2010. jún. 5.

Milyen igaz, :(

Istennel beszélget egy ember:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol!
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes ragu.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
Az ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a kíváncsi ember elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni az ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
Az ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak képesség kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön.


Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet.
Csak 7 %, az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is.


Tovább én sem küldtem, mert azt nem annyira szoktam. Viszont megosztottam a kanalamat Veletek. :)

2 megjegyzés:

  1. Finom az, ami rajtavan, igaz, már jóstoltam máshol is, de tőled is elfogadom, hamm:D Jó volt újra elolvasni...

    VálaszTörlés