2010. ápr. 14.

Tavaszi szünet

Kicsit nehezen szedem össze a gondolataimat, pedig ez igazán nem jellemző rám. A múlt hét tunyasága után nem könnyű visszatérni a szürke hétköznapokba, ami most épp a szó szoros értelmében is szürke, köszönhetően a napok óta tartó esőnek.
A tavaszi szünetet gondos előrelátásnak és tervezésnek köszönhetően végre sikerült úgy szervezni, hogy a párom is szabadságon legyen. Ami már önmagában elég lett volna a totális boldogsághoz, mert nincs is annál nehezebb feladat, mint három gyereket egy fél napra lecsendesíteni, hogy az apjuk tudjon munka után-munka előtt aludni is valamennyit. Az igaz, hogy nem várt fordulatként már húsvét előtt, nagyszombaton nem voltam jól. Fájt a torkom, ami eleve meglepő dolog tőlem, mert az pont nem szokott. És még az sem volt elég, hogy fájt, és nem is csak a torkom, hanem a nyakam is, estére akkora duzzanat lett rajta, mintha lenyeltem volna egy tojást. Kissé megijedtem, de mivel lázam nem volt, így reménykedtem benne, hogy olyan nagy baj nem lehet. A duzzanat másnap reggelre lelohadt, így megúsztam az ügyeletre menést, és jöhetett a nyuszi is. :) Jó, a nyuszi éppenséggel akkor is ellátogatott volna hozzánk, ha nekem orvoshoz kell mennem, de így mégiscsak jobb volt. A nyuszifészek kellőképpen meg volt pakolva, hozott a fiúknak egy kevés csokit, kulacsot, iránytűt, mesekönyvet, labdát, frizbi-t, puha labdás valami dobálós játékot (fogalmam sincs a nevéről), úgyhogy örültek.Ismét elcsodálkoztam rajta, hogy ez a nagy (mafla) mindjártkamasz Patrik is mennyire elhiszi még, amit el akar hinni, de jól van ez így.
Húsvét hétfőn csak egy nagyon szerény locsolkodást tartottak, gyakorlatilag a mamán, tesómon, dédin kívül csak egyetlen helyre mentek, a nap további részében pedig filmet néztünk, olvastunk, én pedig vég nélkül tüsszögtem.
Kedden szerettünk volna kirándulni menni, de nem volt hozzá elég jó idő, így elnapoltuk péntekig a dolgot. Helyette kiskirályfit vittük a fülészetre, mert ugyan már vasárnap reggel volt egy enyhébb kruppos "rohama", és ennek megfelelően aztán jött a nátha is, meg ami hozzá tartozik, sőt, még hétfő reggel is azzal az iszonytató hangú, megrázó köhögéssel ébredt, arra mégsem voltunk felkészülve, hogy majd kedden délelőtt már a füle is fájni fog. De fájt, ami neki még talán sosem. Így aztán mentünk, vártunk egy röpke órát, közben aludt egyet az ölemben. És jól sejtettem, be volt gyulladva a füle (épp kezdődött), és miután az arcüregei sem voltak épp tökéletes állapotban, antibiotikum recepttel indultunk kifelé. Amit aztán nem tudtunk kiváltani, mert épp hiánycikk. Ígérték másnapra, persze nem hozták. Addigra rosszabbul volt, bár a füle nem fájt már, köszönhetően a gyógyszeres csíknak, ami belekerült az orvosnál, de az orrát nem tudta kifújni, lehetett hallani, hogy le van tapadva. Bevetettünk lámpát, orrspray-t, porszívót, meg ami csak eszünkbe jutott (épp csak fejjel lefelé nem lógott) Gyógyszer következő napra sem érkezett meg. Végső elkeseredésemben eszembe jutott a reikis barátnőm, és azon melegében meg is kértem, ugyan segítsen már. Ekkor már csütörtök volt. Aznap délután rövid kiruccanást tettünk a megjavult számítógépünkért. Hihetetlen, röhejes, és banális baja volt. A reset gombot kellett kicserélni, az volt benne kontakthibás, amitől azt érzékelte, mintha folyamatosan nyomkodná valaki a gombot, és hát újraindult. De lényeg, hogy készen volt, jó lett. Estére már Rolin is látszott, hogy sokkal jobban van. Még kellett az orrát szívni, hogy normálisan kitisztuljon, de fényévekkel volt az előtte napi állapotától. Így aztán már nem is zavart annyira, hogy nincs antibiotikum, tudtam, most már nélküle is sínen vagyunk.
Pénteken aztán nagy nap következett az életünkben. Családilag indultunk kirándulni, nem is akárhova, hanem egyenesen Párkányba. Izgalmas volt a fiaimmal együtt először lépni külföldre. :) Csodaszép sétálóutcájuk van, nem győztünk gyönyörködni benne, ahány idős bácsival találkoztunk, szinte mind odaszólt, hogy "Hajrá, magyarok!", vagy csak egyszerűen "Jó napot kívánok!"-kal köszöntöttek bennünket. Patrikot lenyűgözte az egész történelmi háttere, Erik egyszerűen csak büszke volt rá, hogy külföldön lehet, Roland pedig gyakorlatilag le sem ....-ta, kivéve a sétálóutca közepén a szökőkutak helyét (még nem volt benne víz), ahol kiválóan lehetett rohangálni fel, s alá, és a fagyit. A fagyist még mi, felnőttek is szájtátva bámultuk, ahogy "zsonglőrködött" a fagyi gombócokkal.Végigjártuk a sétálóutcát, itt-ott meglepődtünk, hogy mintha csak otthon lennénk, aztán a második óra végén Roli nagyon elfáradt, nagyon nyűgös lett, így aztán kénytelen-kelletlen útnak indultunk visszafelé, és kihagytuk a Bazilikát is. :( Hazafelé még beköszöntünk apósom testvéréhez, aki úgy fogadott bennünket, mintha nem is öt perccel előtte szólt volna neki apósom, azonnal terítette az asztalt, merte a levest. :)
Kellemesen elfáradva értünk haza, a fiúk végtelen büszkeséggel mesélték, hogy ők bizony külföldön voltak, Roland Ausztráliát emlegette, Erik Németországot, aztán persze Patrik mindenkivel tisztázta, hogy nem, "csak" itt voltunk a szomszédban, Szlovákiában. :)
A hétvége is ugyanebben a lazulásos állapotban telt nagyjából, bár szombaton bepótoltam a héten elmaradt házimunkák nagy részét, fiúk kitombolták még magukat mindenféle játékkal, veszekedéssel, meg ami kell...
Vasárnap pedig már csak a leckeírás volt hátra nekik, mi felnőttek pedig, állampolgári kötelességünket teljesítve választottunk, aztán este először meglepődve, majd felháborodva, végül kínunkban röhögve néztük, ahogy még mindig kampánycsend van, és még mindig... és végül inkább átkapcsoltuk a tévét. :D
Szóval, ennyi a múlt hét dióhéjban. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése