2009. júl. 1.

Környezetvédelem

Na, ez a másik téma, amin mostanság rágódunk a topikban. Ki mennyire környezetvédő. Hát bevallom, én nemigen. Nem mintha nem aggasztana engem is globális felmelegedés, vagy akármi, de lusta vagyok kicsit ahhoz, hogy környezettudatos legyek mindenben. A műanyag palackokat külön gyűjtjük, és levisszük a szelektív gyűjtőbe. A papírt elvisszük a papírgyűjtésre. És kb. itt ki is merül a dolog. Najó, még a használt elemet is összegyűjtjük, és a megfelelő helyre szoktuk kidobni.
De ahhoz már lusta vagyok, hogy én az összes tisztítószeremet, mosóporomat, meg még ki tudja mi mindent lecseréljek. Mert én elhiszem, hogy tökéletesen tisztít az ecet, meg fertőtlenít, meg vízkőtelenít is, de ha egyszer nem bírom a szagát.. A törölközőket szoktam azzal öblíteni, meg a kávéfőzőt vízkőteleníteni. De nem környezettudatosságból, hanem mert bevált. Nem vagyok hajlandó a súrolószerem helyett szódabikarbónával bohóckodni. Meg tudom, hogy kismillió dolog van még, amit lecserélhetnék, vagy másképp csinálhatnék. Azért, ha belegondolok, mert napközben volt rá időm, miután itt hagytam félben a bejegyzést, azért mégiscsak kicsit tudatos is vagyok. Mert nem szemetelünk. Soha, semmit nem dobunk el, ha nincs szemetes a közelben, akárhol legyünk is, hazahozzuk a kidobnivalót. Nem öntünk a lefolyóba semmi olajat, gyógyszermaradékot. Használunk egy jó nagy rakás gyógyszertári krémet, és nemigen van itthon másféle. Igaz, ez nem annyira önszántunkból, de azért lehet jópont is.
Azt azért napközben is fenntartottam, hogy lusta dög vagyok, mert a mosóport és a domestost nem cserélném el. Vagy legalább a domestost. Azt nem tudom elképzelni, hogy a wc-t mással tisztítsam. (mondjuk már csak arra és a kád sikálására használom)Már csak azért sem, mert ennyi pasi mellett kb. nyilvános wc szag lenne minden nap, ha a fent említett szert ki kéne iktatnom.
A fiúk követik a jópéldát, nem szemetelnek, préselik a palackokat nagy lelkesedéssel, a kupakot is gyűjtik mindig (mert az iskolában mindig épp valaki javára gyűjtenek). Az oviban szokott lenni előadás a környezetvédelemről, ők kívülről tudják a szelektív sziget kukáinak a színét is, melyikbe mi kerül. Azt hiszem, ők sokkal tudatosabbak lesznek, mint én.
De ha belegondolok, hogy én is mennyivel tudatosabb vagyok e téren a szüleimnél, akkor ez így is van rendjén. :)

2 megjegyzés:

  1. Szia Dius! Gratulálok a blogodhoz igazán kellemes és ittragadós,elgondolkodtató amiket írsz,ahogy beleolvastam... És a fiúkhoz úgyszintén!. A játékhoz pedig sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés