2010. júl. 27.

11

Tavaly emlékeztem írásban is. Mert egyébként mindig, mindegyikőjük születésnapja környékén megrohannak az emlékek, pont ugyanúgy emlékszem mindenre, mintha tegnap történt volna.
Az idén már nem írom le ugyanazt még egyszer. Viszont elmesélem, milyen is egy ilyen 11 éves Nagykisfiú.
Azok után, hogy mennyire ragaszkodó volt mindig, nagyon furcsa, hogy mostanra komoly távolságtartás van benne. Nem könnyen nyílik meg még nekünk sem, nemhogy másoknak. Sosem tűrte, hogy puszilgassuk, ölelgessük, most meg már aztán főleg nem.
Nagykisfiú, igazi hatalmas nagy öntudattal, és nagyon nagy szájjal.. amit bizony kinyit, ha valami nem tetszik. Nem is akárhogyan.
Nagykisfiú, aki még mindig nagyon jól tanul, és még mindig könnyedén, szivacsként szippant magába minden információt, és használja is mindet, amit megszerzett magának.
Nagykisfiú, aki az idén szerette meg igazán a könyveket, igazi jóbarátokra lelt bennük. Úgy tud olvasni, hogy a világ is megszűnik körülötte.
Nagykisfiú, aki túl van az első táncpróbákon, és táncos szereplésen, aki túl van azon is, hogy virágot vigyen egy kislánynak köszönetképpen.
Nagykisfiú, aki már nem enged be a fürdőszobába, ha fürdik, de még figyelmeztetnem kell a hajmosásra, fogmosásra.
Nagykisfiú, aki a legidősebb gyermek a családban, és néha nagyon nehezen viseli ezt el.
Nagykisfiú, aki még mindig szívből nevet, és még mindig szívből zokog, ha valami fáj.
Nagykisfiú, akinek már sokszor teher a szülői féltés, de roppant bizonytalan nélkülünk.
Sokat tanított már nekünk, sokat formált rajtunk, hogy megfelelő szülők lehessünk. Tanított elfogadást, tanított megbocsátást, tanított igazi büszkeséget elviselni.
Elsősorban azonban azt tanította meg, hogy lehetséges az, hogy a szívünk a testünkön kívül is dobog.
Nehéz korszakot élünk ezzel a Nagykisfiúval, mert most épp kicsit idegenként él itt velünk a kamaszos érzéseivel, és vérmérsekletével.
Mégis azt kívánom, elsősorban Neki, így a 11. születésnapján, hogy:
Maradj meg mindig ilyennek, Nagyfiam!


Születésnapodon, nem kívánunk egyebet,
csendes lépteidet kísérje szeretet.
Szívedben béke, lelkedben nyugalom,
légy nagyon boldog ezen a szép napon.
Szívünk szeret ezt ne feledd,
a legtöbb mit adhatunk;
A családi szeretet.
 
Boldog Születésnapot Neked, Te 11 éves Nagykisfiú. :) A telefonodat pedig, ami Murphy jóvoltából mégiscsak egy vadiúj készülék lett, és amit Te választottál, használd sokáig olyan örömmel, ahogy most  örültél neki. (ha tudtam volna, hogy ez ekkora boldogság.. lehet, hogy már tavaly megkaptad volna)

7 megjegyzés:

  1. Isten éltesse Őt egészségben ,boldogságban:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sok boldogságot szülinapja alkalmából!

    VálaszTörlés
  3. Még egyszer Isten életsse! :)

    Vajon miért van az, hogy én minden ilyet megkönnyezek mindig????

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük a jókívánságokat. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon boldog születésnapot kívánunk! Legyen szép napotok:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon sok vidámságot és örömet kívánok nagykisfiadnak és az egész családnak is :)

    VálaszTörlés
  7. na, csak bejutottam;) bár túlvagyok mindenféle telefonraküldött ellenőrző smsen is, de a lényeg: itt vagyok. :)

    csöppet megkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánok nagyon boldog szülinapot a kisnagyfiadnak. :)

    Szépeket írtál nagyon, hüpp-hüpp... hiába no, tényleg szeretek idejárni. :)

    VálaszTörlés