2009. okt. 15.

Bloggerség

Van ennek a blogger-létnek, vagyhogyishívják, bloggerinaságnak egy fura oldala is. Van ugye az az oldal, hogy mindent meg szeretnék írni, úgy, abban a formában, ahogy kigondoltam, vagy ahogy eszembe jutott, és gondolkodásra késztetett. Ez többnyire egyébként így is van. Amikor csak magamról van szó. Vagy a gyerekekről. Ha már másról is írok, akkor néha elgondolkodom, és keresem a szavakat, hogy tényleg úgy legyen érthető, ahogy én gondoltam. Persze, ez szerintem többnyire sikerül. Legalábbis még soha, senki nem jelezte, hogy menjek a búsba...
Aztán van az az oldala, hogy sosem tudom eldönteni, mi is lenne jó ezzel kapcsolatban. Ha olyannyira nyilvános lenne, hogy bárki olvashatná, és akár a google is megtalálná, vagy megnyugtató inkább a tudat, hogy ez afféle kis zug, ami csak az enyém. Olyan kis sarokban álló kanapé.. ahova oda lehet kuporodni magam alá húzott lábakkal, és csak ontani magamból ami kikívánkozik. Most még ez a zug-oldala van, amiről páran tudnak csak, és azon kívül, hogy két emberről tudom, hogy biztosan olvas, senki másban nem lehetek biztos. Tudom, hogy a párom néha-néha beleolvas, de ez nem az ő világa. Az ő világa olyan blog lenne, ami teljesen hétköznapi témákról szólna, és minimum valami információáramlást biztosítana valamiről. (lehetőleg valami technikai dologról)
És aztán van az az oldal, hogy mióta én írok méginkább felfigyeltem erre a hatalmas tömegre, akik blogolnak. Bloggerek, bloggerinák, írnak mindenféléről, sok helyen. Vannak ugye a babás (családi) blogok, ahol elsősorban napló-szerűen rögzítik a gyerekük/gyerekeik életét. Egészen hihetetlen, hogy mennyire képesek ezek az embert magukkal ragadni.
Vannak a gasztroblogok, ahol remekebbnél remekebb háziasszonyok osztják meg kipróbált receptjeiket. Van, aki kifejezetten egy témában, van, aki bármit, amit megfőzött.
Aztán vannak az ilyen blogok, mint az enyém, ami kicsit ez is, kicsit az is.
Vannak a kézműves blogok, ahol tátott szájjal szoktam nézni, micsoda csodákat tudnak alkotni pár szál cérnával meg egy darab anyaggal. Azt hiszem, a blogvilág leginkább összetartó része ők, akik közösen varrnak, közös ajándékokat készítenek babaszületésre.
Hihetetlen mennyiségű információt tartalmaznak ezek a "naplók". Mert csak egy-egy odavetett mondatból is következhet egy új ismeret, vagy egy linkra kattintva egy újabb lenyűgöző oldal, és akár, ha úgy tetszik, nincs is megállás. ("...mert mindig van új, s még újabb...")
Vannak, akiket csodálok is ezért a nyíltságért, ahogy bevállalják önmagukat a világnak. Megosztják minden örömüket, fotókat, bármit. Persze, láttam már én is ennek az árnyoldalát is, amikor valaki azért "zárt be", mert folyton cseszegették.
Na, mit is akartam ebből kihozni, azt már nem tudom.. Illetve de, hogy valami olyasmin gondolkodtam el a napokban, hogy vajon hogy is volt az élet az internet előtt? :D

2 megjegyzés:

  1. ismerős érzések támadtak bennem az írásod kapcsán:)
    szia. Ha nem bánod néha benézek:)

    VálaszTörlés
  2. Dehogy bánom, köszönöm. :)

    VálaszTörlés