2010. jan. 6.

Az internet és én

Nincs olyan hosszú kapcsolatunk, mint mondjuk a könyvekkel, vagy akár a dohányzással, de ennek egészen egyszerűen csak az az oka, hogy itt, kicsiny hazánkban nem is annyira régóta van bárki számára elérhető internet-hozzáférés. A nem is olyan rég is relatív egyébként, mint minden más, mert pl. a legkisebb gyerekem egész életében volt már. :)) Milyen fura is ez...
Soha nem volt számomra probléma a kommunikáció, vagy épp az újdonságok használata. Több okból sem. Egyrészt, mert rettenetesen kíváncsi vagyok. Kíváncsi Fáncsi hozzám képest csak kisdobos lehet. A kíváncsiság pedig azt eredményezi, hogy mindig több, és több információt szeretnék adott témáról. Mindegy mi az, a lehető legtöbbet kell róla tudnom, hogy megfelelően tudjak véleményt alkotni, vagy épp gondolkodni róla, vagy teszem azt, csak megismerni. Szóval, az internet-előfizetésünk elsődleges célja az volt, hogy információkat szerezzünk. Gyorsan, tehát szóba sem jöhetett a mobilnet, ami akkor még gprs kapcsolat volt, és tempója a fáradt csigáéval vetekedett.
Így aztán lett egy telefonvonalunk, mert anélkül nem ment, meg lett egy adsl kapcsoltunk. (a napokban lesz egyébként öt éve) Ma már mosolygok rajta, hogy kezdetben az igazi kezdők minden naivságával csodálkoztunk rá, hogy akár félóránként friss híreket lehet olvasni, és hogy az a mindenhonnan hallott "bővebb információ az ilyen és ilyen címen található honlapunkon található" tényleg valóság lehet két kattintással is.
Nagyon gyorsan találtunk magunknak mindketten olyan oldalakat, amiket szívesen látogattunk, és persze nagyon sokáig minden nap nyújtott valami újdonságot, amit addig még nem láttunk, nem hallottunk. Nem kellett ahhoz sok idő, nekem legalábbis, hogy túllépve az információszerzés örömén, már arra is vetemedtem, hogy kommunikáljak fórumokon keresztül. Hihetetlen fura érzés volt először írni egy ilyen helyre, és hihetetlen fura volt, hogy akár az ország, vagy épp a világ másik felén lévő emberrel tudok "beszélgetni", anélkül, hogy kimozdultam volna a lakásból. Aztán mondanom sem kell, ez is teljesen része lett az életemnek. Az arctalan kommunikáció hamar testet öltött előbb fényképekkel, később személyes találkozásokkal is.
Ma ott tartunk, hogy internet nélkül nem is élet az élet. Na nem, azért elboldogulunk egy napig, ha muszáj, de tökéletesen belesimult az életünkbe. Annyira belesimult, hogy jóformán nem is kommunikálok máshol, csak itt. A személyes kapcsolatok az évek során, és a gyerekeim számának növekedésével valahogy eltűntek, de legalábbis átalakultak. Kivel azért, mert neki nincs, kivel meg azért, mert neki is van.
A napokban elgondolkodtam ezen, hogy vajon jól van e ez így, hogy a szabad perceimet, óráimat a neten "lógva" töltöm? Aztán arra jutottam, hogy miért ne lenne jól.. Lehet, hogy nem mutatok jó példát a gyerekeimnek, de lehet e ebben a mostani hihetetlen rohanó világban igazán jó példát mutatni? Mert aztán végeredményben oda jutottam, hogy a net nélkül nagyon nem ez az ember lennék, aki most. Szerintem már minimum megbolondultam volna a bezártságtól, és minimum szétrobbant volna a fejem a gondolataim sokaságától.
Szóval, az internet és én jóban vagyunk. Teljes mértékben kihasználom, mert ez egy ilyen kapcsolat, csak és kizárólag ő van értem. Én pedig beszélgetek skype-on, írok és olvasok fórumon, blogot írok és blogokat olvasok, használok közösségi oldalakat, vásárolok és eladok aukciós oldalakon, vásárolok webáruházban, megkeresek mindent a google-ban, ami érdekel, legyen szó bármiről.
Mondhat akárki akármit, szerintem jó fej volt, aki kitalálta, hogy így kommunikáljon egymással a világ. :)

1 megjegyzés: