. . . fürödtem ma este. Nem mondanám, hogy felemelő érzés volt, mindenesetre már ezt is elmondhatom magamról. Meg hogy ez a 160 cm tényleg inkább alacsonyság, mint magasság. De hogy érthető is legyen a dolog, elkezdem az elejéről.
Vacsoraidő... minden friss pékáru elfogyott ma, és persze, hogy ilyenkor én is éhes voltam. Sebaj, napok óta ennék mákosgubát, és olyan kifli akad jópár, ami erre alkalmas, hát akkor nekiállok, megvan az hamar. Nekikészülődtem, elővettem a tejet, cukrot, kifliket, edényeket, mákot. Beleöntöttem egy műanyag tálba a tejet, bele a cukrot, meg egy pici margarint (így finomabb szerintem) és betettem a mikróba melegedni. Míg melegedett, szorgosan karikáztam a kifliket. Lejárt az idő, csengetettt a mikró, kivettem a tejet, elkevertem benne a cukrot, meg a margarint teljesen (olyan szép sárgás színe lett), és gondoltam, még visszateszem egy percre, és akkor lesz tuti. Itt követtem el a hibát. A mikro a falon van egy konzolon, ugyan elvileg az én méretemhez igazítva (de valójában nem voltam itthon, mikor felkerült, így csak saccolták), úgy egyébként meg mégis magas egy kicsit, mert az ajtaja fentről lefelé nyílik. Na, szóval, gondoltam, visszateszem. Bal kézzel nyitom a mikrót, jobb kézzel teszem be a tálat, vagyis tenném... ha nem csúszott volna ki a kezemből, és nem fürödtem volna rögtön tejben-vajban-boldogságban. De mondjuk akkor sokkal inkább a puttana madonnák röpködtek a számból, minthogy boldog lettem volna. Mert maradt azért a tálban (és végül elég is lett az), de ez a ragacsos lötty állt a kenyértartón, csöpögött a mikró ajtajának az alján, a konyhaszekrény alatt.. és már vagy tizenötször mostam le, és töröltem le, még mindig ragad... de már nem érdekel.
Azért a guba elkészült. Most először a sütőben. És most először vaníliapudinggal. Finom volt.. :-)
Amúgy meg mondtam már, hogy mennyire utálom az ilyen szombat estéket, mikor a férjem dolgozik, és csakis és kizárólag a gyerekeim jelentik a társaságot? Ha nem mondtam, hát akkor most mondom. Ki nem állhatom. Nem mintha hatalmas bulikat tartanánk egyébként, mikor itthon van, vagy akárhova mennénk. Csak mégis. Ilyenkor azért mindenkinek van valami jobb dolga, ha nem megy társaságba, vagy nem hozzá megy a társaság, akkor legalább filmet néz otthon, vagy beszélgetnek. Én meg itt nagy magányomban blogot olvasok, blogot írok, mérgelődök a gyerekeimmel, akik egyáltalán nem szórakoztató társaság, olyannyira nem, hogy a drága gyönyörű szemű kicsi királyfimat mindjárt felpofozom, amiért levetkőzött meztelenre, és nem hajlandó visszavenni a pizsamáját. :D :D (ha nem velem történne, én is tök jót röhögnék rajta :P)
Tudtátok, hogy az Édes kisfiam és a Mama, kérlek is egyidősek velem? De nemám én vagyok öreg... hanem a zenék olyanok, hogy minden korosztály tudja. Ugyebár...
És ez is egyidős velem.
És pont olyan, mint én. :P Érzékeny, lelkis, de megnyugtató, és minden hangulatban tud valamit mondani. Szóval... jó kis évjárat vagyok, úgy döntöttem.
Csak meg ne kérdezze senki, hogy hogy jutottam el idáig a mákosgubától?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése