2010. aug. 13.

Játszótér

Már-már hagyománnyá szelidül nálunk ez. Mármint Eszter barátnőm és köztem. Na, nem, nem mi megyünk vissza gyerekbe, bár ez sem áll annyira távol tőlünk. A "hagyomány" szerint minden nyáron egyszer összejövünk Tatabányán gyerekestől, és játszóterezünk. Így volt ez a hét elején (hétfőn is). Már elhalasztottuk kétszer, így most mindketten reméltük, hogy ezúttal semmi nem jön majd közbe.
Szerencsére nem jött közbe semmi, így hétfő reggel kilenckor a fiaim társaságában vonatra szálltam, és meg sem álltunk Tatabányáig. Illetve.. megálltunk párszor, mert a vonatnak muszáj volt. Mire odaértünk, esett az eső. Na, szép.. gondoltam. Nem lehet ilyen kegyetlen velünk a Sors. Végre összejön, és akkor esik? Szerencsére mire Eszterék is odaértek, már elállt az eső, így, miután Ő leparkolt a kocsival, elindulhattunk a "törzshelynek" számító játszótérre. Két nő, és hét gyerek. Aki látott, lehet, hogy azt hitte, valami napközis tábor vagyunk. :D
Gyerekeink nagyjából egykorúak, így annak ellenére is jól kijönnek egymással, hogy gyakorlatilag évente maximum háromszor, ha találkoznak.
Szóval, ők elvonultak játszani, mi meg elfoglalhattunk egy padot, és végre élőszóban is beszélhettünk mindenről, amiről amúgy is szoktunk, csak épp írásban, vagy telefonon.
Roli néha félbeszakított minket, mert muszáj volt jó hangosan kimutatnia, hogy attól még, hogy ő a legkisebb, neki van a legnagyobb hangja, ezzel sikerült is átmenetileg teljes figyelmet szereznie magának. Élveztem, hogy Eszter lányai olyan profin bébiszittelték, hogy nekem jóformán mozdulnom sem kellett.
Balázs el sem tudja képzelni, miről lehet beszélgetni minden nap. És minden nap bármennyit. És aztán még élőszóban is órákat megállás nélkül, anélkül, hogy kifogynánk a témákból. Jó, hát ő pasi. És ők másképp működnek. :)
De mi Eszterrel, akivel kölcsönösen elfogadnánk egymást testvérnek (és sokak szerint még hasonlítunk is egymásra), tényleg mindenről tudunk beszélgetni. Most is. Beszélgettünk olyan dolgokról, amikről már máskor is, csak élőben más. Beszélgettünk iskoláról, munkáról, egészségről, ettünk csokit, telefonáltunk (ezúttal nem egymással), és közben aggódva kémleltük az eget, mert újabb esőfelhők gyülekeztek.
Reménykedtünk, hogy még kibírják egy-két órát, mert mi még bírtuk volna. Nem bírták, esni kezdett, nekünk meg muszáj volt cihelődnünk. :( Így hamarabb ért véget kissé a találka, mint ahogy terveztük.
Pedig tarthatott volna akármeddig, úgysem untuk volna meg egymást.
De sebaj.. bepótoljuk majd.. gyerekek nélkül. És az is jó lesz. :))

Jövőre meg.. ha még mindig hajlandó lesz az összes gyerekünk velünk jönni, ugyanígy találkozunk. :) Vagy majd keresünk valamit a játszótér helyett.

5 megjegyzés:

  1. szerintem nonstop bírnánk.... lehetne ez a főállásunk :-)))) mi is nagyon jól éreztük magunkat, csak én nem tudom ilyen szépen megfogalmazni :-)

    VálaszTörlés
  2. hát irigykedni azért lehet????
    Tatabányán hol szoktatok dumcsizni? Hol van szupi játszi,csak azután érdeklődök?
    Az én legkedvesebb barátoskáim is Tatabányán laknak.....

    VálaszTörlés
  3. Jubileum-park... nagyon tuti :-)

    VálaszTörlés
  4. és vajon miért nem sűrítitek évi egynél többre az ilyen lélekmelengető találkozókat????

    VálaszTörlés
  5. Sűrítjük... csak a játszótér egy alkalom. :)

    VálaszTörlés