2011. aug. 14.

Kikívánkozik...

Nehéz nekiülni, és csak úgy bármit is írni egy olyan poszt után, ami ekkora hozzászólás-számot generált. Soha még ennyiszer nem szóltatok hozzá semmihez, és nem is tudom elmondani, milyen érzés volt látni, hogy még a 15. után is érkezett..
De azt hiszem, pont most van itt az ideje annak a posztnak, ami már több éve is bennem rekedt. Eleinte nem írtam meg, mert nem lettem volna vele sem hiteles, sem szavahihető, lévén akkor még az én blogom olyannyira nem volt nyilvános, hogy a google-ból sem talált ide senki. Aztán azért nem írtam meg, mert amikor már kicsit többen olvastak kettőnél, akkor már félő volt, hogy olyat találok írni, amivel valakit megbántanék, pedig eszemben sincs ilyen. És utoljára mikor neki akartam veselkedni, akkor meg annyi indulat volt bennem, hogy inkább hagytam.
Szóval, annak idején mikor először csöppentem bele a blogvilágba, akkor még épp csak pár bejegyzéssel rendelkező friss bloggerként (és aki a kezdetektől olvas, az tudja, hogy akkoriban a világ minden fájdalma is az enyém volt), valaki, aki nagyon régi motorosnak számít ebben a világban (a neve lényegtelen, és már nem is igen foglalkozik a blogjával) valahol elejtett egy olyan megjegyzést, ami nagyon bántott. Arra már nem emlékszem, kinek és mivel kapcsolatban írta, de azt tudom, hogy simán magamra vettem a megjegyzést, miszerint "annyira felhigult a bloggertársadalom, hogy már nem is az igazi". Hát lehet, hogy felhigult, ahhoz képest nyilván mindenképpen, ami esetleg tíz évvel ezelőtt volt, már csak azért is, mert sokkal több embernek hozzáférhető a tíz évvel ezelőttihez képest az internet. De én azt gondolom most is, évekkel ez után a megjegyzés után, hogy nem mondhatunk ítéletet senkiről. Aki nekiül, és regisztrál valamelyik blogszolgáltatónál, veszi a fáradtságot, hogy alkosson valamit, az becsülendő dolog. Nem várható el mindenkitől, hogy egyformán tehetséges legyen mind írásban, mind fotózásban, ráadásul legyen naprakész és sziporkázó. Attól még, hogy valaki csak hetente, esetleg havonta tud írni, az ő gondolatai is értékek. Soha nem jutott még eszembe, hogy valamivel is "különb" lennék azért, mert harmadik éve blogolok annál az embernél, aki talán épp ebben a pillanatban keresgéli a neki megfelelő blogsablont.
Ráadásul én komolyan külön becsülöm és tisztelem azokat az anyukákat, akik kicsi gyerekek mellett blogolnak, és sokunk örömére a szemünk előtt születnek/cseperednek gyerekek. Ez nagyon jó.. :)
Ez alatt az idő alatt része lettem egy igen kicsiny blogközösségnek. Nagyon sokan vagyunk, akik ugyanazokat a blogokat járjuk körbe, látom, hogy hányan kommentálunk rendszeresen ugyanott, és hányunknál szerepelnek az oldalsávban kedvencként is ugyanazok. Kicsi ez a világ, és az eltelt évek alatt kicsit összébb is ment. Sokan zártak be. Volt, aki csak úgy egyik pillanatról a másikra. Volt, aki bejelentette, hogy egy hét múlva már csak az olvashatja, akit személyesen is ismer. Bevallom, néha igen komolyan rosszul esett az ilyesmi. Nem tudom megmondani miért, de talán ahhoz hasonlítható, mintha valaki, akinek én mindig mosolyogva köszönök, egyszer csak minden átmenet nélkül a köszönésem után jól pofán vág.
Nehezen tudtam megérteni, miért jó zárt ajtók mögött blogolni, még úgy is, hogy szemtanúja voltam annak idején, ahogy a trollok kipécéztek maguknak valakit. Én sem vagyok nagyon határozott és erős személyiség, de nem hiszem, hogy lenne olyan, amikor ezeknek a szájkaratéban jeleskedőknek ne tudnék visszaválaszolni, urambocsá simán elsiklani a személyeskedésük fölött. De oké, sokan félnek attól, hogy "ellopják" a gyerekeik fényképét (volt rá példa), a bejegyzéseiket (erre is), és valószínűleg erre az a leghatékonyabb módszer.
Na de ezeket én tovább gondoltam.. mert mi történik akkor, ha van egy zárt blogom, és valaki, akit meghívtam olvasónak egyszer csak már nem ugyanazt jelenti nekem, amit eddig. Mert ugye változunk folyamatosan.. olyankor mit mondanak neki? Hát bocsi, de meghívó visszavonva?
És hogy miért pont most írok erről? Az előző bejegyzésem volt az első olyan, amikor nem mindenki képviselte ugyanazt az álláspontot, amit én. Ami nem baj, sőt.. hihetetlenül unalmas lenne a világ, ha mindenki ugyanazt a követ fújná. Számomra vízválasztó volt olyan szempontból, hogy végre megtapasztalhattam, milyen is az, amikor érkezik egy olyan hozzászólás, ami nem feltétlenül "tetszik". Meglepő volt, még magamnak is, hogy tényleg képes vagyok arra, hogy ne személyes támadásnak éljem ezt meg, hanem valaminek, ami egy beszélgetés része.
Azt mondjuk nyilván nem tudom (de nem is akarom tudni feltétlenül) mi történne akkor, ha valaki csúnyákat mondana a gyerekeimre, vagy a férjemre, vagy akár rám. Lehet, hogy akkor egy kis ideig nem blogolnék.. mondjuk úgy kb. három napig bírnám. :D
Akárhogy is.. még mindig azt gondolom, hogy blogot írni és blogot olvasni jó. :) Így, ahogy van. Jöhet bárki, olvashat, kommentelhet, ahogy tetszik. :)

16 megjegyzés:

  1. Először is küldök egy nagy ölelést! :) aztán majd még kifejtem a véleményem is az előzőkhöz. (dög vagyok, csak olvasóban üzemelek... :$ persze, véleményem az van mindenről :DDD)
    Puszik!

    VálaszTörlés
  2. Ez sem egy egyszerű témakör :).
    Én is írtam blogot, többször is nekirugaszkodtam hosszabb-rövidebb szünetek után, de be kell látnom ez nekem nem megy. Nem is a nagyközönségnek szántam, meg idegenek számára nem is voltak olyan érdekesek az írásaim. Pedig gondolataim lennének, csak időm nincs, hogy az esetlegesen tömegesen érkező kommentekre reagáljak :).
    Több blogot is olvasok már évek óta, akiket Te is Dius.
    Mégsem szólok egyhez sem, mert bár vannak dolgok, amik ötletet adnak, elgondolkodtatnak, megmosolyogtatnak, de sok mindennel nem tudok azonosulni. Általában minden szép és jó ezeknél a családoknál, akár 3-4 gyerekkel is csupa kreativitás és gondtalanság az élet, aztán kiderül, hogy van bejárónő, egy 24 órás szolgálatban álló nagymama, iszonyat mennyiségű pénz stb. Ők annyira más világ. Nem tudok csatlakozni a gyermekágyasként a fél országot bejáró anyukát méltatók táborához, a katicás gumicsizmák és a 60 darab horgolt sapkával rendelkező kislány sem az én világom -és még sorolhatnám-, mégis olvasom őket, igaz talán már csak megszokásból.
    Aki akar blogoljon, de ne vegye sértésként, ha az övétől eltérő véleményt, netalán kifejezetten negatív kommentet kap! Bár jaj annak, aki az ilyen szuperanya csapatok és szeretethálóról ömlengők között erre vetemedik :)!Na, ez kikívánkozott már régóta belőlem is :)! Huh, de megkönnyebbültem..

    VálaszTörlés
  3. Cucka, várom majd a véleményedet... addig meg fitnesszeljél.. :P :P :)

    Beus, ez aranyos volt. És ha megkönnyebbültél tőle, már megérte. :)
    Én sem mindenkivel tudok azonosulni, de én épp ezt a részét élvezem.. hogy lehet ezt annyival másképp is. :)

    VálaszTörlés
  4. Úgy érzem, hogy sokkal kevésbé vagyok elfogadó a "mássággal" kapcsolatban, mint Te. (Ez is ilyen otthonról hozott hülyeségem.) De határozottan fejlődök :)!
    Annyira kíváncsi vagyok, hogy ki az a blogger, akire céloztál? Van egy tippem és kilyukad az oldalam, ha nem szerzek bizonyosságot! Egy gyermekes?

    VálaszTörlés
  5. Beus, ne haragudj, de nem fogom kiírni a nevét.. lévén nincs jelentősége a személyének, csak annak a bizonyos mondatának volt a "történet" szempontjából.
    A másság elfogadása pedig.. nos, ha nem is a kor előrehaladtával (mert azért 33 évesen még nem vagyok öreg talán), de a gyermekeim számának és éveinek növekedése alatt rengeteget tapasztaltam azzal kapcsolatban, hogy mennyivel jobb úgy élni, hogy egyfajta "gyermeki naív szeretettel" szemlélem a világot. :) Sokkal könnyebb elfogadnom másokat annak, amik, mint megpróbálnom változtatni rajtuk (néha azért megpróbálom), vagy arra pazarolni az energiámat, hogy azon "puffogjak", hogy bezzeg...
    Nem lehetetlen vállalkozás, csak sokat kell gyakorolni. :))) Egyébként a családom nekem sem az elfogadásról híres.. még egymás között sem. De én én vagyok.. nem ők. :)
    Elárulod nekem, hány éves vagy?

    VálaszTörlés
  6. Persze, tudom, nem is gondoltam, hogy kiírod a nevét. De azért utoljára rákérdezhetek: a nevének kezdőbetűi egy mértékegység-rendszerével egyeznek meg? Ha igen, akkor bólints :)!
    A gyerekeimtől én is sokat kaptam, tanultam, például az empátia, őszinteség, elfogulatlanság terén. Mindezen tapasztalatok nélkül sokkal másabb ember lennék. A mi családunkban a tolerancia ismeretlen szó... :(.
    35 és 2/3 éves vagyok egyébként.

    VálaszTörlés
  7. :D Na, ezen a rejtvényen kicsit elgondolkodtam.. :D :D :D
    Őszintén mondom, lassan elkezdelek rábeszélni a blogírásra, igazán kíváncsi vagyok most már több mindenre, amit mondjuk egy ilyen felületen megoszthatnál másokkal is (nem csak velem). Még akár könnyebb is lehetne azután, hogy leírod. :)
    Naaa?

    VálaszTörlés
  8. Ezen én is sokat gondolkodtam... én még friss blogosnak számítok,(nem egész 2 év) főleg, hogy váltottam, újat kezdtem :S
    Elgondolkodtam a soraidon... Remélem, hogy a sors nem ad okot arra, hogy a Csillag-blogot is bezárjam, azért tettem olyanná, amilyen, és azért védek le mindent piszkosul, hogy minél tovább maradjon nyitott :)
    Azért akikkel az évek folyamán "megismerkedtem" blog-világban, azokról összességben én csak annyit tudok mondani, hogy -jócsapat-, pedig van, aki nem is ismeri a másikat, de mindenkiben van valami, amit nagyon szeretek :) Benned is :D Köszi ezt a posztot!!! (végre engedte a rendszer, hogy írjak ide...)

    VálaszTörlés
  9. WS, szívből kívánom, hogy ne kelljen zárnod semmi miatt. :)
    Köszönöm a soraidat, remélem többször is enged ezentúl a blogger megszólalni. :)

    VálaszTörlés
  10. Én szeretek blogolni. (Épp egy jubileumi bejegyzés fog következni nálam). Én nem voltam mindig rendszeres blogíró, igazából csak azóta írok uptodate amióta itthon vagyok, és nyilván változni fog ez, amikor már nem leszek itthon. A nyitott blog adja a lehetőséget, hogy akár ellenkező véleményt is kaphatsz, netán kritikát, de úgy gondolom, hogy ezt el kell fogadni, és a helyén kell tudni kezelni. Zárt blogot én pl. nem tudnék írni. Mert kit hívjak meg? Ilyenkor úgyis előjönnek az "ezer éve olvaslak de eddig még nem kommenteltem" bejegyzések, ami lehet még igaz is, mert én is sok helyen csak zugolvasok, és még azt sem rendszeresen.
    De hogy mit is akartam pontosan írni..... no azt most elfelejtettem. de ha majd eszembe jut, akkor még megírom:)

    VálaszTörlés
  11. Jól láttam Dius, bólintottál ;-)?
    Nagyon kedves vagy, de mégis miről szeretnél többet tudni? Rengeteg gondolatom van, az agyamban folyamatosan formálódnak a mondatok, sokszor szeretném, ha egy beépített magnószalag (hol van manapság már ilyen :)) hirtelenjében felvenné, amit gondolok. Mire leírnám őket, valahogy elvész a spontaneitás varázsa. Ha az ember írás közben elkezdni keresni a szavakat, utólag átír mondatokat, agyal, az már nem az igazi.
    Na meg hát én és a rendszeresség :)! Most is szednem kéne 2x6 ml vaspótló szirupot naponta, de én ezt a szabadságjogaim erős korlátozásaként élem meg és csak azért is össze-vissza szedem. Megkésett tinédzserkori elfojtott lázadás :).
    Hüm, izé, a végén még rábeszélsz :))!

    VálaszTörlés
  12. jajj, megint mennyi mindenre szeretnék reagálni, aztán majd jól kimarad a fele. :D (megnéztük a kőrakó kocsikat, húúúú, most cserébe kaptam pár szabad percet:DDD )

    Szóval a blog. Amikor elkezdtem írni, még az őskorban, bő 4 évvel ezelőtt a blog.hu-nál nem volt babás blog kategória. Azt gondolom, ez mindent elmond. Azt sem tudtam, mit és miért csinálok, egyetlen szempont vezérelt: hogy ne őrjítsem meg a férjemet a sok hülyeséggel, amit olvasok-gondolok a várandósságról, hiszen nem dolgozhattam, mert veszélyeztetett voltam, korábbi vetélés(eim) miatt.
    Akkor még nem tudtam, miről is KELL szóljon egy blog, időbe telt, míg megtaláltam az önmagam stílusát, a magam útját.
    Az akkori öregek (és én nevesítek, mert ebben a szövegkörnyezetben igenis van értelme: Vörösbegy, Pöttye, Csillus, Ercsi, Beáék, Piroska, Meske, Zsóék, BíborLili, Pocakos Macska, Csillagbaba, Lyndy, Baybee, Tollpihe, Kinga, Csokisnoopy, Vicger, Ingrid, Panda, a teljesség mindennemű igénye nélkül soroltam. és bocsánat, ha bárkit is kifelejtettem, sokan azóta már nem is írnak, az emlékezetem meg már rég nem a régi :D), nyitott szívvel fogadtak, és igenis lett szeretetháló közöttünk, ami megtart és sokszor a mai napig erőt ad. Ezek a virtuális barátságok akkor még személyes találkozásokká alakultak, órákon át tartó telefonbeszélgetésekbe, valós IRL-es barátságokká váltak. És aztán valóban felhígult valahogy ez az egész. Már én sem keresem az új blogokat, sem időm, sem energiám rá. De a régi arcokra mindig szakítok időt, és azt gondolom az újabb beesőket is tudom szeretettel fogadni. :)
    El kell tudni különíteni a sérelmeinket ahhoz, hogy objektíven lássunk. Emlékszem, erre a megjegyzésre, Dius, hiszen az én blogmon történt, egy olyan szövegkörnyezetben, amit akkor könnyen félre lehetett érteni. Konkrétan arról volt szó, hogy egy bizonyos (azóta már zárt blogot koppintó anyuka) szóról szóra átvett tőlem mondatokat, amiket én nehezményeztem és szóvá tettem. Erre érkezett ez a bizonyos hozzászólás, amivel én hellyel-közel egyet is kellett, hogy értsek. Mégpedig azért, mert míg régen kis számban voltak a blogok és ezáltal követhetőek is, mostanra már bárki írhat, bárhonnan emelhet át gondolatokat-mondatokat és eladhat sajátjaként. Nem Téged akart ezzel a véleménnyel bántani, hanem azt az anyukát, aki ezt tette, és nem csak az én "szent és sérthetetlen" blogomból emelt ki-át, hanem másokéból is. Mára már tudom, nem így kellett volna kezelnem az adott szituációt, hiszen ő egy beteg ember, beteg lelkülettel. (de ez már egy másik gondolat-vonal).
    Zárt blogot meg sosem írnék. Talán pont az olvasóim adnak erőt ahhoz, hogy ne hagyjam abba, hogy írjak, ha ez egy zárt oldal lenne, képtelen lennék a hellyel-közeli rendszerességgel írni sem. (lásd a soktucat fiókban abbahagyott lánynaplómat, valamint a gyerekek babanaplóját.. :$ ). Nálam sosem voltak szűrve a kommentek, bárki szabadon véleményezhet, s ha megtalálna egy ámokfutó, azt gondolom, azt is a maga helyén tudnám kezelni. S ha pedig a blogcimbik mellettem állnának, az sem a véletlen műve, mint már feljebb kifejtettem, itt valós BARÁTSÁGOK is születtek. S a barátok -mint tudjuk- tűzön-vízen át egymásért. :)
    (lassacskán csak megírom így egész nap alatt és bocsi, ha kicsit kusza lett, tényleg órák alatt sikerült megírnom :DDD)

    VálaszTörlés
  13. Beus, mozdulatlan volt a fejem.. :)

    Bea, naigen.. a zárt blog egészen más feeling.. nekem olyan "magamban beszélős" hangulata van. Annak ellenére is, hogy sosem törekedtem valami őrületes népszerűségre én sem. :)

    Cucka, abszolút értem amit írsz, és nagyon sokáig szinte "tapintható" is volt ez a véd-és dacszövetség közöttetek, régi "motorosok" között, amivel egyébként nincs semmi baj, sőt.. becsülendő és tisztelendő dolog, hogy a virtuális térben létrejönnek ilyen kapcsolatok. Örülök neki, hogy azért vannak "nyitottabb" emberek is, mert azért végül mégis befogadtak pár "második generációs" bloggert is maguk közé.
    Érdekes, hogy nekem tényleg csak a mondat maradt meg, a helyzet egyáltalán nem, arra meg pláne rácsodálkoztam, amikor tegnap mondtad, hogy ez bizony nálad hangzott el. :)
    Azért a lényegben egyetértünk. :)
    Köszönöm Neked, hogy megírtad, a régiek helyett (ők nem olvasnak engem) is köszönöm a mellettük/értük való kiállásodat.
    Meg még azt is, hogy tudom, az utolsó mondatos tűzön-vízen immár rám is vonatkozik kicsit. :)

    VálaszTörlés
  14. Az utolsó mondatot jól érzed. ♥

    VálaszTörlés
  15. Héhó! Engem is nagyöregnek sorolt Cucka, és én igenis olvaslak! ;)

    VálaszTörlés
  16. Bocs, Ercsi.. tényleg.. :) De akkor jössz egy köszönömmel Cuckának. :P ;)

    Ja, és Beus, neked nem válaszoltam arra a kérdésedre, hogy miről szeretnék többet tudni. Hát mindenről.. azokról a formálódó gondolatokról pl. Meg azokról, amik olyan régóta benned vannak. :) Kész van már az a blogoldal??

    VálaszTörlés