2010. ápr. 28.

Írnék,

, ha tudnék. Elmondanám, ha tudnám, hogy is fejezzem ki magam. Őrület, hogy a világ talán legtöbb szavát használó nyelvét beszélem, és mégsem tudok szavakat találni arra, hogy el tudjam mondani mindazt, ami befészkelte magát az agyamba, motoszkál, nem hagy, lyukat éget a szívembe, és emészti a lelkemet is. Azt nem mondhatom, hogy baj lenne, mert nincs. Legalábbis olyan nincs, ami közvetlen kiváltható oka lenne ennek az egésznek. Nem történt semmi kirívó. De azt sem mondhatom, hogy minden a legnagyobb rendben van, mert ez sem igaz.
Mondhatnám, hogy csalódott vagyok, de nem jó szó, mert miben is csalódhattam volna? Nem is ígért senki semmit.
Mondhatnám, hogy dühös vagyok, de ez sem igaz, mert semmivel nem idegesítettek fel.
Mondhatnám, hogy fáradt vagyok, de még csak ez sem igaz, mert bőséggel van időm pihenni.
Mondhatnám, hogy szomorú vagyok, de nem mondom, mert nincs okom szomorkodni.
Egy csomó mindennel előhozakodhatnék, de még saját magamnak is olykor szánalmasnak, irigynek, és nyavalygónak tűnök, így nem is hozakodok elő ezekkel. Már csak azért sem, mert nem mások életét élem, hanem a sajátomat. Hogy nem érzem jól magam a saját életemben, nyilván nem róhatom fel senkinek, csak saját magamnak. Az is egy hülyeség, ha azt mondom, hogy nem ezt a lovat akartam, mert semmi sem történt váratlanul az életünkben. Mégis.. kérdések merülnek fel bennem, amikre nincs válasz, már csak azért sem, mert nincs konkrétan megfogalmazott kérdés sem. Helyzetekre emlékszem vissza, amiket ma már másképp csinálnék, de ennek sincs semmi értelme, mert már nem lehet rajta változtatni.
Megbeszélhetném mindezeket valakivel, mert tudom, hogy egy valaki biztosan szívesen meghallgatna. De nem tudok beszélni sem róla. Nem tudom, mi történt, és nem tudom, hogy történt.
Mindenesetre dolgozom a problémán, hogy legalább odáig eljussak, hogy ki tudjam adni magamból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése