő jellegű "vitákat", de ez még annak sem nevezhető. Sima véleménycsere, ami jelen esetben nem egyforma mindenkinél.
    Az élet ettől szép, hogy ennyien vagyunk a világban, mind másfélék, és mégis jól elférünk egymás mellett.

    Eszter, nem, ez nem hülyeség. Inkább realizmus. :))

    VálaszTörlés
  15. Nem olvastam végig az összes kommentet, szóval lehet, hogy ismételni fogok valakit, bocsi...
    Szerintem egy nő akkor igazán nő, amikor jól érzi magát a bőrében, jól érzi magát az éppen adott szerepében, legyen az anya, feleség, dolgozó nő, szerető, vagy ez mind egyben, mert mindenkiben ott lapulnak ezek a szerepek, csak egyik-másik kicsit háttérbe szorul.
    Én azt vettem észre magamon, hogy kisgyerekes anyukaként nagyon könnyen tudtam azonosulni egyfajta lazább farmer-póló-tornacipő-összefogott haj. Mert ez a praktikus. Mert nem megyek tiptop ruhában sem a közértbe, sem a játszótérre, mert nem esik jól magassarkúban tolni a babakocsit, mert le kell hajolni, mert könnyebben levadászom farmerben a gyereket a csúszda tetejéről ha épp baj van, nincsenek hosszú körmeim mert egyáltalán nem praktikus homokozásnál,stb...ellenben sosem megyek ki az utcára smink nélkül (nem agyonsminkelésre kell gondolni, kis alapozó, szempillaspirál)mert úgy nem érzem jól magam. Most már néha jólesik csiniruhát is felvenni, mert Nekem van rá szükségem, hogy én jól érezzem magam, nem azért mert bármiféle külső elvárásnak kell eleget tennem. És ha bennem minden rendben van, akkor kifelé is Nő tudok lenni, akkor tudok lenni egyszerre anya, feleség és szerető is.

    VálaszTörlés
  16. Ó, azért én úgy összeülnék mindannyiótokkal és alaposan megdumálnánk a témát. Bár sejtem, hogy órák múlva sem jutnánk közelebb a megoldáshoz :). Alapvetően egyetértek Névtelen nézeteivel, de engem bizony iszonyatosan frusztrálna, ha a férjem ilyen határozattan vagy akár csak burkoltan is elvárná, hogy "szerető" is legyek. Esztert tökéletesen megértem, abszolút hasonló cipőben járok, de ilgyának is igazat adok. Mivel én spéci helyzetben vagyok jelenleg a két kicsi gyerekem miatt, ami talán magyarázza a burn-out szindrómámat, mint nő, szívesen olvasnék arról, hogy valóban eljön egy idő után a "szabadság", ha nagyobbak lesznek a gyerekek? Dius, Te tapasztalt vagy ebben. Egyszerűen nem hiszem, hogy valaha is több időm lesz majd magamra, mint most. Mert hát én hamarabb kisúrolom inkább a mosdót vagy vasalok egy szabad fél órámban, mint hogy manikűrözzek. Ezek az alapvető preferenciáim szerintem soha az életben nem fognak megváltozni.

    VálaszTörlés
  17. Így van, Bea. :) Tökéletes összefoglalása volt ez azt hiszem az összesféle véleménynek. :) Ez a lényeg.. a saját bőrünkben jól érezni magunkat. Anélkül megette a fene az egészet. :)
    Beus, az én tapasztalatom ez, hogy ahogy nőttek a gyerekek, és "váltak" le róla, úgy lett mindig több és több olyan szabad percem, amiben nem feltétlenül csak sikálni akartam. Ámbár tény, jó ideig úgy volt, hogy ha akadt fél órám üresben, gyorsan kisikáltam a wc-t, meg felmostam, mert micsoda üdítő változatosság volt mindezt egymagamban csinálni. :D
    Beus, elárulod, mekkorák a gyerekeid?

    Amúgy már megérte megírnom ezt a posztot, soha még nem írtam olyat, amire ennyi hozzászólás érkezett.. pedig hányan tartották magukban a véleményüket. :)

    VálaszTörlés
  18. Igen, Bea nagyon jól leírta amit gondol erről az egészről. Tökéletes középutas beállítottság. Maximálisan egyetértek vele, szeretném is, de mégsem tudom követni ezt az utat :(. Akárhogy filózok ezen a kérdésen, mindig oda jutok, hogy alapvetően nincs igényem a nőcis kinézetre. Na jó, nagyon-nagyon ritkán azért igen. De akkor én most nyelvtani értelemben (is) igény-telen vagyok :(.
    A nagyfiam 3 éves, a kicsi pedig 1. Már nagyon várjuk az ovikezdést... jót fog tenni mindannyiunknak és önző módon egy kis könnyebbséget is várok tőle. De hogy semmiféle tisztséget nem vállalok az óvodában(a Te példádon is okulva Dius) az tutifix!

    VálaszTörlés
  19. Én is már csak annyit írok,hogy "NŐK"-ahányan vagyunk annyifélék:)))))))))Bea:)
    és ez így jó:)
    nekem eljött az idő,hogy több igényem legyen magamra (Beus kérdésedre utalva)attól még nem érzem magam,se cicababának,sem rosszabb anyának,és már lelkiismeretfurdalásom sincs,ha eljárok hetente 2x tornázni vagy bárhová,ami nekem örömet okoz. Így 18 felett már rájön az ember,hogy egy élete van,ebben az egyben kell jól éreznie magát,ha farmerban és polóban akkor úgy,ha magasarkúban és szoknyában akkor úgy,mindenki döntse el maga mi jó neki....
    Dius! Még több ilyen posztot!!!!:)))))

    VálaszTörlés
  20. Ha csak anyának tudod elképzelni magad, akkor mi lesz, ha felnőnek a gyerekeid? Haszontalannak fogod érezni magad...

    És az alábbi esetek valamelyike fog bejátszani:
    a) ha nem vagy hűséges típus, a férjed helyett titokban keresel valaki mást, hiszen ő "csak" apa, te meg mégis nő vagy
    b) ha a férjed nem hűséges típus, akkor majd ő fog valaki mást keresni, hiszen te "csak" anya vagy
    c) ha mindketten hűséges típusok vagytok, akkor majd ott maradtok egy kihűlt kapcsolatban, amit már csak a gyerekek tartanak össze
    d) megtanuljátok a pároddal, hogy a szülői szerep melett a szeretői szerep is fontos, és éltek boldogan

    Melyik legyen?

    VálaszTörlés
  21. Nyilván a d) verzió a legszerencsésebb mindenki számára. Kb. 20 év múlva e szerint is szeretnék majd élni, de nem tehetek róla, a férjem is és én is a szülői szerepünket per pillanat százszor fontosabbnak tartjuk, mint a "szeretőit". Mások megítélése szerint bizonyos értelemben talán kihűlt házasságban élünk, ám én úgy érzem boldogok vagyunk és mindketten elégedettek a másikkal.
    Egyébként sokat gondolkodtam a témán és rájöttem a neveltetés is rengeteget számít abban, hogy ki milyen nő lesz. Hogy mit lát az anyukájától, az apa hogyan viszonyul a serdülő lányához stb. Nekem pl. nem engedte apukám, hogy tükörbe nézzek tizenévesen, még le is szerelte, meg sokat ócsárolták a kinézetemet a szüleim és még sorolhatnám :(. Sok gyerekkori terhet és annak következményeit cipelem ma is magammal... Hamarosan pszichológushoz megyek, már nagyon várom. Ezt a témát is felvetem majd.

    VálaszTörlés
  22. Szerintem a névtelen által felvázolt összes variáció előfordulhat mindannyiunk életében bármikor, bármelyik élethelyzetünkben, akárhogy érzünk is magunkkal kapcsolatban. A folyamatos változás hoz magával furcsa dolgokat. Ám minden okkal történik velünk, még ha a tanulság csak sokkal később rögzül is.
    Beus, az a lényeg, hogy Ti boldognak érezzétek magatokat. :) Ha ez így van, egyáltalán nem számít ki mit gondol kívülről.
    A gyerekkori sérelmeket pedig jól látod, nagyon sokáig hordozzuk magunkban, biztosan jó lesz, ha ki tudod beszélni magadból valakinek, és segítséget kapsz annak feldolgozásában. :)

    VálaszTörlés
  23. Igen Dius, igazad van. Én bevallom csak nemrég jöttem rá (eléggé fájdalmas folyamat volt a felismerés), hogy az életünk és az érzelmeink nincsenek bebetonozva. Mindig minden változik és a folyamat egy meghatározott cél felé halad. Most már hiszek benne, hogy minden okkal történik az életemben, hogy bár majd belehalok néha bizonyos dolgokba, de végső soron biztos vagyok benne, hogy az is az épülésemet, a személyiségem fejlődését szolgálja. Most nagyon kereső szakaszában vagyok az életemnek... Rászántam magam, hogy szakemberhez fordulok, mert segítségre van szükségem, hogy oldódjanak a gátak és választ kapjak sok miért-re. És akkor végre önmagam lehetek. Remélem így is lesz :).

    Nőcisség: Ma a turiban szemeztem egy különleges fekete tűsarkú topánnal, rajta rózsaszín szalagdíszítés. Úgy bánom, hogy nem próbáltam fel. Hú, a végén még előbújik belőlem a Nő :).
    Figyu Dius, Te minden reggel tényleg megmosod a szemüveged :)?

    VálaszTörlés
  24. Névtelennel tökéletesen egyetértek. A kapcsolatokért tenni kell valamit, nem süppedhetünk bele abba, hogy "én már elkeltem", és innen megy minden magától.

    Szerintem egy férfi nem "elvárja", hogy az anya-feleség szerető legyen, hanem vágyik rá, emlékszik arra a nőre aki volt az anyaság előtt. A takarítok-mosok-főzök szabad félórámban is rejteget valamit... ha bent nincs rend, legyen kint?

    És más megközelítésből: nem ártana végre félretenni a férfi-energiát, amit mi nők olyan előszeretettel használunk (persze most olyan világot élünk, hogy sokmindent magunknak kell elintézni, mert kedvesünk dolgozik), és visszatérni ahhoz a női energiához, amit eredetileg nekünk szántak. Itt nem a kinézetről van szó, idővel persze arról is, mert ha odabent rendet csinálunk, akkor kifelé is elkezd nőni a saját igény a nőiességre (ami nem feltétlenül jelenti a műkörmöt). Van egy ismerősöm, aki elhatározta, hogy egy hónapon keresztül csak szoknyát hord, és be is tartotta (minden tiszteletem). Ez csak egy példa, mindenkinek magának kell megtalálni, hogy mitől érzi magát nőiesnek/nőnek. Lehet egy farmer-póló is nőies, csak tartás/viselkedés kérdése. Ezt most nehéz szavakkal megfogalmazni, de azért remélem lesz aki érti :)

    Valószínűleg kisgyerekkel ez nehezebben megvalósítható, még nem tudom, csak két hete kezdtem a gyakorlást :)) DE nem lehetetlen.

    Biztos, hogy csak egy életünk van? :)

    Mielőtt valaki félreértené, nem szántam semmit személyeskedésnek, végigolvastam a hozzászólásokat, és ami megragadott arra reagáltam.

    Kötelező olvasmány mindenkinek: Gary Chapman - A szeretet esszenciája :)))

    VálaszTörlés
  25. Gratulálok Erika a kisbabádhoz :)!

    Vállalom, bennem odabent most nincs rend, legalábbis olyan mértékben nincs, hogy fontos igényként jelentkezzen nálam a nőiesebb külső, meg a szeretői szerep.
    Úgyhogy írtam is, elindulok az úton, külső segítséget kérek a lelkiekhez, megpróbálok lefogyni és utána tudom, hogy a többi is jönni fog magától!

    VálaszTörlés
  26. Beus, igen, minden reggel megmosom, különben nem látnék ki rajta. :D

    Erika, köszi neked is. Az olvasmányajánlót is. :) A gyakorláshoz meg mindenféle jót Neked.. tudod.. :))

    VálaszTörlés
  27. Na, a reggeli kávé mellett én is leírom végre a véleményemet. :) (előre bocsátom: baromi hosszú lesz :D)
    A történetem ott kezdődik, hogy az én apukám fiút várt, oly mértékben, hogy lány-nevekkel nem is készültek a születésemre. (ezért lett pl ugyanaz a nevem, mint az anyué). Megbékélni talán sosem tudott a nememmel, ennek megfelelően fiúsan voltam nevelve, ha valamiféle genetikai nőcisség elő is bújt volna, még csírájában el lett fojtva, ki lett gúnyolva. Anyu nőies volt, a szocreál kornak megfelelően, dauerozott-tupirozott haj, kis smink, miniszoknya, magastalpú cipők.
    Én maradtam a fiús lány, farmer-póló kombináció, a gimiben is aligsmink, inkább mentesen. És mégis: a kisugárzásomban ott lehetett valami, mert a fiúk ennek ellenére mindig nyüzsögtek körülöttem.
    Aztán elkerültem otthonról és az égiek az utamba vezéreltek egy nagy szerelmet, aki szépen lassan kicsomagolt és visszaadta a sosemvolt önbizalmam. Lekerültek a pólók, a bő nacik, előkerültek a topok, a miniszoknyák. Lett fodrászom és kozmetikusom, és ugyan nem rendszeresen, de 3 havonta most is elmegyek egy kis generálra. (Nem azért, mert magam nem tudnám itthon megcsinálni -ha lenne rá mondjuk 3 szabad órám :D-, hanem mert KELL a női lelkemnek. Önbizalmat-erőt ad. És lassacskán megbarátkoztam-megszerettem az új külsőmet.
    Nem titok, tizenakárhány évig a fővárosban éltem, ott dolgoztam, egy magánlaborban, ahol igenis fontos volt a külsőm, ahol igenis elengedhetetlen feltétel volt a rendezettség. (jájj, máig bezsákolva a sok szépruhám-magossarkúm :D )
    Aztán várandós lettem és veszélyeztetett és otthonmaradtam. És azóta zsinórban (5.éve) főállású anya vagyok. Mert persze, hogy most ez a legfontosabb dolog az életemben. Közben ki is költöztünk falura, ennek a történetből azért van jelentősége, mert itt az emberek hajlamosak ugyanabban a ruhában -kis túlzással- aludni-boltba-kocsmába-játszótérre menni. (tisztelet a kivételnek). itt én is hajlamosabb vagyok magam is lazábban kezelni a formalitásokat, DE: tisztelem ÖNMAGAMAT annyira, hogy nem megyek az utcára kajafoltos ruhában, hogy nem lépek ki kócosan (oké a mellettünk lévő házba működő közértbe még csak-csak előfordul:D), hogy indulás előtt (akár játszótérre is) egy leheletnyi szempillaspirált kenek fel. És persze nem kisestélyibe megyek a Duna partra kavicsot dobálni, meg a játszótérre homokozóba ülni, de nem is a macinacimba teszem.
    És megcsináltam a tesztet reggel a hitössel: megkérdeztem ő mit lát, ha rám néz? röhögött egyet és azt mondta, "cickány-arcút". (szerelmünk hajnalán voltam cucka, aztán annak különböző elferdülései alakultak, köztük a cékóka, cékónéni, cickány és ezeknek kombinációi). És megnyugodtam, mert annak ellenére, hogy tudja, hogy minden itthoni szál az én kezemben van, hogy nagybötüs anya vagyok, meg háztartásbeli, számára megmaradtam így nagyhasúan is annak a lánynak, akibe beleszeretett, akit elvett feleségül, akivel a maig napig álmodja a közös jövőt. Ő ne az anyát lássa bennem, az van neki is, én neki nem az anyja vagyok, hanem a társa, a felesége, a szeretője. Még akkor is, ha éppen gyermekágyas vagyok vagy gigahasú vagyok, pocsék éjszakákkal mögöttem. És akkor is, amikor hónapokig a hátam közepire se kívánom a tejtől csöpögő cickóim miatt (sem) a szexet. :DDD
    A nők dolga nehéz, de azt sose felejtsük el, a férfiaké sem könnyű. A mai világban ezer szerepben kell tündökölnünk (anya, feleség, társ, háztartásbeli, a családi tűzhely melegen-tartása, szerető, később dolgozó nő), a férfiak sem a lábukat lógatják (jobb esetben családfenntartóak, nem kevés felelősséggel jár, társaink ők, és felelősek az anyagi háttér megteremtéséért). Nagyon nehéz megtalálni az arany közepet. Mindannyian lavírozunk, ki így-ki úgy teszi.
    Én azt gondolom, akkor és ott lehetünk kiteljesedve és boldogak, ha MI érezzük ott nagyon mélyen belül, ha csak önmagunkkal ülünk le, mindenféle külső megfelelés mentesen, hogy jó most. Hogy jó az út, rendben vannak a kapcsolataink, az életünk sínen van.
    (és még annyi mindenre gondoltam, amiket most persze kivertek a kölkök a fejemből :DDD)

    VálaszTörlés
  28. Nagyon egyetértek Cucka azon megállapításával hogy MI NŐK a gyerekeink száméra vagyunk anyák, a férjeink-társaink számára nem. A férjem szemében én is inkább szeretek az a fiatal csitri lenni, aki akkor voltam mikor megismertük egymást. Talán éppen ezért nem szólítjuk egymást Apának és Anyának, hanem máig megtartottuk a saját anyakönyvi nevünket, mert egymás számára mi nem Anya-apa vagyunk. Borsózik a hátam attól, hogy házaspárok Anyázzák-apázzák egymást.

    VálaszTörlés
  29. már nem akartam írni, de ezt most olvastam: soccer mom - Amerikai eredetű kifejezés, amelyik olyan, középosztálybeli, háztartásbeli nőkre vonatkozik, akiknek a fő tevékenysége a gyereknevelés. Egy hithű Soccer Mom számára a családban a gyerek érdekei a legfontosabbak. A kifejezés abból a jellemző tevékenységből ered, hogy ez az anyatípus a napja egy részét azzal tölti, hogy a gyerekeit különórákra szállítja. Szociálisan aktív asszony, a gyerekei sportklubját szívesen támogatja, ha tudja, szeret gyerekzsúrokat tartani, saját süteménnyel kínálni a gyereke pajtásait, és nőstényragadozóként óv mindenféle konfliktustól, káros hatástól. Az ilyen anyákat jellemzően az a kritika szokta érni, hogy gyerekeiket a saját kiterjesztésüknek gondolják, rajtuk keresztül szeretnék megvalósítani saját, régi vágyaikat.
    hmmm-hmmm, bár van remény; mert a gyerekzsúr nem hoz lázba (15 év alatt 1x volt), szálílítás stimmt, viszont a vágyak megvalósítása talán (remélem) nem..... Szóval kereshetem a helyem, felnőttként :-S

    VálaszTörlés
  30. Hát Cucka, köszönöm, hogy végül megírtad. És nagyon jó volt ez így baromi hosszan.. :) Megállapíthatjuk, hogy Csabi is jól kivágta magát, tehát indulhat ő is a választásokon? :P (csak vicceltem.. ) Viccet félretéve, tökéletesen értelek, és egyet is értek.. azt kivéve, hogy hülyeség, hogy ennyire külsőségekre hegyezzük ki a nőiességet. Más kérdés, hogy tudom, így vagyunk kódolva vagy mi..
    Én továbbra is belülről vagyok nő, még akkor is, ha a bejegyzés óta már volt rajtam szoknya is, meg nőies felső is..
    Bea, nekem is hidegrázásom van azoktól a házaspároktól, akik "apázzák-anyázzák" egymást. :)) A másik ilyen a "husizás" Brrrrrrrr.. :D
    Eszter, ez a soccer mom jól hangzik, legalábbis addig a részig, amíg leírja, mit is valósít meg egy ilyen anyuka. Ez tényleg stimmel rád nézve. A többi nem annyira. :) A felnőttkori önfeltalálásra pedig vannak ötleteim neked.. :) (bár tudod)

    Esetleg egy kerekasztal-beszélgetést kéne kezdeményeznem a témában (mondjuk egy jó kis kávé mellett) ?:D

    VálaszTörlés
  31. A kávé jöhet... most jól jönne :) Csak nehogy tejeskávét kapjon utána a baba :D

    Köszönöm Beus a jókívánságokat!
    A pszichológushoz pedig nyitottságot, elfogadást és kitartást kívánok... és hátha tudunk itt is pluszban segíteni :)

    VálaszTörlés