2010. szept. 6.

Iskolakezdés

...avagy hogyan lehet kiakasztani a szülőket?
Sosem volt még ennyire fárasztó elkezdeni az iskolaévet. Jó, persze, hozzájárult, hogy ezúttal nem csak ők voltak, hanem én is. Nekem is kellett dolgozni menni, orvoshoz menni, emiatt aztán sokkal kevesebb időm jutott készülődni. De arra legpihentebb perceimben sem biztos, hogy fel tudtam volna készülni, hogy a nagy, és felső tagozatos Patrik nevű fiam minden nap újabb és újabb füzetigényt nyújtott be. El nem hiszitek, de van négy darab matematika füzete (ami nem kockás, hanem négyzetrácsos, ezt tessék jól megjegyezni), négy darab magyar füzete, három darab természetismeret füzete, egy darab testnevelés füzete (bizonyám), egy darab technika füzete, egy darab történelem füzete, egy darab angol füzete, és egy darab szótár füzete, egy darab ének füzete, egy darab osztályfőnöki füzete, egy darab tánc és dráma füzete. És azt hiszem, ennyi. A tesi-füzeten kicsit kiakadtam. A technikán és az osztályfőnökin is. Ja, és van egy rajz füzete is. Gondolom ebbe majd valami művészettörténet kerül. A hétvégére eljutottam odáig, hogy fel kellett írnom, és pipálgatni, hogy mi az, ami már megvan, és mi az, ami még nincs, mert nem nagyon bírtam követni.
És akkor az egyéb, járulékos dolgokról még ugye nincs is szó, mint rajzra az ötven darab műszaki rajzlap, a fekete tus, és tuskihúzó, filctoll, zsírkréta, színes ceruza, festék, tempera, stb. Matekra a százféle vonalzó (rövid egyenes, hosszú egyenes, derékszögű, háromszögű), a körző, a papír szögmérő (más nem jó).
Ez csak egy gyerek, és a tankönyvek nincsenek benne. Ami az idén szintén külön ügy. Mert van benne egy csomó tartós tankönyv. Amibe írni nem lehet. Vagy max. ceruzával, de azt majd év végén ki kell radírozni. Tartós tankönyv mindkét matekkönyv, a magyar tankönyv, az atlaszok, a történelem tankönyv, a természetismeret tankönyv, meg még nem is tudom mi még. Úgyhogy arra külön figyelnie kell, hogy abba ne írjon, amiben benne van a pecsét.
Eriknek szintén kellett egy csomó füzet, bár lényegesen egyszerűbb volt, mint Patrik. Neki három-három darab matek és magyar füzet kellett. Az első pár napban még a magyar tanár nem volt, másik tanító nénivel volt egy kis vitánk, hogy amit vettem, most az másodikos magyar füzet e, vagy nem (16-32), de majd E. néni eldönti. Szerintem az, ha nem, majd veszünk másikat, ezen már nem múlik. Meg kellett még egy kisalakú sima lapú, és egy nagyalakú sima lapú füzet, és kész.
Ide is kellett egy csomó járulékos cucc, úgymint rajzlap (szintén ötven darab), írólap, krepp-papír, karton (a 3-as), és a szokásos rajz- és technika felszerelés, ragasztó, festék, tempera, gyurma, olló, meg mit tudom én még mik.
Meg mindenkinek a tesicucc. Meg az oviba ágynemű. Meg váltócipő. Meg oda is papírzsepi, wc papír, folyékony szappan, fogkrém, fogkefe.
És mindezt megkoronázta a dilemma, hogy akkor mi legyen a tanulószobával. Aminek úgy álltunk neki, hogy legyen. (pedig Eszter már rögtön mondta, hogy szerinte meg fogjuk bánni, mert nem olyan az, mint mi gondoljuk) Aztán mindenki lebeszélt. A főnökasszonyom (aki ugye tanítónéni), Patrik volt tanító nénije, szülők, stb. Patrik sem akarta. Így végül nem lett az. Gyerek boldog volt tőle, nekünk egy újabb aggodalom egy ideig. Hogy biztosan megcsináljon minden leckét, hogy biztosan megtanuljon minden tanulnivalót, stb. Persze, valahol el kell kezdeni az önállósodást, mégis, kicsit még nem voltunk erre felkészülve. Leginkább mi, szülők.
Szóval, nem volt ez egyszerű menet. És még nem volt sehol szülői értekezlet, úgyhogy a helyzet csak bonyolódhat. Meg Erik jövő héttől heti egyszer úszni jár majd. Újabb cetli kerül majd a hűtőre, hogy el ne felejtsük: papucs, úszógatya, úszósapka, törölköző, úszószemüveg.
Abba bele sem gondolok, mi lesz itt, ha mindhárman iskolások lesznek. Csak remélni tudom, hogy addigra még jobban felnövök a feladathoz. :)

4 megjegyzés:

  1. atyagatya!!!!!tudom én,hogy miért nem várom még a sulit...

    VálaszTörlés
  2. jesszus!!! olvasni is fárasztó volt...
    Az 50 db műszaki rajzlapot viszont nagyon nem értem, mert ha mondjuk heti egyszer van rajzuk, akkor az heti 1 db papír, és nem járnak 50 hétig suliba, vagy nem?

    VálaszTörlés
  3. Uhhh ehhez képest nálunk simán indult a tanév 1 iskolással és 1 óvodással.
    Magyarra jó füzetet vettél! ;)
    Mi túl vagyunk a sulis szülőin és az első megdöbbenéseken és írok is majd róla csak egyelőre elhavazódtam én is. :)

    ps: majd számolj be róla,hogy mi a fene kerül a tesi füzetbe :D:D:D

    VálaszTörlés
  4. Linbori, várom majd a megdöbbenős bejegyzést.
    A tesi füzetről mindenképp beszámolok.
    Meg majd én is megírom a szülőiket, meg a rajzlistát, meg meg meg... csak egyszer tudjak már normális időbeosztást találni. :D
    Bea, ezen a rajzlap-kérdésen már én is eltűnődtem. Aztán megállapodtam magammal, hogy tutira az iskolát támogatjuk vele, merthogy úgyis annyi mindenre kell... :D :D :D

    VálaszTörlés