2011. febr. 5.

Orvosnál voltam

Egy csomó mindenről nem írtam. Legfőképp a szerdai neurológusos látogatásomról nem. Ami tudom, nem volt szép dolog tőlem, mert drukkoltatok nekem egy csomóan.
A rendelőbe remegő, és jéghideg kezekkel mentem, a gyomrom kb. akkora volt, mint egy gombostű feje. Jó volt, hogy sokat kellett várnom, volt időm megbeszélni magammal, hogy bármit mondanak is, kibírom. Nem akartam, hogy bárki ott legyen velem, idegesített volna, ha mellettem idegeskednek, vagy nézegetnek együtt érző tekintettel. Tudtam, hogy ha mégis másképp döntenék, egyetlen telefonomba kerülne.
Orvos kedves volt, mint legutóbb is, de elbizonytalanított. Megnézte az mri leletet, és azt mondta, ő nem hinné, hogy tényleg az a baj, mint ami oda le van írva. Én meg megkérdeztem, miért, mi az? Hát szklerózis multiplex. De ő nem gondolja, hogy az. Nem tudom, miből nem gondolja, de elég határozottan nem gondolta, így akkor, abban a pillanatban azért elhittem. Az epilepsziámmal kapcsolatban elmondtam, hogy gyógyszermentes időszakban nem voltak rohamaim, így aztán most teljesen legálisan leálltam a trileptal-lal. Egy alvásmegvonásos eeg-t szeretne azért csinálni, ha minden jól megy, meg tudjuk oldani úgy, hogy itthon nem alszom, és csak a vizsgálatra kell bemennem. (24 óra nem alvás után alvás közben csinálják az eeg vizsgálatát, nagyobb eséllyel mutathatóak ki a rendellenes tüskék mint egy sima eeg közben)
Hazajöttem, Balázs azonnal mondta, hogy na, hála az égnek, akkor megnyugodhatok, ha már ő is azt mondta, hogy nem hiszi, hogy az. Én meg bólogattam, hogy igen, igen.
Közben meg idebent azóta is ádáz küzdelmet folytatok. Mert nagyon akarom hinni, hogy tényleg csak azért van mindez az mri leletemen, mert "a radiológus kollega mindent leír, amit lát". Ugyanakkor az ösztöneim nem ezt súgják. Hiába törekszem a pozitívságra, az ösztöneim azt súgják, itt van, tessék, megtalálták, és egészen eddig félrekezeltek. Persze, utánanéztem, mik a tünetek, mivel jár, mik a kilátások. Nem biztató, és tulajdonképpen szeretem én annyira magamat, hogy épp az ellenkezőjét kívánjam. De vagyok annyira őszinte is magammal, hogy sokkal nagyobb az esélyem erre, mint arra, hogy valaha is epilepsziás voltam. 1998-ban egy iszonyú stresszes időszakban volt az első rosszullétem, ráadásul előtte beteg voltam. Akkor az alvásmegvonásos eeg után mondták, hogy epilepszia. Minden rosszullétem köthető betegség utáni időszakhoz, vagy stresszes időszakhoz. De ez még simán csak az epilepszia kategória. Az ijesztő tünet 2008-ban volt. Amikor egy csúnya megfázás és antibiotikum kúra után, egyszer csak roppant félelmetes módon a jobb szememre megvakultam. Nem állandóra, de időről időre eltűnt a teljes látásom. Percekig tartott, és aztán magától helyreállt. Szemészetről átküldtek az ideggyógyászatra, onnan rögtön Szfvár-ra a sürgősségire, ahonnan meg aztán hamar haza. Végül pár hét alatt magától megszűnt a dolog, de egy újabb betegség után jött az epilepsziás nagyroham. Azóta nem volt ilyen látászavarom, viszont nagyon sokat ugrál a szemem.
A kezeim (főleg a bal) gyengeségére minden orvosnak panaszkodtam már, de egyik sem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Pedig, ha bal kézzel fogom a telefont, tíz perc után úgy elfárad, hogy utána órákig remeg. Mióta voltak ezek a lábrázásos rosszullétek, folyamatosan begörcsölnek az izmaim. Egy rossz mozdulat, és máris görcsöl. Azon pedig eddig csak viccelődtem, hogy mennyit hanyatlott az agyam, de most már nem is olyan vicces, hogy csomó mindent elfelejtek, és a memóriám messze nem a régi. Arról nem is szólva,  hogy bármikor fekvő helyzetbe kerülök napközben, már alszom is.
Teljesen el vagyok bizonytalanodva, és ahogy olvasom, nem is lesz egyszerű menet, ha arra kérem a neurológust, csináljunk valamit, amitől biztos lesz az, hogy ez nem az. Meg még azon is gondolkodom, hogy nem lenne e jobb itt és most abbahagyni minden vizsgálódást? Nem valószínű, hogy jobb lesz nekem, ha meg tudom. Sőt.
Úgy szeretném hinni, teljes szívemből szeretném hinni, hogy minden rendben van. De képtelen vagyok rá. (még)

6 megjegyzés:

  1. Nem is tudom mit mondjak....elolvastam egy cikket a szklerózis multiplex-ről,hát ijesztő,reménykedek benne,hogy nem erről van szó,sőt abban is,hogy ez az egész csak egy rossz álom,és a vizsgálat után Dius szépen felébred Csipkerózsika álmából és ezt az egészet elfelejti...Nagyon drukkolok továbbra is!!!
    És nem utolsósorban nagyon köszönöm a válaszodat az iskolaválasztási dilemmámmal kapcsolatban,igazán sokat segítettél,köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Dius....én mindenképpen utánajárnék most már...szerintem jobb tudni,mint tudatlanságban élni,főleg,ha betegségről van szó.
    Én is utánaolvastam,ezt(is) találtam:
    "az újabban alkalmazott gyógyszeres kezelés fékezi a betegség előrehaladását".
    Legalább a megfelelő kezelést kapnád,nem egy másik betegség ellenit...és ha tényleg ez lenne a gond,most tud dmeg,nem mikor már súlyos következményei lesznek.
    Tudnod kell a biztosat,nem scak magad,elsősorban a gyerekek miatt is...

    Remélem nem voltam túl durva,sem kioktató,nem állt szándékomban,de megdöbbentett,amit a dokid mondott,hogy a másik doki mindent leírt amit látott...tehát akkor van is,ha látta...még ha nem is 100%-ban,de legalább van fogalmad merre indulj...de ez az én véleményem,ne haragudj.
    Remélem,hogy mégsem erről a betegségről van szó,de ez is csak akkor bizonyosódik be,ha utánajársz.Megnyugodni úgyis csak akkor tudsz majd teljesen...

    VálaszTörlés
  3. Ilgya, köszönöm a biztatást és a drukkolást. :) A választ pedig nagyon szívesen, örülök, ha tudtam segíteni.

    Anna, nem voltál sem durva, sem kioktató. Teljesen igazad van mindenben, és én is valahogy így gondolom. Csak még kicsit elvagyok itt magamban.. aztán nekiugrok, kiderítem, és nem hagyom magam.. sem az orvosoknak, sem a betegségnek.
    Köszönöm,hogy nem tartottad magadban a gondolataidat. :)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Zita beírt az előbb,azért töröltem:)
    Na szóval: nekem az előző kommented utolsó előtti mondata tetszett a legjobban: "NEM hagyom magam.. sem az orvosoknak, sem a betegségnek!"
    Így kell ezt csinálni,Kedves! Sokan szurkolunk neked ezért!!!

    VálaszTörlés
  6. @Hencsi Nyugodtan hagyhattad volna Zita írását is. :)) Legközelebb ne töröld ki. Nem minden nap kommentel az ember lányához egy Tündérlány. :)
    A drukkot köszönöm, rám fér.

    VálaszTörlés