2011. aug. 21.

Erik nap

Van ma. :) A naptár szerint ma továbbra is a Sámuelek és a Hajnák ünnepelnek, de ez minket nem zavar.
Mi tudjuk, hogy ma Erik napja is van. A keresztelőjének is ma van a kilencedik évfordulója. :)
Annyit változott mostanában, és annyi minden van, ami miatt olyan "erikes" már, hogy el sem tudnám képzelni, hogy másképp hívjuk. Bár nagyon-nagyon jól áll neki az ErikMárk is.. így egybenmondva. :D
A napokban, miközben azon csatáztunk, hogy kaphat e telefont a névnapjára, és végighallgattunk egy félórás bőgőrohamot a partyszemüveg utáni vágya miatt.. majd még szóba került a fullcap sapka, mint ami nélkül nem élet az élet a továbbiakban.. elgondolkodtam rajta, hogy mennyire nem véletlen, hogy éppen Ő a középső gyerekünk. Mert tökéletes átmenet a kicsit talán koravén Patrik és az örökgyerek Roland között. :)
Telefont végül nem kapott, pedig komolyan eltémáztunk rajta két napig (már csak azért is, mert közben úgy esett, hogy Balázs lecserélte a sajátját, és Patrik megkapta Balázsét, tehát épp van egy szabad, működőképes készülékünk), de végül úgy döntöttünk, hiba lenne..
A party szemüveg időközben bekerült a háztartásunkba.. (azóta felváltva "zúzunk az éjszakában"), a full cap sapka sem sokat várat már magára.. (már csak meg kéne találni azt az éppen méretet...)
Mosolyogva figyeltem ahogy vadászta az ajándékötleteket magának, szóba került a telefon és a sapka mellett egy kutya is, meg a magasszárú nike cipő.. Ebben is egyedi a gyerekeink között. Rajta kívül senkit nem érdekel, hogy mi a menő, és mi a divat. :D Ő viszont, ha tehetné, nagyon-nagyon menő lenne... és szeptember elsején úgy menne iskolába, hogy félig le lenne tolva a gatyája, a full cap sapka pedig belehúzva a fejébe, magas szárú cipőben, lehetőleg valami nagyon tuti és két számmal nagyobb pólóban. :D Nos.. nem hinném, hogy ez megvalósul, mert még komoly beleszólásom van abba, hogy mit vesz fel. :)

Azért, így a névnapján elárulom neki, hogy annyira szeretem azért (is), mert ő ilyen, amilyen. Üdítő változatosságot jelent az életemben, hogy ennyire komoly akarata van, hogy ennyire nagyfiú akar lenn, pedig sok tekintetben annyira kicsi gyerek még.(még olyankor is, mikor olyan kérdést tesz fel, miközben telefonálok, hogy köpni-nyelni nem tudok hirtelen.. )
Boldog Névnapot Neked, Erik. :)


7 megjegyzés:

  1. Itt is boldog névnapot neki!

    VálaszTörlés
  2. Boldog névnapot neki:) Most már nagyon kíváncsi vagyok mit kérdezett:)))) Cuckánál is csak rébuszokban beszélgettetek róla:)

    VálaszTörlés
  3. Köszi nektek. :)

    Bea, még nem tudom merjem e vállalni nagy nyilvánosság előtt. :D :D :D

    VálaszTörlés
  4. ugyan már Dius, magunk között vagyunk:)

    VálaszTörlés
  5. :D :D
    Najó.. hát legyen.. végül is mit veszíthetek, igaz? Szóval.. épp Cuckával beszéltem telefonon, mikor Erik odalépett mellém, és közölte, mostazonnal mondjam meg, mi az a vibrátor. :D Hát így esett.. egy darabig kerülgettem a forró kását, de aztán mivel igen komolyan csalódott volt, hogy mindenki elküldte őt, hogy kérdezze mástól, azt meg sehogy sem akarta elhinni, hogy az a földgép, amivel a betont is szokták törni (pedig azt is úgy is hívják), végül elárultam.
    És hogy honnan vette? Látta a blikkben (komoly színvonalú újság, de a nagyszüleim napi olvasói), hogy VV Zsuzsi vibrátort vitt a villába. Hát ennyi.. :) :D

    VálaszTörlés
  6. Megkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánok boldog névnapot Eriknek!

    VálaszTörlés