2009. febr. 6.

Nem kaptam levelet, life

Hát, nincs Opus sláger. De van helyette más:


Ilyen volt a hangulatom egész nap. És de jó is lett volna egy ilyen cifrát jó hangosan... Mondjuk nem tudom, kinek. Vagy hogy egyáltalán minek. Senki nem tehet róla. Én sem. Csak a sors, ha muszáj okot keresni. De azért nem adtam ám fel. Csak csalódtam kicsit, mert annyira bíztam a mai napban (mint a tegnapiban, meg a tegnapelőttiben). De sebaj.. Épp az előbb küldtem el az önéletrajzomat emailben valahova, amiért tavaly ilyenkor a fél életemet odaadtam volna. Most ennyire azért nem, de mégis.. jó lenne ez is. Olyan, ha ló nincs, akkor jó a szamár is alapon. Mondjuk a nemlétező tököm tele van azzal, hogy most már minden gondolatom az a bizonyos levél. Pedig erősen próbálkozom azzal, hogy mást csináljon az agyam.

Voltam ma gyógyszert iratni. Előtte körülnéztem a piacon, de annyira nem izgatott fel semmi, hogy leginkább csak körbesétáltam, és már ott sem voltam. Pedig egyébként normális esetben egy-egy félórát eltöltöttem volna a két melltartóárus előtt, egy másik félórát álmaim szoknyája után sóhajtozva (mondjuk azt azért észrevettem, hogy van megint), aztán még a könyvek között is biztos elidőztem volna, hogy a többi apróságról ne is beszéljek. De most csak huss! és már ott sem voltam. Kifejezetten rosszul érintett, hogy a gyógyszertáros nő, aki nagyon régóta ismer, olyan érdekesen végigmért, mikor az epilepszia gyógyszeremet adta. Épp csak meg nem kérdezte, hogy úristen, Te epilepsziás vagy? Az arcára volt írva úgy egyébként a kérdés. Gondolkodtam ma azon is, hogy lehet, hogy be kéne szereznem valami karkötőt, vagy akármit, amin szerepel, hogy mi bajom van. Mert volt egy-két homályos pillanatom, amikor azt hittem, hogy nem úszom meg rosszullét nélkül. Akkor bizony kicsit elöntött az aggodalom, hogy nem is mindenki tudja, hogy ki vagyok, azt meg főleg, hogy mi bajom. De normális agytevékenység mellett ilyeneken sosem gondolkodnék.
Megyek, és begyakorlom ezt a végtelenhosszú káromkodást, hátha jól jön még. A végét már tudom. :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése