2011. máj. 19.

Kukk..

Érdekes megállapításokat tesz az ember egy-egy munkában töltött napon. És nem, itt most nem arra fogok kitérni, hogy mennyi furcsa ember él a világon, sőt, azt sem fogom taglalni, hogy milyen kár, hogy ilyen alacsony az a bizonyos kerítés..
A boltból épp a buszmegállóra látok. Unalmas perceimben bizony előfordul, hogy csak bambulok kifelé, nézem az épp buszra várakozókat. Mindenféle ember megfordul itt. Délelőtt zömmel az idősek utaznak, kora délelőtt a gimiből mennek haza, aztán háromtól pedig már indulnak haza munkából is, és a szomszédos falvakból általános iskolába járó gyerekek. A legérdekesebb a gimis korosztály. Na nem csak azért, mert hihetetlen, hogy tudnak kinézni... :D:D Van egy pár, akiknek úgy október közepétől "kukkolom" a szerelmi életét. Édesek.. eleinte csak beszélgettek, és néztek egymásra sokatmondóan. Pár héttel később már kézenfogva jöttek, és úgy álltak a megállóban. Aztán elcsattant pár csók is várakozás közben, amikor bejött végre a jó idő, akkor pedig már ültek is egymást átölelve, szorosan összebújva a padon.
Kicsit öregnek érzem magam, mikor őket nézve arra gondolok, hogy de rég is volt ez már.. És mégsem vagyok túlságosan öreg, mert még élénken él bennem az egésznek a feelingje, az érzés, hogy az utolsó órán már sosem tudtam odafigyelni, amikor tudtam, hogy jön elém. És azért sem vagyok túlságosan öreg, mert dacára mindennek, a mögöttünk hagyott évek sokaságának, még most is úgy nézek rá, mint rég. Még most is megdobogtatja a szívem az érzés, ha tudom, hogy jön elém.
Menthetetlenül romantikus is vagyok, mert minden nap drukkolok ennek az ismeretlen-ismerős fiatal párnak, hogy még nagyon sokáig maradjon meg köztük ez a látványosan lángoló szerelem. Vagy ha nem is fog mindig lángolni, akkor is csak kicsit szelidüljön.
Pedig tudom azt, hogy ezért nagyon sokat kell tennünk, hogy maradhasson a mienk az érzés, hiszen mindenki rengeteget változik az élete során. Néha nagyon is természetes, hogy az a valaki még mindig ugyanúgy ott van mellettünk, néha észre sem vesszük, hogy már csak úgy van. Nem tudom, min múlik a boldogság, nincs is rá recept szerintem. Van, hogy apróságokon. Van, hogy nagy dolgok kellenek hozzá.
Visszagondolva arra a majdnem 18 évre, amit már Balázzsal együtt töltöttünk, hihetetlen mi minden van már mögöttünk. Igazi érzelmi krízisünk csak egy volt, és túl is jutottunk rajta. Abból a két kis szerelmes kamaszból 18 év alatt igazán felnőttünk. De azért még küldök neki szivecskés emailt, és ő örül neki. Mostanra a nagy lángolás biztonságos kikötővé szelidült, ahol azért néha tombol még a vihar, néha szökőárként pusztít. És ez így jó is.
Ez a fiatal pár pedig végig fog járni egy hasonló utat a saját életükben. Lesznek örömmámoros perceik, napjaik, és megjárják majd a poklok poklát is. Én drukkolok nekik, hogy mindig úgy legyen, ahogy nekik jó. :)

3 megjegyzés:

  1. ez olyan kedves volt :-) (olyan diusos)

    VálaszTörlés
  2. És már mióta meg akartam osztani. :)

    VálaszTörlés
  3. jól tetted, hogy megtetted :-)

    VálaszTörlés