2009. febr. 10.

A lila tehén

Konkrétan ő most a jóbarátom. A Milka csokin lévő... Komoly pofával bámul rám a csokipapírról, hála az égnek, meg sem szólal. Mondjuk biztos ő sem érti, hogy hogy vetemedtem most erre, mikor épp tegnap fejtettem ki Eszternek, hogy na, csoki az mostanában nem kell, esetleg Balaton szelet. Erre ma késő délután a boltban rám bámult ez a tehén, és gondoltam, hát akkor gyere velem.. És most csokit eszem. Ilyenkor... Ha ezt a gyerekeim meglátnák... mikor nekik nem adok. :-D De most minden mindegy. Kell a csokiban lévő boldogsághormon, vagy mi. Rámfér.
Mert még mindig nem kaptam levelet, és még mindig türelmesnek kell lennem.
Mert még ma is a hó esett, ahelyett hogy tavaszodna.
Mert ma sem mosolygott vissza senki.
Mert a gyerekem kétségbeejtően furcsa volt ma az oviban. Valami megint nem kerek nála. Nem beteg (még?), de mégis..
Mert még mindig nem döntöttem el, akarok e menni oda, ahova meghívtak.
Meg mert csak.
Rég voltam már úgyis a mocsár környékén, vagy akár a káosz-domb tetején. Így nézve, itt volt az ideje... De most rohamléptekkel közelítek az egyikbe. A jobb szemem újrakezdi amit már nagyon rég nem. Azt hittem, elmúlt. Ezek szerint nem. Vagy ez megint valaminek az előszele.. mindegy..
Majd elmúlik. A mocsár hangulat is. Vagy ha nem, hát elszegődöm Shrekhez. A tehenemmel. :-D

Jobb lesz aludni. Hátha holnap még a nap is süt majd. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése