2011. máj. 16.

... míg el nem felejtem...

Kissé rendhagyó könyvajánló következik. Olyan kéthetes restancia ez, még a nagy pofáraesésem előtt eldöntöttem, hogy na, ezt nem hagyom ki. Aztán először azért nem írtam, mert meg akartam várni Esztert, aki éppen elutazóban volt, aztán meg azért nem, mert éppen a széthullott darabjaimat szedegettem össze innen-onnan, meg borogattam a fájós képemet itt-ott.
Na de most.. még kb. tíz percnyi időm van a lámpaoltásig (noigen, ide jutottam, szigorúan szabályozott ideig maradhatok csak fent.. :D), úgyhogy gyorsan elmesélem..
Olvastam ezt a könyvet nem olyan régen. Egészen magával ragadó volt a cselekmény, és jól is van megírva, de nem annyira ezt akarom megosztani veletek. Mint azt a gondolatomat, ami olvasás közben támadt. A lány, akiről szól, egy baleset utóhatásaként elveszíti azt a fajta memóriáját, ami a régi emlékeket elő tudja hívni. Hogy mégse felejtsen el dolgokat, kitalálja, hogy minél több élményben részesíti önmagát, (mert ugye minél nagyobb élmény, annál kevésbé felejthető) ezekről rengeteg fényképet készít, és minden napjáról naplót vezet. Ő emlékdoboznak hívja, és mivel számítógépen csinálja, feltételezem, hogy egy offline blogoldalhoz hasonlíthat. Na és hogy ne legyen annyira egyszerű és egysíkú az egész, megkéri a családját, és a barátait, mindenki írjon a listájához egyetlen dolgot, amit ki kell próbálnia, vagy meg kell tennie szerinte.
Nos, ez indította be a fantáziámat. És gondoltam, játsszuk azt, hogy én megkérlek benneteket, hogy a még nem létező listámra írjatok valamit, amiben szerintetek részesülnöm kéne.. mert mondjuk anélkül a dolog nélkül nem lehet élni, vagy épp annyira nekem való lenne, vagy mittudomén.. :D A miért rátok van bízva. Azt nem ígérem, hogy mindet teljesítem, de hátha... :)
Te mit írnál a listámra???

8 megjegyzés:

  1. Én le se írom, úgyis tudod... évek óta ezt mondom. És nem csak a gyakorlati "haszna" miatt... nemrég kaptál belőle ízelítőt, ha az tetszett, akkor mire vársz? :D

    VálaszTörlés
  2. Én ajándékoznék neked egy író kurzuson való részvételt, hogy a meséidet se hanyagold. Ez lenne a komoly tényező a listán.
    Adnék egy kevésbé komolyat is, egy csokoládékészítő tanfolyamot. :-*

    VálaszTörlés
  3. ....gondolkod.....és jön....

    VálaszTörlés
  4. Erika, nem várok semmire, hacsak arra a hétvégére nem, amikor minden pont klappolni fog egy ilyen eseményhez. (és nem, nem kifogás)
    Eszter, az író kurzus jól hangzik.. a csokikészítő tanfolyam meg főleg.. bár gurulnánk, mire letesztelnénk, mi mindent tanultam már.
    Ilgya, várom.. :)

    VálaszTörlés
  5. Mióta is vársz arra a "pont klappolós" hétvégére? :P :P

    VálaszTörlés
  6. Egy ideje. És egészen addig fogok várni, amíg minden úgy nem lesz, ahogy én szeretném. :)

    VálaszTörlés
  7. Lehet várni a "megfelelő alkalomra", ami sosem jön el, mert nincs ilyen, az inkább csak álmodozás. Okos vagy, ha tudod, bölcs, ha csinálod. ;)

    VálaszTörlés
  8. Nos, se okos, se bölcs nem vagyok. Álmodozó ellenben igen. :)
    Egyszer minden álom valóra válik. :)

    VálaszTörlés