2011. máj. 24.

Eszter napja van....

Van nekem egy nagyon kedves barátnőm. Aki ma névnapot ünnepel.
Annyiszor írtam már, hogy nem lehetek elég hálás a sorsnak, és az internetnek, amiért megismerhettem őt, mert nélküle én sem az az ember lennék, aki most vagyok. Annyi szép emlékünk van már együtt, dacára annak, hogy nem sokszor találkoztunk személyesen. Sokszor sírtunk már együtt, telefonon keresztül, írásban is. Mindent tudunk egymásról, nincsenek tabuk közöttünk. Nem kell megfelelnem neki, mert elfogad annak, aki vagyok. És nekem is pont úgy jó Ő, ahogy van. Semmit nem változtatnék rajta, mert akkor az már nem Ő lenne.
Nemrég nagyon kellemes meglepetést szereztek nekem a férjével. Aznap egész nap röpködtem, mert csak úgy gondoltak egyet,és kerülővel mentek haza, hogy engem meglátogassanak.
Aztán szintén nemrég egy nagyon kellemes szombat délutánt is együtt töltöttünk.

Mostanában van az első telefonbeszélgetésünk évfordulója is, bár fogalmam sincs a pontos dátumról. Azóta már sok beszélgetés van mögöttünk, és várhatóan előttünk is.

Nem tudom mi lenne az, amivel igazi örömet szerezhetnék ma neki. Nem szereti, ha dicsérik, úgyhogy azt nem teszem. Gondolkodtam, mit írhatnék neki, amitől zavarba sem jön, de mégis örömet okoz. Addig- addig gondolkodtam, míg rájöttem... mindez, amit eddig leírtam, már zavarba hozta, de örült neki. Főleg, ha sikerült "velem" kezdenie a napját.

Drága, Eszter!

  "Névnapodra mit vegyek? Vegyek húzós egeret, vonatot és síneket, kék építő köveket? Nem, már megvan mit veszek. Neked tavaszt rendelek, bodzafát és kék eget, rajta csokros felleget. Megrendelem jó előre a virágot a mezőre. Tél után a lombos nyílást, betegségre gyógyulást... És ha meglesz mind egy napon, beadom az ablakodon."






Valamint ezúton szeretnék boldog névnapot kívánni annak a szintén nagyon kedves Eszternek is, aki olyan önzetlenül próbál segíteni nekem ismeretlenül is. :)

4 megjegyzés:

  1. Veled kezdtem :-))) zavarba jöttem így is és köszönöm...nagyon :-*

    VálaszTörlés
  2. ...és veled folytattam, mert megleptél és eljöttél (Balázsnak is köszönöm)...és ez volt a legjobb :-)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy sikerült meglepni és örömet szerezni. :)

    VálaszTörlés
  4. én is köszönöm szépen, és remélem, sikerül is segíteni...vagy azt méginkább, hogy nem is lesz rá szükség.

    VálaszTörlés