Valamelyik nap már eszembe jutott, hogy kéne erről is írnom, de aztán visszafogtam magam, nehogy ezt is elkiabáljam, mint a fejfájást. Aztán meggyőztem magam, hogy ez sokkal régebb óta fennálló állapot ahhoz, hogy csak úgy elkiabálhassam.
Hogy miről is van szó? Azok után, hogy volt egy nagyon rossz félévünk párkapcsolati szempontból, amikor mindenen összevesztünk, meg mindenen morogtunk egymással, és csak néha véletlenül találtunk közös nevezőre, azok után most (kopp-kopp) már egy jó fél éve, de lehet, hogy több is, megint olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. (amúgy utálom ezt a kifejezést, de persze, hogy nem jut eszembe jobb) De tényleg, ritkán vitatkozunk, annak ellenére, hogy gondok azért akadnak szép számmal hol így, hol úgy. Oké, a legfőbb vitaalapot képező telefonszámla azért erőteljesen lecsökkent ahhoz az ominózus tizenhatezerhez képest.. A másik vitaforrás viszont, ami történetesen a főztöm nem feltétlenül lett jobb. Van, amikor tökéleteset sikerül főznöm, de még mindig előfordul, hogy a tökéletestől, de még a tök jótól is olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. De szerencsére ettől már nem "szakad le az ég". Lehet, hogy ez csak simán beletörődés részéről, hogy úgysem vagyok képes jobbra.. vagy csak egyszerűen elfogadta, hogy ez van. Nem tudom.
Szoktunk még vitatkozni pénzügyeken, de már csak teljesen nyugodt körülmények között. És a vita is csak abból fakad, hogy teljesen másképp gondolkodunk a pénzről is. Én mindig úgy vagyok vele, hogy ami van, az tök jó, mert azt el lehet költeni. Ő meg mindig arra törekszik, hogy ami van, abból legalább egy keveset ne költsünk el, mert tök jó lenne, ha maradna. Persze, mindig elköltjük kényszerűségből...
De tök jól kiegészítjük egymást minden téren. Mert ő a spórolós. Ő az, aki kapcsolgatja utánam a lámpákat, amit én rendszeresen elfelejtek, és az ugye pazarlás. Ő az, aki leghamarabb lemond dolgokról, ha azt gondolja, hogy azzal spórolunk. Ő a racionális, aki mindig mindent azonnal megvizsgál több szempontból, mérlegel, és dönt. Én meg vagyok az álmodozó, a lelkis, a spontán.
És ez így jó. Mert működik. Működik már 17. éve. Mostanra pedig úgy tűnik, össze is csiszolódtunk.
És én élvezem nagyon ezt az állapotot. Mert ha harmónia, béke, és boldogság vesz körül, akkor nem lehet semmi nagy baj, igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése