2010. márc. 9.

Heti sokk

Tegnap, azt gondoltam, hogy minden tök jó lesz. Hiszen mi baj is lehetne már? A számítógép működik, a kocsi lámpája alakul, gyerekekkel minden rendben, papírügyeket elintéztem, lehet lazulni. Nos, tévedtem.
Kocsilámpa nemhogy nem alakul, de még talán rosszabb is lett... a kompresszorból valami olajpöttyök kerültek bele, persze sehonnan nem lehet hozzáférni, hogy ki lehessen törölni. Ettől aztán a párom teljesen magába fordult, és ha ő, hát akkor én is. Ez olyan járulékos dolog nálunk.
Azért a könyvtárba sikerült eljutnom, végre... már napok óta nem volt olvasnivalóm, ami kifejezett szenvedést okozott.
Aztán jöttek a gyerekek haza a suliból. Ebben semmi meglepő nincs, ugye, minden nap jönnek, minden nap ugyanakkor. Patrik okozta a sokkot, amit aztán egész délután nem nagyon tudtam kiheverni. Volt a védőnő az iskolában, és küldött papírt. Menjünk szemészeti kontrollra, mert a 78-as helyett 73-ast látott. De még ez sem sokkolt, mert február elején voltunk az éves ellenőrzésen, ahol megnézték géppel, megnézték a sima "táblaolvasós" módszerrel, a saját szemüvegében is, meg a szokásos "hülyerobot" szemüvegben is, amivel próbálgatják a lencséket. Maradt a jobbos +4, a balos +3,25.
A sokkot a másik papír okozta, miszerint keressem fel a gyerekorvosunkat, elhízás miatt. Kétszer megnéztem, nem rosszul látok e. De nem. Végignéztem a gyerekem, és nem látom az elhízottságot rajta. Nem mondom, hogy nincs rajta egy deka fölösleg sem, mert van. Mindig is volt. 3 évesen volt 19,5 kiló. Hat évesen 27,5 kg. Aztán ebből fogytunk egy keveset iskolakezdésre, de az az évi 3-4-5 kiló mindig felcsusszant. Annak idején az én kezdeményezésemre elküldték őt anyagcsere vizsgálatra, ahol kiderült, hogy magas a vérzsírszintje, egy jó évig nem ihatott tejet, kakaót, kerülni kellett a tejtermékeket, a sertéshúst, és persze a szénhidrátokat is. Működött a dolog. Aztán a kontrollvizsgálaton mindent rendben találtak, és azóta mindenki magasról tojt rá a dr. előtagúak közül. Mígnem most a túlbúzgó (egyébként túlsúlyos, de ezt csak a kicsit dühös rosszindulatom mondatja velem) védőnő egy kalap alá vette, és az elhízott kategóriába sorolta a 62 kg-os osztálytárssal is, meg az ötven fölöttivel is, míg egy jó pár gyerek, aki az ő 42 kg-ja, és az ötven között van, valahogy nem került be a statisztikába.
Aznap este kardomba dőltem. Megnéztem a neten a gyerek bmi indexét, enyhén túlsúlyos. Ha már ott jártam, megnéztem a többieket is, Erik súlyosan elhízott (ezt mondjuk valahogy éreztem), Roland pedig túlsúlyos. Az a Roland, akinek látszanak a bordái, és úgy kell beleimádkoznom hétvégén a leves után a másodikat, mert jól lakott már. Kiborultam, mondván, ha háromból háromnak gondja van, akkor én vagyok a hibás. Mert ki más lehetne? Én vagyok az anyjuk, én adok nekik enni, én főzök rájuk (kivéve hét közben). Meg egyáltalán, én vagyok a felelős érte, hogy egészségesek legyenek, erre már most túlsúlyosak, elhízottak...? Nehezen tértem napirendre, folyton kutattam az agyam minden kis zeg-zugában azokat a jeleneteket, amikor mondjuk kétpofára tömik a csoki után a chipset, és még utána keresnek valami kekszet is. Nem akadtam ilyenre.
A fürdőkádban már a könnyeim is folytak, mikor végiggondoltam ennek minden következményét.. amit ugye nap mint nap folyatnak a csapból is az érdekeltek... szívbetegség, asztma, kirekesztés a társadalomból, szívinfarktus.. anyám. És mindemellett itt van a családban karnyújtásnyira az "egészségmánia" szenvedő alanya, végignézzük mindannyian, ahogy egy fiatal nő elfogy, mint a gyertya, tönkremegy, elcsúnyul, és minden gondolata az evés, ugyanakkor egy kis veréb nagyobb adagokat fogyaszt, mint ő. És féltem a fiaimban elültetni még a csíráját is ennek. Mert hiába mondja a statisztika, hogy az anorexia áldozatai többnyire nők, férfiakat ritkán érint, mi van, ha tévednek? Mi van, ha az ilyesmi genetikailag van kódolva, és akármelyik közös őstől örökölhették a hajlamot? Akkor mit mondok majd? Bocs, fiam, csak azt akartam, hogy beleférj a statisztikába a súlyoddal?
Tudom, hogy hülyén hangzik az egész. És azt is tudom, vannak, akik most felsóhajtanak, bár nekik kéne fogyasztani a gyereküket, ahelyett, hogy valahogy próbál beleimádkozni két falat bármit..

A bejegyzés közel egy hete íródik. Mert mélyen gyökerezik bennem minden, és nem vagyok képes jól kezelni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. De még messze nincs vége... mondhatnám folyt. köv... avagy lesz ez még rosszabb is.

4 megjegyzés:

  1. hát nem irigyellek,de hidd el a másik oldal is qva nehéz.....nekünk küldhettek pár kilót!!!!!
    ,félretéve a viccet,én úgy gondolom,hogy nincs nagy baj,még simán tudsz tenni az ügy érdekében és ha majd jól megnyúlnak el fog tünni az a pár kilócska:)én nem gondolom,hogy a te hibád lenne,főleg ha a posztban említett vízió nem is fordul elő (mint a chips evészet,meg hasonló finomságok)

    VálaszTörlés
  2. Ha ez így menne, már postáznám is a kilókat. :)
    Igyekszünk majd lefaragni, amit kell. :)

    VálaszTörlés
  3. Remélhetőleg hamarosan jön a tavasz, a nyár, a kellemes ősz, és sokat lehet kint lenni, mozogni, szaladgálni, sportolni. Azt most hirtelen nem tudom, hogy sportolnak-e a fiúk, de talán ha tudatosan figyeltek rá, hogy mozogjanak, akkor az is segít. Egyébként meg ha alkatilag ilyenek, akkor úgyis mindig a határvonalon fognak táncolni. De azért próbáld meg nem a legrosszabbat, (betegségeket) vizionálni magad elé!

    VálaszTörlés
  4. Szervezett keretek között nem sportolnak. Focizott a nagyobbik, míg nem jött az a fog-dolog, amit már jó sokszor emlegettem itt is. Azóta fél minden ilyen versenyszerű sporttól.
    De szerencsére enélkül is aktívak, ha jó idő van, egész napokat töltenek az udvaron focizással, biciklizéssel.
    Szerencsére már jobb színben látom a dolgot.. :) Leadnak pár kilót, kinek mire van szüksége, és minden szuper lesz megint. :) Ehhez meg csak kitartásra lesz szükségünk. :)

    VálaszTörlés