... Megállítanám, de nem lehet.. De most komolyan, már megint úgy rohan mellettem, vagy nem is tudom, hogy szörnyű. Vagy én vagyok nagyon béna, és azért nem jutok egyről a kettőre sosem. Merthogy már megint negyed egy van. És igenis felkeltem időben, nem lustálkodtam 9-10-ig az ágyban, mégis.. azon kívül, hogy már a harmadik adag ruhát mossa a mosógép (de még csak egy van kiteregetve), meg kinyomtattam az adóbevallásokat, jó, egyet csináltam pluszban is azon felül, hogy a mienk már tegnap kész lett, szóval ezeken kívül csak elmosogattam.. Már megint se takarítás, se semmi. És gyakorlatilag már olyan vagyok, mint egy hulla.. vagy félhulla. Eleve nagyon-nagyon kell koncentrálnom, hogy félcédulák nélkül is boldoguljak, ne felejtsek el semmit. Irtó bántó dolog ám, hogy elkezdek egy mondatot, és a mondat közepén rádöbbenek, hogy nemhogy arról nincs fogalmam, hogy mit akarok mondani, de arról sem, hogy mit is mondtam eddig. Elég gáz.. de majd szerzek valami agyserkentőt. Gondolom a kóla-cigi-kávé trió épp ellenkezőleg hat, ugye?
Szóval, annak ellenére, hogy azért mostanra már megbocsátottam magamnak ezt az irtó elegáns betegséget, vannak pillanatok mikor úgy vágyom visszakapni a régi életemet. A gyógyszer nélküli, gondtalant, amikor mindig, minden helyzetben vágott az agyam, mint a borotva, és visszaemlékeztem gond nélkül minden apró információra. Nemhogy egy gyógyszer nevét két napig kellett gugliznom, mire megtaláltam.. pedig előtte egy nappal még szedtem is. Ijesztő tud lenni, mindenesetre. Mi lesz velem 30 év múlva? Brrrr.. bele sem akarok gondolni micsoda IQ negatív leszek majd. :D
De visszatérve a kiinduló gondolatra, mert igencsak elkalandoztam már... szóval, ugye, köztudott, hogy az óra közellenség számomra. Lassan már a naptár is. Mert az egy dolog, hogy fogalmam sincs, mikor milyen nap van (szerencsére még nem indultunk hétvégén oviba, suliba), de hogy képtelen legyek beosztani az időmet normálisan, ez még számomra is új dolog. Vagy hogy olyannyira elpepecseljek mindennel, mint még soha. Régebben egy nap alatt lehúztam-felhúztam minden ágyneműt, megpucoltam az ablakokat, és még a konyhát is kitakarítottam. Mostanra ott tartunk, hogy kettőnk ágyneműjét képes vagyok egy nap alatt áthúzni. És slussz. Gondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy úgy kéne, mint a húgom, aki minden napját szigorú napirend szerint éli. Mindig tudja, mit fog aznap csinálni, és ha törik, ha szakad, megcsinálja. De engem meg ez frusztrálna. Ehhez túlságosan spontán élek. Mert ha nekem úgy tartja kedvem, akkor aznap csak ülök, és nézek ki a fejemből. Naja, aztán ez az eredménye. A nagy semmi.
Azt meg csak úgy zárójelben árulom el, hogy vannak olyan percek, tízpercek, amikor nem is tudom, mi történt. Kimegyek a szobából, elzárom a fürdővizet, és nem emlékszem rá, hogy én voltam. Pedig csak én lehettem, mert körbeinterjúvoltam mindenkit, és senki nem volt. Rövidzárlat, vagy mi.
Valahogy jó lenne felülkerekedni ezen az egészen. Nem tudom még, hogy hogyan. Igaz, annyira még nem is gondolkodtam rajta. Egész egyszerűen nem engedem magamnak, mert abból megint süppedés lenne. Tulajdonképpen még elég vicces is a dolog. Még.
Addig meg hagyom, hadd rohanjon.. megállítanám, de nem lehet, mert az idő, könyörtelen....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése