2011. jún. 18.

Év végi bizonyítvány

A tegnapi saját "sikertelenségem" után ma híztam pár kilót a fiaim sikeressége miatt.
Nagyon büszkék vagyunk mindkettőjükre. :)

Patrik 5.e.:

Magatartás: példás
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: kitűnő
Irodalom: kitűnő
Történelem és állampolgári ismeretek: jeles
Angol nyelv: jeles
Matematika (emelt szint): jeles
Informatika: jeles
Természetismeret: jeles
Ének-zene: jeles
Rajz-és vizuális kultúra: jeles
Technika és életvitel:
Testnevelés és sport: jeles
Tánc-és dráma: jeles

Javított. A félévi bizonyítványhoz képest is, és a tavalyi év végéhez képest is. Különösen büszke vagyok rá, hogy mindezt tökéletesen egyedül érte el. Nem ülünk mellette tanuláskor, maga osztja be az idejét, mikor mit tanul, és bevallom, (eddig) még ellenőrizni sem szoktam, minden leckét megcsinált e. Összességében ő is elégedett magával, bár nagyon szeretett volna egyszer végre kitűnő lenni. A technika kifogott rajta. Pedig mindent megtett... de a kézügyessége nem az igazi. Nem baj. Neki is elmondtuk, hogy mi nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen okos és céltudatos, ez az, ami számít, nem az, hogy minden ötös legyen.

Erik. 2.e..

Magatartás: 
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: jeles
Magyar irodalom: kitűnő
Matematika: jeles
Környezetismeret: jeles
Ének-zene: jeles
Rajz-és vizuális kultúra:
Technika és életvitel:
Testnevelés és sport: jeles

Rá is nagyon büszkék vagyunk, mert a második félévben rengeteget javított. Sorra hozta az ötösöket. Igaz, neki kellett, hogy segítsünk neki, de csak olyan segítségeket igényelt pl., hogy a pékségbe menet gyakoroljuk a szorzótáblát. :D A testnevelés jegyben benne van az úszás is, és tekintve Erik testalkatát, meg a talajgyakorlatokat, amiket osztályoztak még tesiből, igazán büszke lehet magára. Ennek ellenére ő kissé elégedetlen Fogalmam sincs mit várt, de nem tetszik neki a bizonyítványa még úgy sem, hogy mindketten majd kiugrottunk a bőrünkből a büszkeségtől. :) Mondjuk az nem baj, ha többre vágyik ennél, jó cél lesz a jövőre nézve.

Mindketten gazdagabbak lettek egy-egy jutalom könyvvel is, és egy-egy oklevéllel a tanulmányi eredményük elismeréseként.

6 megjegyzés:

  1. Szívből gratulálok a két gyönyörű bizihez!

    VálaszTörlés
  2. Szintén szívből gratulálok!!!!!!Annyira ügyesek !!!!

    VálaszTörlés
  3. Köszi, Ilgya. :)
    Nemsokára már Te is fogsz ilyesmit is írni. :))

    VálaszTörlés
  4. Van is ok a büszkeségre! Gratulálok.
    Bizony én ilyen bizonyítványokat nem szoktam produkálni.

    VálaszTörlés
  5. Köszi. :)
    Ilyeneket én sem tudtam. :) Így még fel is nézek rájuk... :))

    VálaszTörlés