2011. ápr. 17.

9

Bármilyen hihetetlen is, és bármennyire csak "tegnap" volt az előző születésnapja, most megint öregedett egy évet. Nagyon nagy fiú lett, már kilenc éves. Nem tudom, mit írhatnék róla, neki ezen a napon. Kicsit szomorkás vagyok, mert ez a kilenc ez már jövőre tíz lesz, és onnantól csak távolodik, és felnőttesedik.
Ő a legek gyereke nálunk. Nekem legalábbis. Na nem, nem a legkedvesebb, ezt a jelzőt egyikőjükre sem tudom egyenként mondani. De
a legkülönlegesebb mindenképp Ő. Hogy miért? Ő az, aki mindkettőnkre hasonlít. Balázsra is, rám is. Aki engem ismert gyerekként, közli, hogy mintha csak engem látna újra, ha pedig Balázs mellett van, mintha csak egymás klónjai lennének.
Ő az, aki a legkomolyabb fejfájásokat képes okozni, mégis ő az, aki nemes egyszerűséggel úgy tud megölelni, vagy puszit adni, hogy simán világbékét is tudna teremteni vele.
Ő az, aki a legnagyobb üvöltést tudja rendezni, ha valami nem úgy van, ahogy kigondolta, legkomolyabb kiváltó oka ennek a bátyja. :)
Ő az is, aki a legjobb alvó: egyedüliként a gyerekeim közül kilenckor lefekszik, becsukja a szemét, és alszik. :)
Ő az is, akinek a legtöbb türelme van mindőnk közül Rolandhoz. Játszik vele, segít neki, még a kádból kiszállni is.
Ő az is, aki a leginkább szeretne megfelelni a leginkább maga által kreált elvárásoknak, de csak csupa görcs lesz tőle, és nem sikerül.
Ő az is, aki a legvakmerőbb: úgy tekeri a biciklit, ahogy én sosem mertem, és úgy ugrat le mindenhol, ahol csak teheti, hogy a hajam az égnek áll tőle.
Ő az is, aki a legnagyobb termetű talán mind az ötünk közül. Jelen pillanatban 36-os lába van, 44 kg és 140 cm.

Már-már néha egy pillanatra el is felejtem, milyen is volt, mikor megszületett, és mennyit aggódtunk amíg az arcán volt az a haematóma, és amíg el volt törve a kulcs-csontja. Ennek a traumának majdnem nyoma sincs már sehol, hála az Istennek.

Drága, Nagyfiam!

Kívánom, hogy a mai napod legyen a felhőtlen ünneplés napja, és kívánom, hogy még nagyon sokáig legyél ilyen gyerek, mint most. Nagyon boldog születésnapot kívánok Neked.


9 megjegyzés:

  1. Dius! Isten éltesse a kis/nagy fiadat!! Millió puszi! Dóra

    VálaszTörlés
  2. Eriknek itt is boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm mindkettőtöknek, átadom neki. :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog Szülinapot a nagylegénynek! ♥

    (olyan jó olvasni a soraidat, annyi szeretet lapul bennük)

    VálaszTörlés
  5. Köszi, Cucka! :)
    (a köszöntést is :P)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon sok boldogságot ennek a nagy-kis vagy kis-nagylegénynek!!!
    Puszi,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  7. Kicsit megkésve, de nagyon boldog szülinapot kívánok a Legénynek! ) Puszik :)

    VálaszTörlés
  8. Kicsit késve, de nagyon boldog szülinapot Eriknek!

    VálaszTörlés
  9. Köszönjük nektek is, Fuvalla és Bea. :)

    VálaszTörlés