2010. szept. 13.

Szerencsés 13

Na, most ez majd vagy megjelenik majd, vagy eltűnik a süllyesztőben. De akkor sem tudom szó nélkül hagyni ezt a mai napot.
Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy épp ma, mikor 13-a van, kapjak ennyi szeretetet mindenfelől. Csak ámultam és bámultam, hogy egész nap áradtak felém a kedves gondolatok itt a blogomon is komment formájában, egy iwiwes kedves üzenetben, aztán Esztertől is, miközben facebook-on sikerült pár szót váltanunk (pedig már megint jórészt rólam volt szó, és közben még el is volt foglalva). A fodrászom, miközben kicsit vágott a hajamból, és kicsit ritkított rajta, elmondta, mennyire büszke rám, amiért felálltam onnan, ahova kerültem. Mit mondjak? Ez olyan repkedős érzés. És aztán egy nagyon kedves hangú valakivel is beszéltem telefonon, akitől abban a rövid időben is, míg sikerült beszélnünk, nagyon kedves szavakat kaptam. :)
A szülői értekezlet Erik osztályában nem tartozott ezek közé, de ezt tudtam, és ez bele is fér a tizenharmadikába. :)
És akkor most este, miután megküzdöttem a blogger-rel, belépek, és csak néztem pár percig bárgyú mosollyal az arcomon, hogy a rendszeres olvasóim száma hirtelen megugrott. Be kell valljam, ahhoz képest, hogy csak egy saját magamnak szánt lelkisegély-vonalnak indult a dolog, mára azért túlnőtt ezen, és míg annak idején féltem bárhol "megszólalni" is, tudván, azután könnyen "lenyomozható" vagyok, és jajjmileszvelem ha engem is olvasni fognak.. :) Nos, ehhez képest mára ott tartok, hogy nagyon jól esik, mikor látom, hogy olvasnak többen is. :)
Köszönöm mindannyiótoknak. A legnagyobb köszönet (nézzétek el nekem az elfogultságot) azt az olvasómat illeti, aki nincs ott a rendszeres olvasók "listájában", mégis a kezdetektől követi minden gondolatomat. :)
Szóval ez most egy boldog blog-post.
Még az őrült fejfájás ellenére is. Holnap pedig jövök egy újabb bejegyzéssel, mert írni mindig van miről. Csak az az idő... csak az is elég volna.

3 megjegyzés:

  1. Sok boldog postot még neked! Egyébként pedig, nekem tetszik, ahogy írsz! Ennél sokkal több rendszeres olvasó illetne meg!
    Üdv,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. :)
    Ilgya, de aranyos lett ez az új avatar. Mondjuk a régivel sem volt ám semmi baj. :P

    VálaszTörlés