A munka ünnepe. Mára már csak az maradt belőle, hogy mindenki azon drukkol, csak legyen hétköznap, mert akkor ugye egy nappal kevesebbet kell dolgozni. És ha így, mint most, még ráadásul péntek is, hát még jobb, mert háromnapos a hétvége.
A gyerekeim elég jogosan tették fel a kérdést, mit kell a munkán ünnepelni? Végülis, így, tényleg... csak ők nem éltek akkor, mikor május 1-je ünnep lett, eredetileg a munkások ünnepe, akik ilyenkor ünnepelték saját magukat, és a saját maguk által elért vívmányokat. Persze, szigorúan szervezett keretek között, felvonulásokkal, majálisokkal. Emlékszem rá, általános iskolás korunkban mi is felvonultunk mindig. És kisiskolásként, mikor tornadresszben kellett a Pártház előtt hullahopp-karikával szerepelni, alig vártam, hogy felsős legyek, és a zászlókat (vagyis a kartonpapírból csinált zászlóutánzatokat) vihessem inkább. Aztán persze visszasírtam (volna) a dolgot, mert az sem volt jobb, hogy több kilométeren keresztül a fejem fölé tartott kézzel kellett menetelni. :-D
De most, a mostani tökéletes szabadságban felnövő gyerekeinknek (akiknek már rég nem kötelező a március 15-i ünnepségen sem megjelenni) hogy is magyarázzam ezt el? Mert mit látnak ők abból, amit munkának nevezünk? Azt, hogy apa elmegy, és fáradt, és ezért kap fizetést, amiből aztán csak a csekkekre, és kajára telik. Ezen meg ugye nincs mit ünnepelni.
Illetve, de, ahogy nagyfiam nagyon bölcsen megjegyezte, azt ünneplik, hogy van még munkájuk. Mondhatjuk így is. :-)
De annyira nem bánom, hogy nagyon nem firtatták, hanem megelégedtek azzal, hogy legalább eggyel több szabadnap volt. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése